„– Hol jársz erre, ahol a madár se jár?”
Vagy:
„– Adjon Isten jó napot, öreganyám.
– Adjon Isten neked is, fiam. Ejnye, de derék, szép legény vagy; mi járatban vagy erre?”
Vagy:
„Adjon isten jó napot, molnár gazda!
Adjon isten, fiam, hol jársz itt, ahol a madár sem jár?”
Vagy:
„– Jó estét, felséges király! […]
– Szerencséd, hogy úgy köszöntöttél, ahogy illik, másként halál fia lettél volna!”
„– Adjon Isten jó estét, öreganyó, hát hogy s mint szolgál az egészsége?
– Szolgál, ahogy szolgál – felelt az öregasszony –, csak lassabban beszélj, mert ha felébreszted a fiamat, vége az életednek.”
Vagy amikor a párbeszéd helyett (ritkábban) az elbeszélő mondja el a dolgot:
„Megy a világosság felé, s egy kicsi házhoz ért. Bemegy, köszön illendőképpen, s fogadja is egy ősz öregember, aki az asztal mellett ült, s egy rengeteg nagy könyvben olvasgatott.
– No, fiam – mondotta az öregember –, tudtam, hogy idejössz. Ugye a te neved János.
– Eltalálta, öregapám, az én nevem János.”
Vagy:
„Amint megy-mendegél, beér egy nagy rengeteg erdőbe, meglát egy öreg embert, amint cipekedik egy csomó rőzsével, de sehogy se’ tudja felvenni. Odamegy hozzá Jankó. »Adja ide öregapám, majd hazaviszem én.« Haza is vitte az öreg ember kunyhójáig, ott letette, azzal tovább akart menni, de az öreg nem eresztette: »Már csak fiam, maradj itt egy-két napig. Legalább ismerjük meg egymást. «”
Kicsit más a jelentése, de nagyjából ugyanígy ismétlődő toposzokból épül fel a Hálás állatok mesemozzanat is, amely szintén gyakran szerepel a tündérmeséknek ezen a szerkezeti pontján. Ilyen mese például a Gagyi gazda című:
„Ment, mendegélt, hetedhét ország ellen, egyszer előtalált egy rákot, amint a pocsolyában fetrengett. Megszólította a rák:
– Segíts rajtam, Gagyi gazda, végy fel a tarisznyádba, jótét helyébe jót várj!
Gagyi gazda megszánta, felvette, s a tarisznyájába tette.”
Vagy:
„Ahogy az első keresztúthoz ért, meglátott egy kicsi gyíkot. Csinos kis gyík volt, de nagyon húzta a lábát. Leszállott, hogy utánanézzen, hátha segíthetne rajta. Mikor lehajolt hozzá, látta, hogy a gyík fején parányi gyémántkorona csillog, a lábait pedig valaki rosszlélek aranyfonállal összekötözte. Amint Palkó kioldozta a gyík lábát, amaz megszólalt:
– Köszönöm, Kicsi Palkó, hogy részvéttel voltál hozzám. Jótettedért jót várj. Tedd el az aranyfonalat, amit a lábamról leoldottál, még hasznát veszed.”
Vagy:
„Feltarisznyálják Pistát, elindul, megy, mendegél, éppen azon az úton, ahol a bátyja ment. Beért abba a rengeteg erdőbe, leül egy fa alá, s elkezd falatozni.
Hát őt is körülveszik a hangyák, s kérik: adjon nekik valamit Isten nevében.
Hogyne adnék, Istennek állatkái! Tudom, sokat éheztek, sokat sanyarogtok, legyen egyszer jó napotok.”
Vagy:
„Mihelyt kiért az erdőbe, talált egy nyulat. Célba vette, hogy lelője. A nyúl rimánkodni kezdett:
– Bocsáss meg királyfi, jó tettedért jót várj; hadd meg az életemet.
Meghagyta a nyúl életét, nem bántotta. A nyúl elszaladt.”
A példák vég nélkül szaporíthatók. Mindig gyenge, szorult helyzetbe került vagy sebesült állatokról van szó (sánta róka, lépbe ragadt madár, kis nyúl, kisegér, hangya, fehér galamb – ez utóbbi sokféle szimbolikus tartalommal) A hősnek együttérzésből, segítőkészségből, empátiából kell jól vizsgáznia. Álhősök gyakran éppen itt buknak el, ami külön kiemeli e próba jelentőségét. Arra is érdemes odafigyelni, hogy a „jótét helyébe jót várj” sohasem üzletet jelent. A legutóbbi idézet azért is érdekes, mert itt szó nincs róla, hogy a nyúl akkor rögtön bármiben segítene. (Másutt, ha csak egy szőrszál, egy dióhéj adományozása félrevezethet, hogy benne van a viszonzás, a jótettért járó fizetség előrejelzése.) Nem, legföljebb mi, ennek a mai, elüzletiesedett világnak a képviselői értelmezzük így ezt a mozzanatot.
A mozzanat jelentése valami olyasmi, hogy mindenki kerülhet nehéz helyzetbe, te is. Akkor működik jól a világ, ha ezt megtanulod. Ma te segítesz egy rászorulón, holnap lesz, aki rajtad segítsen, ha szükséget szenvedsz. És ez az üzenet sem avult el. Autósként megállsz, elengedsz egy gyalogost, egy másik autós majd engedi, hogy befordulj a főútvonalra, őt meg előzni segíti később egy kamionsofőr. Senkinek nem került semmibe, de lám, máris itt van három boldog, elégedett ember. Ilyen kevés kell, hogy jól menjenek a dolgok.
És itt szeretnék egy pillanatnyi kitérőt tenni. Mert természetesen ez a hálás állatok mozzanat nem csak erről szól. Irodalmi szöveggel van dolgunk, tehát jelentése végtelenül több, mint amennyit így, hétköznapi nyelven meg tudunk belőle fogalmazni. Egy ilyen eset biztosan szól a nagylelkűség fontosságáról, ember és természet, ember és állat összetartozásáról, és még ki tudja mi mindenről. És még ennél is fontosabb, amire Bettelheim hívja fel a figyelmünket: ezek a mesék
„egyszerre tudnak szólni az emberi személyiség különféle belső rétegeihez, és éppúgy beférkőznek a pallérozatlan gyermeki észjárásba, mint a felnőtt árnyalt gondolkodásába. Ha az emberi személyiség pszichoanalitikus modelljéből indulunk ki, a mesék fontos mondanivalót hordoznak a tudatos, a tudatelőttes és a tudattalan tartalmak számára, bármilyen szinten működjenek is az adott időben.”
Mielőtt továbbmennénk, feltétlen ki kell térnünk arra az esetre is, amikor ellenséges vagy közömbös adományozóval találkozik a hős, és így vagy erővel, vagy furfanggal kell megszereznie a varázseszközt.
Különösen jó példa erre A csodafurulya című mese, ahol a hősnek három sárkányt (egy tizenkét, egy huszonnégy és egy harminckét fejűt) kell legyőznie, hogy az ezüst-, az arany- és a gyémánterdő urává váljék, enélkül nem tudná csúffá tenni nagyképű sógorait, és bebizonyítani feleségének, hogy méltó a kezére. Egyértelműen ilyenek azok a mesék, amelyek a „Civakodó ördögfiak” mesemozzanatot tartalmazzák. Ilyen például A Jankó és a három elátkozott királykisasszony, vagy az Árgyilus és Tündér Ilona.
6. Újabb térbeli helyváltoztatás következik ezután. Feltéve, ha nem számítjuk az iménti mozzanat gyakori megháromszorozódását (három anyóka, három állat stb.) Itt újra a már látott, ismétlődő toposzokra bukkanhatunk. Például így:
„Amint ment, mendegélt hetedhét ország ellen, egyszer elér egy nagy városba.”
Vagy:
„ Elindul a királyfi. Megy, mendegél, meg sem áll, míg a fehér király városába nem talál.”
Vagy az Árgyilus és Tündér Ilonában:
„Eliramodtak az ördögfiak. A királyfi csak ezt várta. Fölvette a köpönyeget, föl a bocskort, megcsattintotta az ostort, s azt mondta: – Hipp-hopp, ott legyek Tündér Ilonánál.”
Vagy másutt:
„Elindultak az ördögfiak a hegy felé. De a királyfi sem volt rest. Mihelyt eléggé eltávolodtak, felöltötte a bocskort, vállára vette a palástot, csördített egyet az ostorral.
– Hipp, hopp, legyek a legnagyobbik nénémnél.”
7. Összecsapás az ellenféllel/a nehéz feladat megoldása: ez a tündérmese csúcspontja. Eddig is szorongást keltő és szorongást feloldó mozzanatok váltották egymást. A békés indítás után hiány keletkezése, a szerencsés útnak indulás után a félelmetes erdő, az ismeretlennel való találkozás, a varázseszköz megszerzése, újabb szerencsés utazás. De a legfélelmetesebb pillanat most érkezik el, amikor a hős szemtől szemben áll a gonosszal. Ezt bizonyos késleltetés még fokozhatja is:
„– Mit keresel itt, felvilági ember, ahol még a madár se jár?
– Hát biz’ én – felelt Fehérlófia – egy ördögöt kergettem.
– No hát most jaj neked! Az én uram háromfejű sárkány, ha hazajön, agyonvág. Bújj el hamar!
– Nem búvok biz’ én, megbirkózom én vele.
Arra a szóra ott termett a sárkány.
– No, kutya – mondja Fehérlófiának – most meg kell halnod! Hanem viaskodjunk meg a réz szérűmön!
Meg is viaskodtak. De Fehérlófia mindjárt a földhöz vágta a sárkányt, s levágta mind a három fejét.”
Vagy:
„– Mikor jön haza az urad?
– Majd megtudod. Hajítja haza a hatmázsás buzogányt.
Kiment Virág Péter az udvarra. Hajította haza a sárkány a hatmázsás buzogányt.
Virág Péter odaugrott, és megkapta a buzogányt. Nem engedte, hogy a földre essen. Visszahajította a buzogányt, még hat mérföldnyire tovább, mint a sárkány volt.[…]
Kimentek a kastély udvarára. Mondja Péternek a sárkány:
– Gyere, sógor, birkózzunk egyet!
Elkezdtek birkózni. Megfogta a sárkány Virág Pétert, belevágta a földbe kötésig. Virág Péter kiugrott a földből. Megölelte a sárkányt, belevágta hónaljig a földbe. Ott aztán levágta mind a hat fejét.”
Vagy:
„Jól van, fiam, jól van! – mondta a király. – De látod-e, itt van kilencvenkilenc emberfej a karón. Te leszel a századik, ha nem tudsz elbújni.”
És ne feledjük, a győzelem nem mindig sikerül elsőre. A Rózsa vitéz című mese hősét az óriások háromszor ölik meg, háromszor darabolják össze. S csak miután a lányfejű kígyó harmadszor is feltámasztja, akkor képes végül legyőzni a gonosz óriásokat:
„Rózsa így szólt hozzájuk:
– Ugyebár, sok gazember, azt hiszitek, hogy már háromszor megöltetek? Most azt mondom, hogy ma ezen a kapun egyiketek se teszi be a lábát! Hiszitek-e? Vívjunk meg!
Azok nagy méreggel rámentek, de biz, most már nem úgy lett, mint azelőtt. Rózsa rendre megölögette őket mind.”
8. Az álhős feltűnése és lelepleződése olyan mesemozzanat, amely gyakran beleépül korábbi mozzanatokba (az adományozóval való találkozásnál már utaltam erre). Ha mégis itt jelenik meg, az külön játéklehetőséget tartogat a mesélő számára. A kedvencem ebben a tekintetben A fekete havas című mese. Itt ezt találjuk (Veres vitéz a hamis, az álhős):
„Veres vitéznek akkora volt a becsülete, hogy a székire tizenkét párnát tettek, s úgy ültették a tetejébe.
Hát, halljatok csudát, mi történt? Az történt, hogy mikor a királyfiak béjöttek az udvarra, s ráléptek a palota garádicsára, Veres vitéz alól kicsusszant egy párna. S ahogy jöttek feljebb-feljebb a garádicson, minden lépésre egy párna csusszant ki Veres vitéz alól: mikor a királyfiak beléptek a szobába, a szék is kifordult alóla, s úgy elterült a földön, mint egy kecskebéka.”
9. Lakodalom zárja a valódi tündérmeséket. Az igazi mese mindig jól végződik, még akkor is, ha a hősnek ezért a halálból kell visszatérnie. Valójában persze mindig onnan tér vissza, hiszen vándorútja, a sötét erdő, így vagy úgy, mindenképpen a halál birodalmába vezeti (legyen ez az alsó vagy a fölső világban, netán túl az Óperenciás-tengeren vagy az Üveghegyeken.
A jó vég kiemelten fontos. A tündérmese csak így képes betölteni legalapvetőbb szerepét, hogy erőt, kedvet adjon az élet küzdelmeihez, ahhoz, hogy gyermek és felnőtt egyformán higgyen abban, érdemes nekivágni, képes győztessé válni.
„A mese nemcsak szórakozást nyújt a gyermeknek, hanem fejleszti önismeretét, és elősegíti személyiségének fejlődését” – írja Bettelheim.
De a mese mint műalkotás ugyanígy képes megszólítani a felnőttet is, aki naponta megtapasztalja, hogy a világ nem jó, hogy gyakran a rossz, a gonosz uralkodik benne. A tündérmese a felnőtt számára is hordoz legalább egy fontos üzenetet: hogy ez igaz, de a végső elszámolásnál a jó győz, s a gonosz mindig elbukik, s ha gonoszul élt, hát gonoszul is végzi. És ez a tudat a felnőttnek is erőt adhat, bizalmat a jövő iránt.
10. A záróformulák a hosszú, kalandos mesebeli út után segítenek visszalépni a hétköznapi valóságba. Ilyen toposzokról van szó:
„Még ma is élnek, ha meg nem haltak! Itt a vége, tedd a jégre, majd elcsúszik valamerre!”
„Csaptak nagy lakodalmat, még most is élnek, ha meg nem haltak.”
A sok finom mártás lecsurgott az állukon, s csíkosra festette ingüket-gatyájukat. Én is ott voltam, egy fél borjút megettem céklával, s magam tanúsíthatom, hogy szükséget nem szenvednek, mert ahányszor éheznek, annyiszor vendégeli meg őket a kicsi kendő. S ha meg nem haltak, azóta is boldogan élnek.”
Nagy lakodalmat csináltak, eleget vendégeskedtek, a menyasszonyt jól megtáncoltatták, s ha meg nem haltak, máig is élnek. Kerekedjenek egy tojáshéjba, s holnap legyenek a kendtek vendégei!”
Ezek a zárások amellett, hogy hangulatváltással kiléptetnek a meséből, feloldják a figyelem feszültségét, arra is jók, hogy hangsúlyozzák a mese múltja és a jelen közötti, a mese világa és a mesehallgató világa közötti, már említett kapcsolatot, és (ha tréfásan is,) hitelesítsék a mesemondót.
Kilépünk tehát. De aki végigjárta a mesélővel a mese útját, már nem ugyanaz az ember. Átélt küzdelmekkel, kudarc- és sikerélményekkel gazdagabb, mint amilyen azelőtt volt. A virtuális tapasztalat most már örökre vele marad.
Végigtekintve a tündérmesék szerkezetét, láthatjuk, hogy maga a struktúra legalább a következő üzeneteket hordozza:
-
A harmónia mindig megbomlik, állandóan újra meg kell küzdeni érte.
-
Bármilyen jó is az otthon melege, az ember dolga, hogy nekivágjon a világnak, hogy a sűrű erdőben megtalálja a saját útját.
-
Csak az képes elérni a célját, aki elég érett arra, hogy kapcsolatokat teremtsen, hogy megfelelő empátiával forduljon a világ minden élőlénye irányába.
-
Semmit nem adnak ingyen, az úton testi és szellemi erőpróbák várnak ránk.
-
A jó végül mindig diadalmaskodik, a gonosz szörnyű véget ér.
-
A győzelem könnyen az irigyek céltáblájává tehet minket: bízzunk egymásban, de azért nem árt az óvatosság.
-
Mindenkinek, így nekünk is megvan az esélyünk arra, hogy megtaláljuk a boldogságot, hogy belépjünk a teljes jogú felnőttek világába.
A szerkezet különböző pontjain megjelenő mesemozzanatok ehhez az üzenetek végtelen (akkor és ott éppen aktuális) sokaságát teszik/tehetik hozzá.
Befejezésül szeretnék még néhány szót mondani a tündérmesék hatásáról. Nyilvánvaló, hogy a tündérmesék világa egy olyan humanista értékrendet közvetít, melyet ma éppúgy át szeretnénk adni gyerekeinknek, mint ahogy tették ezt száz vagy ötszáz éve. Szeretnénk, ha kiépülnének bennük az alapvető erkölcsi kategóriák, hogy meg akarják és meg is tudják különböztetni egymástól a jót és a rosszat, és döntéseiket, tetteiket is ez határozza meg.
Eliot Aronson A társas lény című nagyhatású könyvében azt mondja, a társas befolyásolásra (hiszen erről van szó), három lehetőség, három különböző eredményű módszer áll rendelkezésünkre. Elérhetjük a behódolást. Ennek hátterében a gyermekek feletti hatalmunk áll; büntetéssel és jutalmazással ezt egy darabig fenn is tudjuk tartani. De nagyon valószínű, hogy később, amikor a gyerek felnő, az első komolyabb ráhatásra megváltoztatja felfogását.
A második lehetőség az azonosulás elérése. Ez már tartósabb, mélyebb hatású valami. De elsősorban személyhez kötődő. Ha tehát a példaképnek választott személyben (pl. a szülőben, mesemondóban) később csalódik a gyerek (mert pl. rájön, hogy némely műmesék vagy nevelő hatásúnak szánt tanulságos történetek hazudtak, csupa szépet és jót mondva a világról és az emberről), akkor könnyen megrendül az azonosulással elfogadott erkölcsi értékrendje is. Igazán az volna a jó, ha el tudnánk érni az internalizációt, azt, hogy a kívánt értékrend a gyerekben belső erővé váljon; a jó, a helyes döntés és cselekvés az önképet erősítve önmagában hordja jutalmát.
A sok századon át csiszolódott tündérmesék éppen erre képesek: ugyanis üzeneteik beépülnek a gyerekek érzelmi emlékezetébe, érzelmi intelligenciájába, és egész életre kihatóan sugározzák onnan az erkölcsi jó iránti elkötelezettséget.
--------------------------------
Forrás: Könyv és Nevelés 2015/4
|