Bögreúr meséi - Történetek rossz evőkről
2018.09.13. 01:54
4-7 éveseknek
Írta: Finy Petra
Illusztrálta: Gyöngyösi Adrienn
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft, 2010
Oldalszám: 40
Rufusz Rafael már elmúlt öt éves, de még mindig hatnak mondja magát, ha azt kérdezik tőle, mennyi idős. Szeretne már iskolás lenni. Meg szemüveges, és szívesen kopaszodna is... szükséges délutánonként. Sőt, egy iskolásnak ennie sem kell, ha nem akar.
Már nagyon elege van ugyanis a buta óvodásokból, akik azt sem tudják, hogy melyik országban élünk.
Egy iskolásnak nem kötelező például állandóan fésülködnie. Egy iskolásnak már aludnia sem
Rufusz Rafael alvásproblémái az utóbbi időben teljesen megszűntek Lámpalánynak köszönhetően. Viszont a világ legrosszabb alvójából mostanra a világ legrosszabb evője lett. Egyáltalán nincsen étvágya.
Se étkedve, se semmije, ami az étkezéssel kapcsolatos. És hogy pár falatot mégis le tudjon gyűrni, amikor a szülei étellel kínálják, életre hívta Bögreurat. Mert varázsolni azért nem felejtett el az elmúlt hat hónapban.
|
Pásztor Csörgei Andrea
Akik annak idején olvasták A lámpalány meséi című könyvet, azok régi ismerősként üdvözölhetik ismét Rufusz Rafaelt, az égő vörös hajú, alvásproblémákkal küzdő óvodás kisfiút.
Nos, hősünk – hála Lámpalánynak – kigyógyult az alvászavarból, ám mostanában újabb problémával találja szembe magát: valahogy egyáltalán nincs étvágya.
Szerencsére, ezzel a bajával sem marad egyedül, mostani segítsége Bögreúr, aki valóban remek meséket tud mindenféle furcsa étkezési szokásokkal rendelkező (hm, mit szépítsük: válogatós) mesebeli lényekről… A kötet alcíme: Történetek rossz evőkről, azonban mindegyik történet végül szerencsés fordulatot vesz, és valahogy eltűnnek a rossz étkezési szokások. Mindezek ellenére a szöveget cseppet sem érezzük didaktikusnak, ellenkezőleg, roppant szórakoztató, élvezetes olvasmány, olyan nyelvi leleményekkel, szójátékokkal fűszerezve, ami – vélhetően – minden kis finnyásnak meghozza az étvágyát.
Papp Eszter
Rufusz Rafael ezúttal nem eszik
A rafinált gyerekek tudják, hogy az alvással és az evéssel, jobban mondva a nem alvással és a nem evéssel lehet leginkább szekírozni a felnőtteket. Az igazán rafináltak pedig elegyítik a kettőt, hogy még akkor se legyen sikerélményünk, ha pár evőkanálnyi étket mégis csak sikerül bemotoroztatnunk, vonatoztatnunk, repülőztetnünk a delikvensek szájába. Próbálkozunk figyelemeltereléssel, átvágással, meséléssel, mókázással, szigorral, a legrosszabb pedig amit tehetünk, az az édességgel való megvesztegetés, de az igazán kitartó gyerekeknél még az sem fog beválni. Ekkor jönnek a témába vágó mesekönyvek, a hasonló problémával küszködő mesehősökkel, de nekem landolt már a fejemen Hisztimesék, úgyhogy tudom, ez sem működik mindenkinél. Azért azt sajnálnám, ha a Bögreúr meséi is tiltólistára kerülne, mert a mesék tényleg nagyon jók. És nem csak hogy jók, de mind a hat mese megbízhatóan hozza a színvonalat. A különálló meséket tartalmazó kötetek gyenge pontja lehet a hullámzó minőség, a Rufusz Rafael-széria folytatása azonban nagyon is kiegyensúlyozottra sikerült. Az pedig külön öröm, hogy a hat történettel remekül lefedhető a célkorosztály esetleges evési mizériájának minden válfaja. Mert van itt kérem olyan nem evés, amit a kistestvér születése váltott ki, van itt ismeretlen étellel, vagy hogy mást ne mondjak, a zöldségekkel szembeni averzió, olvashatunk torokfájós evési problémákról, és arról, hogy miért nem lehet csak csokin élni, na és persze a kihagyhatatlan spenótügy is terítékre kerül.
A koncepció mit sem változott a Lámpalány meséi óta. Rufusz Rafael ugyan már nem küzd alvási nehézségekkel, de az újonnan támadt evési problémáit is haladéktalanul orvosolni kell, mégpedig Bögreúr segítségével. A mese a mesében megoldás most is remekül működik. Rufusz Rafael nagyon is valós gondjai adnak keretet a rövidke problémamegoldó meséknek. A mesék hossza egyébként nem csak a célkorosztály befogadóképessége, és az esti mesélések felpörgetése miatt üdvös, hanem mert a csattanós történetek nem adnak teret a túlmagyarázásra. Azon egyrészt nincs is túl sok beszélni való, hogy miért kell rendesen enni, másrészt meg a sok magyarázkodás nem is szokott célravezető lenni. De amikor nekünk már remeg a kezünkben a kanál, akkor Finy Petra humorára még mindig számíthatunk. Az éles helyzetekben pedig érdemes bevetni azokat az asztalnál, hátha az idegeskedés helyett jobban használnak. Mielőtt még vacsora nélkül küldenénk ágyba a bajkeverőt, elővehetjük például a pápaszemet, a pipiszemet, majd a pupuszemet, hogy közösen megvizslassuk a gyanúsan ismeretlen ételt, hátha utána mégiscsak lecsúszik az, aminek le kell csúsznia.
Gyöngyösi Adrienn letisztult, harmonikus színkompozíciójú képei foglalják keretbe a szöveget. Van, hogy elszabadult képfoszlányok tolakodnak be szemetgyönyörködtetően a betűk közé (mikor a fővő spenótfőzelék ezeríze lebben tova a fazékból a képregények szóbuborékaihoz hasonlóan), de van hogy a humor mentén dolgozódik egybe kép és szöveg (mikor Tátika hercegkisasszony készül bekapni egy tálnyi bevezető szöveget). A remek humor az apró részletekben is megjelenik (mint valami mókás folyamatábra, a harapásonként fogyó szalámiskenyér, vagy az ételtolmács díszes ruhája, ami jobban szemügyre véve, répaformákat rejt), de a szöveghez hasonlatosan a képek sem beszélik túl a lényeget.
|
|