Szabó Borbála: Nincsenapám, seanyám - Szorongás, pánikbetegség 14-18 éveseknek Kamasznak lenni rettenetes. Főleg ebben a családban. “Megrázó és humoros, mély és felemelő, felnőttes és gyerekes. Folytathatnám a látszólagos ellentétek sorát, de mivel ez jóval sekélyesebb lenne, mint a regénynek akár egyetlen mondata is, ezért abbahagyom. Inkább olvassátok el magát a művet!” (Litkai Gergely) „És megkezdődik szokásos duettjük arról, hogy én egy hülye gyökér vagyok. Anyu szólama is belép: - Miközben én azért dolgozom látástól vakulásig, kelek hajnalban – tudod, hogy gyűlölöm? –, hogy nektek meglegyen mindenetek! És a Marci ezt föl is fogja és meg is hálálja. Nem úgy, mint te. Csak a te telefonszámlád tizenötezer forint volt, tudtál róla? És akkor még a minimumot nem vagy képes teljesíteni! Egy kettesre nem voltál képes magyarból!” Szabó Borbála regénye egyszerre mélységesen megrázó és fergetegesen humoros. Számtalan intertextusa, nagy elődökre való visszautalása miatt akár komoly irodalmi ismeretekkel rendelkező olvasónak is érdekfeszítő olvasmány lehet, de mégsem megy túl a gimnáziumi tananyagból mindenki számára ismerős neveken, és ettől megfogható lesz egy középiskolás számára is. A diszfunkcionális család az alkoholista anyával és nevelőapával, a békesség látszatát megtartani kétségbeesetten próbáló nagymamával, és a végtelenségig önző egyetemista testvérrel a fantasztikus elemek ellenére – vagy talán éppen azok segítségével – egy felettébb életszerű, fanyar humorú kötetet eredményezett. A főszereplő kiszolgáltatottsága klausztrofób érzést kelt az olvasóban, mi is úgy érezhetjük, hogy be vagyunk zárva a szobába: az apja nem akarja, hogy hozzáköltözzön, mert túl sok vele a baj, pedig éppen azért van vele annyi baj, mert itt nem bír megmaradni. Az anyja lelkiismeretfurdalás-keltéssel próbálja meg jobb belátásra téríteni, de arra nem képes, hogy egy feles Unicum nélkül üljön le vele beszélni. Lassú felfogású nevelőapa teljesen lerészegedve molesztálni próbálja. A testvére magára hagyja, nélküle költözik el. A végletekig frusztráló, belülről szétfeszítő szituációkat közvetít a szöveg, miközben folyamatosan feloldja azokat a fantasztikus elemek közbeékelésével. A Nincsenapám, seanyám mindannyiunk számára kötelező olvasmány nem csak irodalmi értékei miatt, hanem azért is, mert az életünk egy bizonyos szakaszában mindannyian voltunk kiszolgáltatottak, becsapottak és megnemértettek – ezekhez az érzésekhez pedig Szabó Borbála regénye meglehetős érzékenységgel nyúl hozzá.   Eve Ainsworth:  Eve Ainsworth: 7 nap  - Bullying „Tényleg hozzám ért? Mert ha igen, az gáz. Csöpög róla az izzadság, ezt nem akarom magamon. Ránézek erre a ziháló kupacra, aki úgy meg van rémülve, hogy válaszolni sem mer Marnie-nak. Szánalmas. Ha ennyire utálja, mér’ nem szól be neki?” Az iskolai zaklatás sokszor már az általános iskolában elkezdődik, ahogyan azt Az osztály vesztese című könyvben már olvashattuk, a 7 nap azonban más szemszögből ragadja meg ezt a kérdéskört: a naplóformájú elbeszélésekből nem csak az áldozatot ismerjük meg, hanem a zaklató nézőpontjából is láthatjuk az eseményeket. Ez a regény felhívja a figyelmet arra, hogy sokszor nem csak annak van szüksége segítségre, akit elnyomnak. Jess, a kövérkés, félénk lány régi, formátlan ruhái, kezeletlen haja, és visszahúzódó természete miatt tökéletes célpont azok számára, akik a gyengébbeken szeretnék fitogtatni az erejüket, vele ellentétben azonban az őt zaklató Kezről, harsány megjelenése és népszerűsége miatt senki nem feltételezné ugyanezt. Jess egyik napról a másikra él két műszakban dolgozó édesanyjával és húgával, ami szöges ellentétben áll Kez jómódú családjával. Látszólag semmi közös nincs bennük, de mint kiderül, mindketten nehéz terheket cipelnek magukkal - amit az egyikük befelé fordulással jelez, azt a másik hivalkodó viselkedéssel; ha pedig jobban megfigyeljük, észrevehetjük, hogy Kez is ugyanúgy alárendelt szerepben van: a népszerűség elvárásainak tesz eleget. Ahhoz, hogy felnézzenek rá az általa erősnek gondolt barátai, ilyennek kell lennie, nem számít, kit tesz tönkre érte. Kez személyiségét teljesen felőrli ez a belső frusztráció, melynek leküzdésében éppen onnan kap segítséget, ahonnan a legkevésbé számít rá. Jónína Leósdóttir: Halálkomoly - Depresszió „A depresszió betegség. Ha tényleg tudományosan akarunk eljárni, akkor semmi értelme, hogy ezt ne mondjuk ki egyenesen. Muszáj a nevükön nevezni a dolgokat.” Helga nem túl okos lány, és nem is túl jóindulatú. Azt mondja, nagyon aggódik az ismeretlen osztálytársért, aki egy kétségbeesett verset írt, de mintha csak unaloműzésből kezdene neki a nyomozásnak. Fel akarja ismerni azt, akinek segítségre van szüksége, de közben előítélettel közelíti meg az embereket. A hozzá két legközelebb álló ember boldogságának is az útjába állna, és miközben félti édesapja egészségét, egész egyszerűen bolondnak tartja őt. Helga ellentmondásos viselkedése ellenére, és eltökélt szándékának hála, ha közvetve is, de sikerrel járnak, hiszen, ahogy az alcímben is olvashatjuk, „a barátság élet-halál kérdése” lehet. A megfelelő pillanatban a megfelelő szót mondani, vagy csak meghagyni egy telefonszámot, elegendő lehet ahhoz, hogy támogatást nyújtsunk valakinek, aki úgy érzi, minden összeomlott körülötte. A szexualitás alig jelenik meg expliciten, a regény mégis rávilágít arra, hogy mekkora szerepe lehet az első szexuális élménynek egy ember életében – ha rosszul sül el, akár hosszútávú traumát is okozhat, ha nincs, aki segítsen feldolgozni. A regény fontos üzenete, hogy figyeljünk oda egymásra, és merjünk közeledni a másikhoz, hiszen ezzel – ahogy a kötetben olvashatjuk – akár életet is menthetünk. Miért akarnak a kamaszok meghalni? - Gondolatok a Halálkomoly c. könyv kapcsán Eve Ainsworth: Belezúgva – Bántalmazó kapcsolat "Düh. Mi az egyáltalán? Igazából senki nem tudja, hogyan lehet kordában tartani. Azt mondják, lélegezz mélyeket, számolj el tízig, bokszolj bele egy párnába – de attól még nem szabadulsz meg tőle. Olyan ez, mint amikor levagdossuk egy fa ágait, hogy ne nőhessen tovább. De a törzse ott marad. Idővel még több ágat hajt. Semmi nem változik." Ahogyan a szerző korábbi kötete, a 7 nap, a Belezúgva is egy nagyon komoly problémát tematizál. A párkapcsolati erőszak a világ minden táján nehezen nyomon követhető bűncselekmény, az eseteknek csak töredéke kerül nyilvánosságra, és sajnos sokszor a jogszabályok sem az áldozatot védik. Ezért nagyon fontos könyv a Belezúgva: olyan problémát artikulál, amelyet sokszor nem csak nem mer az áldozat nyilvánosságra hozni, de nincs is tudatában annak, hogy amit vele szemben elkövetnek, az bűncselekmény. Anna esete segíthet az esetleges áldozatoknak, hogy felismerjék, mit tesznek velük, az esetleges bántalmazóknak, hogy észrevegyék, mit tesznek másokkal, és minden olvasó számára egyértelművé és felismerhetővé teszik, ha a környezetükben ilyesmi előfordul. A könyv rávilágít, hogy a segítségkérés nem mindig magától értetődő, mivel sokszor maga a probléma sem tudatosodik, és egy teljesebb megértés felé enged nyitni azáltal, hogy nem csak a bántalmazott, de a bántalmazó fél motivációiba is bepillantást enged. Semmiért, egészen - Fiáth Titanilla pszichológus véleménye a Belezúgváról Nagy Anikó Johanna: Egy szót se szólj! - Szexuális zaklatás "Hogy lehet, hogy azt mondom, nem akarom, és ő meg sem hallja? Hogy lehet, hogy nem számít a NEM?! Nem dönthetem el szabadon, hogy megérintheti-e valaki a testem, leveheti-e a ruhám? Nem számít, mit akarok én? Hogy lehet, hogy semmibe vehet, puszta tárgynak tekinthet engem valaki minden következmény nélkül?" Az Egy szót se szólj! nagyon nehéz témát dolgoz fel. Hanga édesapja meghalt, amit a lány nem tudott teljesen feldolgozni, és ennek következményeként az édesanyjával is megromlott a viszonya, elhidegült a kapcsolatuk. A közöttük lévő fal azt eredményezi, hogy Hanga teljesen egyedül marad a tinédzserkori szorongásával, a túlsúlyával és a rosszindulatú osztálytársakkal. A lány a szeretetre és a megértésre kiéhezve megnyílik a kedves szomszédnak, akiről csak akkor derül ki, mennyire aljas valójában, amikor már késő. Hangának nem csak a szexuális zaklatás egész életre kiható tényével kell szembenéznie, ami még akkor is nehéz és fájdalmas lenne, ha támogatnák, de a lány még az édesanyjára sem számíthat, hiszen ő nem hisz neki. Csalódik a felnőttekben, és a saját korosztályában sincs senki, akiben megbízhatna. Ebben a kiszolgáltatott és megalázó helyzetben az alkoholhoz nyúl, de az sem tudja enyhíteni a reményvesztettségét, kétségbeesésében a végsőkig elmegy.           Mit tehet az, aki kívülállóként szembesül ezzel? Hogyan segíthetünk? Milyen jelek utalhatnak rá, hogy valami igazán komoly dolog áll a háttérben? Mire kell figyelni ahhoz, hogy időben támogatást tudjunk nyújtani, amikor még nem túl késő? A kötet végén Senkár Éva, pszichológus tanulságos utószavát olvashatjuk, aki néhány oldalban összefoglalja, mire kell odafigyelnünk ahhoz, hogy az ehhez hasonló traumákat megelőzhessük. Neal Shusterman: Az óceán mélyén – Mentális betegség "Az öntudat igen relatív fogalom, amikor az ember tele van pumpálva pszichoaktív gyógyszerekkel. Nem vagy/vagy állítás. Mintha az alvás és az ébrenlét határa felrobbant volna, mint egy szupernóva, és a kozmikus detonáció mindent elnyelt. Semmi nem éli túl, csak az érzés, hogy valahol máshol vagy." Neal Shusterman regénye nem csak arra vállalkozik, hogy bemutassa, milyen lehet egy mentális beteg élete, hanem kézen fogja az olvasót, és egyenesen egy skizofrén fiú agyába vezeti, ahonnan vele együtt és mégis rajta túllátva élhetjük át a legszürreálisabb, legkegyetlenebb és legkétségbeejtőbb eseményeket, amelyek attól függetlenül megtörténnek, hogy valóságosak-e vagy sem. Az óceán mélyén nem csak érzékenyít, hanem egy (sokak számára) kényelmetlen, de annál szükségesebb diskurzus létrejöttét szorgalmazza a mentális betegségekről, a gyógyszerekről és a pszichiátriai kezelésről. A szerző személyes tapasztalatai és a szöveg szinte lírai megszerkesztettsége együttesen egy szépirodalmi igényű regényt eredményez, amelyet a tematika mélysége és kidolgozottsága rögzít az ifjúsági irodalmi kánonban. 10 dolog, amit tudnod kell a mentális krízisről - Szakértői vélemény