JÖN A TESÓ! : Testvérféltékenység - osztozni a szeretben |
Testvérféltékenység - osztozni a szeretben
Szinte minden családban előfordul, és rengeteg történetet hallottunk már a testvérféltékenységről. Amíg a kis testvér az anya pocakjában van, a nagyobbak még simogatják is, és nagyon várják, hogy megszülessen, de aztán szembesülnek azzal, hogy a szülői figyelem megoszlik, és ők nem szeretnének osztozni az addig csak nekik járó szereteten. A problémás helyzetekről Győrfi Anna gyermekpszichológus tájékoztat.
A féltékenység tulajdonképpen a szenvedélyes szeretet egy megnyilvánulási formája: a vágy arra, hogy én legyek a legfontosabb a másik ember Nemcsak ellenséges érzés a betolakodóval szemben, de ragaszkodás, rajongás is, a hűség és az odafigyelés számonkérése a másikon. Egy párkapcsolatban mindezt természetesnek találjuk, testvérek esetében azonban nemkívánatos, sőt egy bizonyos kor után kimondottan erkölcstelen dolognak tartjuk.
A kis testvér születésekor egy addig harmonikus szülő-gyermek kapcsolat a nagyobb testvér számára háromszöghelyzetté alakul: egy rivális lép a „képbe”, ami szinte minden nagyobb testvérnél rossz érzéseket szül.
|
Erőfölény kontra zavarás
A tipikus konfliktushelyzetek egy kis odafigyeléssel megelőzhetők. Így például a nagyobb gyermekek leginkább arra panaszkodnak, hogy kis testvérük megzavarja az elmélyült játékukat: lerombolja a várat, belefirkál a füzetükbe vagy éppen rálép a babaházra. A kicsik ezzel szemben inkább a nővérük vagy bátyjuk erőfölényétől szenvednek: mindent kicsavarnak a kezükből, és folyton elzavarják őket onnan, ahol az érdekes dolgok történnek.
A szülő két dolgot tehet: egyrészt biztosítania kell mindkét gyereke személyes terét, jogát ahhoz, hogy ha akar, egyedül is játszhasson, és ne kelljen osztoznia sem a helyen, sem a játéktárgyakon. Másrészt azt is meg kell tanítania gyermekeinek, hogyan működhetnek együtt: miért jó az néha, ha többen vagyunk, és együtt játszhatunk. Ezt úgy mutathatja meg, ha beáll a kicsikhez, és együtt társasoznak, vagy kiraknak egy nehezebb puzzle-t.
Egyenlő és egyenlőbb
„Na jó, most már én jövök” – halljuk gyakran az egyik gyermektől, aki alig várja, hogy helyet cserélhessen apa nyakában a testvérével. A szülők gyakran igyekeznek mindegyik gyermeket egyenlően kezelni, de ez nyilvánvalóan nem lehetséges.
A szakember szerint viszont az egyforma bánásmód iránti túlzott igyekezet a kicsiket nemhogy megnyugtatná, hanem csak még jobban elbizonytalanítja, és belehergeli az állandó összehasonlítgatásba.
Tényleg egyforma nagy szeletet kaptunk?
Pontosan ugyanannyi lépcsőfokon át ülhettem a papa nyakában?
Egy perccel sem tartott tovább az ő meséje, mint az enyém?
Nem kell az egyformaság megszállottjának lennünk. Tanítsuk meg a kicsiknek, hogy nincs minden percben teljes igazságosság: hogy hol az egyik, hol a másik élvez valamilyen előnyt, ezek a javak azonban hosszú távon kiegyenlítődnek – mondja a pszichológus. Fontos, hogy a gyermekek néha legyenek kettesben is egyik vagy másik szülővel. – A gyerekek nagyon hálásak ezért, és már nagyon kicsivel is beérik, ha hol az egyik, hol a másik szülőjük valamilyen csak nekik szánt programmal kedveskedik – mondja a gyermekpszichológus.
Talán nem gondolunk rá, de a szülői magatartás a kicsik egymás közti viszonyának alakulásakor is mintaként szolgál. Azok a felnőttek, akik sokat veszekednek, mindenben versengenek egymással, gyakran megsértődnek, ne csodálkozzanak, ha gyermekeik éppen ugyanilyen nehezen találják meg egymással az együttműködő hangot. – A gyerekek olyanok, mint a kismajmok: minden gesztust, attitűdöt, konfliktuskezelési módot azonnal leutánoznak, s ezzel mintegy tükröt is tartanak szüleik elé – mondja a szakember. Ha tehát kedvességre, békére és nyugalomra vágyunk otthonunkban, nemcsak az úgynevezett nevelési helyzetekben, de sajnos életünk minden pillanatában jó példával kell elöl járnunk a türelmesség, a nagyvonalúság és a kompromisszumképesség terén.
Forrás: nlcafe.hu/
|
|