Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy hatalmas építkezés. Itt dolgozott az összes munkagép: négy teherautó, két dömper, három markológép, egy óriás daru, két targonca, két buldózer, na és egy kis bobcat. Szorgalmas volt mindegyikük, ezzel nem volt semmi baj, sürögtek, forogtak egész nap, szépen haladt is az építkezés. Azonban egyiküknek, a kis bobcatnek volt egy nagyon rossz tulajdonsága: rettenetesen rendetlen volt. Az építkezésen nem volt rá panasz, dolgozott ő, ahogy kellett, a kisebb földmunkákat, rakodásokat ő intézte, ha szűk helyen kellett földet túrni-tolni, akkor is ő volt a legalkalmasabb erre. Azonban ha valaki bekukkantott az otthonába, a nagy garázs egyik elkülönített sarkába, az nem hitt a szemének. Olajos dobozok, vödrök, letört alkatrészek, gumiabroncsok hevertek szerteszét. A földön szerszámok, koszos rongyok álltak halomban. Amikor pedig a kis rosszcsont bobcat hazaért, nem rakott rendet, csak odébb rugdosta, ami a földön hevert, esetleg bedobálta egymás hegyére-hátára a sarokba, majd szép nyugodtan leheveredett a rumli közepébe. Bár a többiek nem egyszer rászóltak, hogy egy kis rend azért nem ártana, ő ezekre a megjegyzésekre a füle botját sem mozgatta, átfordult a másik oldalára, és úgy szunyókált tovább.   Így ment ez nap mint nap, amíg elérkezett a karácsony ideje. Különösen hideg volt, kint nem is lehetett sokáig dolgozni. Ráadásul mindenki nagyon izgatott volt, hogy az angyalka másnap reggel vajon milyen ajándékokkal lepi meg őket. Így tehát a gépek kora délután hazatértek, hogy szép nyugodtan felkészülhessenek a karácsonyra. Mindenki nekiállt kicsinosítani a saját helyét, takarítottak, díszítettek, rendet raktak. Csak a rosszcsont bobcat heveredett le szokás szerint a felfordulás közepébe. Míg a többiek sürögtek-forogtak, ő csak fetrengett, néha felkönyökölt, és közönyösen bámulta a többieket. A kis teherautó, aki a szomszédja volt, át is szólt hozzá: - Hé, kis rosszcsont bobcat! Te nem készülsz a karácsonyra? Most az egyszer igazán rendet rakhatnál! - Ugyan már! – válaszolt vállat vonva a bobcat. – Miért kellene erre annyit készülődni? Inkább alszom egyet. - Az ünnepekre fel kell készülni. Ilyenkor kitakarítunk, kicsinosítjuk az otthonunkat. Legalábbis én a szüleimtől így tanultam – válaszolt a kis teherautó, miközben alaposan felsúrolta a padlót. - Bolondság!– nevetett a bobcat, és közben odébb tolt egy kupac csavart, ami az útjában volt. - Ahogy gondolod – mondta a teherautó vállat vonva, majd a dolga után sietett. A többieknek sem volt idejük a rosszcsont kis bobcattel foglalkozni. Az este gyorsan eltelt a készülődéssel. Mire a nap lement, már ragyogott a garázs, csillogtak a járművek, díszben ragyogtak a beálló helyek. Kivéve a rosszcsont kis bobcat lakását, amely ugyanolyan rumlis volt, mint bármikor. A járművek izgatottan feküdtek le aludni, sokáig pusmogás, suttogás hangja töltötte be a garázst, de azután végül a fáradság győzött, és mindenki álomra szenderült. Reggel a kis piros targonca hangjára ébredtek. - Hurrá! Megjött az angyalka! Nézzétek mit kaptam! Egy új zománcfestéket! És valóban. Minden jármű fekhelye mellett egy kis becsomagolt doboz díszelgett, hullámos szalaggal átkötve. A gépek felpattantak, és izgatottan bontogatták az ajándékokat, nevetve, örömmel mutogatták egymásnak a kapott meglepetéseket. Volt, aki új csavarkulcsot kapott, volt, aki fényszórót a kitört helyett, volt, aki kalapácsot a horpadások megjavítására, a daru pedig egy új horgot. Csak egyvalaki kereste hiába az ajándékát. A kis rosszcsont bobcat már feltúrta az egész odúját, benézett minden kupac alá, de sehol sem talált csomagot. Végül leült az egyik lukas olajos vödörre, és elsírta magát. A többiek először észre sem vették, mindenki a saját ajándékával volt elfoglalva, csak amikor az első izgatott zsivaj elült, akkor hallották meg a kis bobcat szipogását. Szépen lassan köré gyűltek, és érdeklődően néztek a kis bobcatre. - Mi a baj? – kérdezte a kis teherautó. - Nem kaptam semmit! Én nekem semmit sem hozott az angyalka! - suttogta elfúló hangon a kis bobcat. - Hát ez meg hogyan lehetséges? – néztek egymásra a járművek, majd végül mindenki az öreg darura tekintett, aki tudvalevőleg a legidősebb, legbölcsebb volt valamennyik között. Az öreg daru félrehajtotta fejét, elgondolkozva lógatta láncát, majd lassan megszólat. - Az öregapám öregapja mesélt nekem egyszer erről. Ha az angyalka úgy gondolja, hogy őt nem várják, akkor azt hiszi, hogy ajándékot sem szeretnének tőle kapni. Ilyenkor szépen továbbáll, és nem hagyja ott a meglepetését. Ez akkoriban egy kis dömperrel esett meg. Az a rosszcsont annyira nem készült a karácsonyra, és olyan felfordulást hagyott a garázsában, hogy az angyalka, bár ott járt, nem hagyta ott az ajándékát. Nos, ha jól értem a dolgot, nálad is akkora rendetlenség volt, hogy az angyalka úgy gondolta, hogy te egyáltalán nem vársz rá, és így ajándékot sem szeretnél! Mindenki néma csöndben hallgatta. A járművek a síró bobcatet nézték sajnálkozva, aki pedig körbejáratta szemét a koszos lakásán. Végül szipogva megszólalt. - De én igenis szeretnék, csak hát…. – kiáltott fel elcsukló hangon a bobcat. – csak hát én…..és… és…. nem lehetne ezt valahogy rendbe hozni? Én… én… szívesen megtennék bármit. – Hirtelen eszébe jutott valami. - És … azzal a kis rosszcsont dömperrel végül mi lett? A daru elgondolkozva vakarta fejét. - Nem tudom, ezt a nagyapám nem mesélte el. Vagy csak én felejtettem el? A kis teherautó azonban felkiáltott. - Lehet, hogy még nem késő! Mi lenne, ha gyorsan rendet raknál, és kitakarítanál! A többi jármű csodálkozva nézett rá, és egymás szavába vágva kiáltozták: - Na de az angyalka már elment! És különben is hogyan tudja meg, hogy a kis bobcat mégis várja őt? - Hát küldünk neki egy levelet! – vágta rá a kis teherautó. – Bobcat! Gyorsan írd meg, én pedig elviszem a postára! Hátha még kézhez kapja, és visszafordul! De aztán a rendrakás se maradjon el! A bobcat gyorsan megírta a levelét. Ebben bocsánatot kért, hogy nem várta szépen az angyalkát, és kérte, hogy ha lehetséges, mégis hozzon neki is ajándékot. Borítékba rakták, és a kis teherautó, mert ő volt a leggyorsabb valamennyiük között, már száguldott is a postára. A kis bobcat pedig azonnal nekilátott a rendrakásnak. De bizony annyira sok szemét és piszok gyűlt össze, hogy elég reménytelennek látszott a dolog. A többiek egy ideig némán nézték, ahogy szorgalmasan pakol, majd először a piros targonca gurult oda, és ős is takarítani kezdett. Erre a másik sárga targonca is segíteni kezdett, utána a buldózer ajánlotta fel, hogy kiviszi a szemetet, végül az egész garázs a kis bobcat odújában sürgött forgott. Egy óra múlva ragyogott is az egész lakrész. Mindenki elégedetten nézett körbe, és gyönyörködött a rendben és tisztaságban. A bobcat pedig hálásan pislogott és mosolygott a járművekre, és izgatottan leste a bejáratot. Nemsokára a kis teherautó is befutott. - Sikerült? - kérdezték a többiek. - Éppen hogy csak! Már majdnem bezárt a posta, amikor az utolsó pillanatban odaértem. De megígérték, hogy expressz gyorsasággal kiküldik. Most már nincs más hátra, mint várnunk kell. Mindenki lepihent, és a saját ajándékában gyönyörködött. A rosszcsont bobcat számára azonban csigalassúsággal teltek a percek, de hiába riadt fel minden kis zajra, semmi sem történt. Szép lassan besötétedett. A garázs is elcsöndesedett, és nemsokára csak halk szuszogások hallatszódtak a garázs minden sarkából. A bobcat is elaludt, annyira belefáradt a nap eseményeibe: a szomorúságba, a rendrakásba, na meg a feszült várakozásba. Már egészen világos volt, amikor felébredt. Nagyot nyújtózkodott. De ekkor markolója valami dobozba ütközött. Először azt hitte, valamelyik üres doboz az, amelyekből egy-egy mindig ott hevert. De aztán rájött, hogy azokat előző nap már szépen kidobták. Gyorsan odafordult, és…. szíve nagyot dobbant! Egy gyönyörű díszes doboz feküdt a fekhelye mellett, csodás kék szalaggal átkötve. Rekedtes hangon kiáltott fel, ami elhalt a garázs nyüzsgésében! - Hahó! Majd immár erőteljesebben újra felkiáltott: – Hahóóóó! Mindenki! Gyertek ide, itt járt az angyalka! Azonnal köré gyűltek a járművek. A kis rosszcsont bobcat izgatottan tépte le a csomagoló papírt, és nyitotta ki a dobozt. Egy gyönyörű szerszámkészlet volt benne. A bobcat csodálattal nézte, majd kihúzta magát, és körülnézett. - Kedves barátaim. Először is szeretném megköszönni a segítségeteket. Nélkületek nem tudtam volna helyrehozni a hibámat. És cserébe fogadjátok el tőlem ezt a szerszámkészletet. Mostantól kezdve legyen ez közös, mindenki használhatja, akinek szüksége van rá! Azzal fogta a szerszámos dobozt, és a garázs bejárat melletti nagy polcra tette. – Ja, és még valami, mielőtt elfelejteném. Mostantól megígérem, igyekszem sokkal nagyobb rendet tartani a helyemen. - Na, arra kíváncsi vagyok! –nevetett rá a kis teherautó, majd a többiekkel együtt körülvették, és mosolyogva veregették meg vállát, oldalát. De a kis bobcat tényleg betartotta ígéretét. Azt nem mondhatni, hogy mindig minden a helyén volt a lakásában, és néha nem volt egy kis rendetlenség. De azért azt mindenki látta, hogy a korábbiaknál sokkal jobban igyekezett lakhelyét nagyobb rendben tartani, és persze az ünnepeknél ettől kezdve sohasem mulasztotta el a teljes nagytakarítást és a gondos ünnepi készülődést. Forrás: a szerző weblapja