Jakónak volt egy doboza. A hasához szorította, mert senkinek sem volt szabad belenéznie. – Belenézhetek a dobozodba? – kérdezte Gubanc Manka. – Nem – felelte Jakó. – Ha belenézel a dobozomba, megvakulsz! Letette a dobozt a szőnyegre. – Na és? – kérdezte Gubanc Manka. – A nagymamám is vak, mégis gyönyörűen énekel, tralla-lalla-la. – Csillámok vannak benne – mondta Jakó. – Szétcsillogják a szemedet. – Azta! – álmélkodott Manka, és becsukta a szemét. Jakó nézte-nézte Manka csukott szemét. Várt egy kicsit. Ez így eléggé unalmas, gondolta. – Mikor nyitod ki a szemed? – kérdezte. – Soha – felelte Manka. – Nagyon híres leszek, mert örökre csukva tartom a szemem. Jakó hitetlenkedve nézte. Megrázta a dobozt. – A szülinapodon is? – kérdezte. – Hogy azt se lásd, amit kaptál? Manka elgondolkozott, és felsóhajtott. Nehéz kérdés. – Még tök sokára lesz a szülinapom – felelte végül. Jakó a dobozát nézte. Bekukucskált a teteje alatti résen. – Jól van, nyugodtan belenézhetsz a dobozomba – mondta. – Igazából nem is vakulsz meg tőle, asszem. – Soha többé nem nyitom ki a szemem – felelte Manka. – Akkor se, ha biciklit kapsz? – kérdezte Jakó. – A híres emberek nem kapnak biciklit – felelte Manka. – Hanem rögtön medencét kapnak. Én tök jól úszom vakon. És te? – Én is! – morogta Jakó. – De mikor nézel már bele végre a dobozomba?!   – Soha – felelte Manka. – A híres emberek soha nem néznek dobozba csukott szemmel. – Ez nem igazság! – kiabált Jakó. – Te most hirtelen tök más játékot játszol! Manka kinyújtotta a kezét a doboz felé. Közben szorosan csukva tartotta a szemét. Leemelte a doboz tetejét. Beledugta a kezét. Tapogatózott. – Kavicsok és kupakok és üvegszilánkok – közölte. – Igen, de csillognak! – kiabálta Jakó. – Ezért kell nézni őket! Azt nem lehet kitapogatni, hogy csillognak! – De én tudom, hogy csillognak! – felelte Manka. – Honnan tudod? – kérdezte Jakó. – Mert titokban iszonyú picit résnyire kinyitom a szemem – válaszolta Manka. Jakó lehajolt, a feje majdnem a földet súrolta. Nézte Manka lehunyt szemét. Felemelte a két ujját. – Hányat mutatok? – kérdezte. – Kettőt – felelte Manka. Jakó lassan leengedte az ujjait. – Add ide azt a dobozt! – förmedt rá Mankára, elvette tőle a dobozt, és rátette a tetőt. – Most menj haza! – utasította. – Mindig csalsz! Manka felállt, és lesimította a pulcsiját. – Amúgy is haza kell mennem – közölte. – Énekórám lesz a vak nagymamámmal. Utána pedig játszhatok a vakvezető kutyájával. Na, szia! – és kilépett a szobából. – Tralla-lalla-la – dalolta az előszobában. Nemsokára kinyílt a bejárati ajtó, aztán nagyot csapódva becsukódott. Jakó az asztalra tette a dobozt. – Senki sem nézhet bele a dobozomba – suttogta.