Süsü, a sárkány, Pom Pom, A nagy Ho-ho-ho – és sorolhatnánk még gyermekkorunk legjobb meséit, vagy a felejthetetlen karaktereket, mint Gombóc Artúr vagy Mirr Murr, a lista elég hosszú. Ezért inkább kezdjük a legfrissebb, legújabb és leginkább várt ifjúsági regénynél, ami harminc év után igazi unikum Csukás Istvántól, aki az utóbbi időkben főképp meséket és verseket alkotott. Volt tehát mit ünnepelni a Könyvhéten, amikor is a regény a pultokra került, és rögtön óriási érdeklődést váltott ki.
A Berosált a rezesbanda című történet eredetileg ugyan forgatókönyvnek íródott, de a Könyvmolyképző Kiadó vezetője, Katona Ildikó segítségével átgyúrták regénnyé. Persze semmi aggodalom: a film is elkészült már, Mátyássy Áron rendezte, és az M2 próbaképpen be is mutatta.
A sztori egy kísérleti osztályról szól, melyben a gyerekekből zsenit faragnának. Ám ez nem ilyen egyszerű… Az osztály ugyanis kicsit sem vágyik erre, ők mást szeretnének: rezesbandaként zenélni.
Elszöknek az iskolából, és egy lopott busszal megkezdik (vértelen) ámokfutásukat. A botrány nem sokkal ezután természetesen kirobban, amikor kiderül, hogy a lopott buszon utazik a polgármester lánya is.
A történet fordulatos, pörgős, egy percig sem unatkozunk. És – bár elvileg gyerekeknek íródott, felnőttek is pontosan ugyanúgy élvezik. (Persze főleg azok, akiben megőrződött némi gyermeklelkűség, és időnként tudnak egy kiadósat viháncolni.) Ráadásul ők olvashatják pamfletként is.
A megjelenés napjaiban egy interjúban Csukás István (lásd lejjebb) arról beszélt, hogy a történet nagyon mai. Valószínűleg a szóhasználatra gondolt, ami valóban a ma szokásos szlenget és poénkodásokat tükrözi, de valójában egyáltalán nem szükséges, hogy „nagyon mai” legyen.
A regény ugyanis éppen attól varázslatos, hogy nem rohan a trendi témák és eszközök után, nincsenek benne se varázslók, se tündérek. Viszont vannak benne óriási poénok, hihetetlenül szórakoztató karakterek, és alapszituáció igazán jó. A gyerekek és tanárok nevei már önmagukban is igazi Csukás-féle nevek – Lecsó, Kuki és Riminyák –, de a szereplők közt felbukkanó szovjet katona, Igor, aki remeteként éldegél – na, ő is olyan figura, aki miatt érdemes a könyvet elolvasni.
És mert nehéz megállni, hogy ne idézzem, íme egy rövidke párbeszéd Igor felbukkanásakor a laktanyában:
„Igor lenget egy fehér zsebkendőt, botra kötve. Az előörs csodálkozva nézi.
– Mit csinál? – kérdi Lecsó.
– Fehér zászló! – válaszol Tarhonya.
– Megadja magát! – magyarázza Szinyák.
Lakat türelmetlenül suttog hátulról:
– Mit csinál? Nem látom.
Lecsó hátrasúgja neki:
– Lenget!
– Mit lenget? Nem értem.
– Fehér zászlót! – suttogja megint Lecsó.
Kuki se érti:
– Minek lengeti?
– Megadja magát, te hülye! Akkor szokták lengetni! – mordul rá Lakat.
Kuki harciasan mondja:
– Akkor mire várunk? Üssük agyon!
– Kuss!”
Az illusztrációkat Szőnyi Gergely készítette, ez az első közös munkájuk Csukással. A szöveg remek hangulatát vitte át rajzaira, és – ahogy a filmekben vagy képregényekben – teljes, mesélő jeleneteket ábrázolt, kiválóan visszaadva Csukás karaktereinek egyéniségét.
Az utóbbi évek ifjúsági irodalmának nagyon jót tesz Csukás István újbóli felbukkanása. Nem elég a gyerekeket rászoktatni egy-egy izgalmas történettel az olvasásra, az kell, hogy később is szívesen olvassanak. Ehhez pedig olyanok kellenek, mint például ez itt.
Mert egy gyerek számára kevés szórakoztatóbb van annál, mint amikor rájön, hogy a mi világunk, a felnőttek világa mennyire vicces és abszurd. Továbbá időnként bizony meg kell kérdőjelezni a legokosabbak ötleteit is. És még valami: főként azért jó elolvasni a regényt, hogy a gyerek az internet világából kicsit kiszakadva rájöjjön: bandázni igenis kell. Mert jó!
|