Mint egy szívmelengető időutazás, pont olyan Marék Veronika legújabb könyve, az Alfa bácsi titka. A kiadás új, de a történetek régiek: a 70-es, 80-as éveket idézik, egy letűnt világot, amikor nagyon jó volt gyereknek lenni - olvasd el a Pozsonyi Pagony üzletvezetőjének személyes hangvételű ajánlóját! Olvasom a valóságos meséket, és újra látom magam szőke copfos kislányként, ahogy a lakótelepi barátaimmal lógunk a játszón, vagy bunkert építünk a lépcsőházban, kiscicákat mentünk, vagy saját színdarabot próbálunk. Újraélem azt a valaha érzett izgalmat a gyomrom táján, amit ezek a játékok jelentettek. Tematizálták a napjainkat, és sosem unatkoztunk. Pont úgy él bennem az emlék, mint a könyvbéli Tihanyos történetben, ahogy utazunk vonattal a Balatonra, és alig várom már, hogy Fonyódnál végre meglássam a nagy kék vizet. Felejthetetlen. Marék Veronika ezzel a könyvvel visszahozza a gyerekkoromat, és elmeséli helyettem is, hogy milyen csodás idők voltak azok. Hogy mennyivel szabadabban lehetett bandázni, hogy az időnk nagy részét nem kütyüzéssel, hanem igazi játékkal töltöttük a grundon. Hogy a nagy áruházban megkapni egy játékot, az egyáltalán nem volt hétköznapi dolog, hogy egy-egy babának, kisautónak hatalmas becsülete és értéke volt. Akkortájt szenzációszámba ment, ha egyáltalán átléphettük a magyar határt, és egzotikumnak számított, ha Lengyelországban nyaralhattunk. Ez már tényleg történelem.  A fantasztikus az, hogy ebben a könyvben minden egyes rész érthető, átélhető, szerethető egy mai gyerek számára is. Mert a mi gyerekeinknek is izgalmas lehet, amikor beteg madárfiókát találnak az iskolaudvaron, vagy felkeltheti a figyelmüket egy új lakó, aki mondjuk egy furcsán viselkedő bácsi. Biztos vagyok benne, hogy a mostani fiúk, lányok is szívesen leselkednének utána napokig, hogy megfejtsék a titkát. Történeteket találnának ki köré, és teljesen szabadjára engednék a fantáziájukat. Feltéve persze, ha lenne idejük egyáltalán összejönni, barátkozni, játszani. De a mai gyerekeknek nincs, mert rengeteg a különóra, a házi feladat, meg különben is mindentől félteni kell őket. Hol van már az a világ, amikor csak úgy leengedtük a kölykeinket a térre?! Ők ma már leginkább az éterben barátkoznak, virtuális játékokat játszanak, csak a nehezen felismerhető vágy és hiányérzet van bennük valami után. Pont az olyan apró dolgok után, amikről Marék Veronika mesél.   Olyan egyszerűek ezek a történetek, és mégis annyi mélység van bennük. Kedvencem a kisfiú, aki az utcai telefonfülkéből próbálja elérni az apukáját, de a központ folyton félrekapcsolja, egy bácsihoz, aki épp komoly problémát próbál megoldani, nyakig van a munkában. Miután a kisfiút már negyedszer kapcsolják hozzá, és kiderül, hogy az utolsó pénzét dobta a készülékbe (ez egy mai mobilos gyerekeknek felfoghatatlan), a bácsi megsajnálja a kisfiút, és felajánlja, hogy apja helyett apjaként meghallgatja, hátha tud segíteni neki. És a figyelem csodákra képes. Ebben a könyvben jófejek a felnőttek is. Nem olyan negédes módon, hanem emberien. Mert jelen vannak a gyerekeik életében. Nem rohannak, nem idegeskednek, de közben önazonosak is. A karácsonyi történetben például, amikor összejönnek a rokonok, bizony nem vágynak arra, hogy a gyerekekkel kipróbálják az új társast. Ők inkább enni-inni, beszélgetni akarnak. Sőt, leküldik a gyerekeket a szomszéd néniért is, hogy ne legyen egyedül az ünnepen. Külön szeretem, hogy a történetekben sok idős ember is szerepel, akik meg tele vannak szeretettel, játékossággal és humorral. Olvasás közben megjelent előttem a folyton dudorászó Feri papám, meg godisai mama, a legcsodálatosabb nagyi, és Nénike és Bácsika a szomszédból, a negyedikről, akik meghatározó szereplői voltak a gyerekkoromnak. Ezekben a történetekben igazi emberi kapcsolatok vannak, mert nem volt még annyi inger, hogy elterelje a figyelmet egymásról. Nem kellett annyira rohanni, hogy lemaradjunk valamiről, hogy megszerezzük és behabzsoljuk, amit a mai élet kínál.  Nosztalgikus történetekhez igazi retró képek illenek. Baranyai András rajzai olyanok, mint egy fényképalbum képei a gyerekkoromból. Figurái kedvesek és humorosak. Hasonló korunkból adódóan ő is saját élményekből merít. Köszönet érte neki. És köszönet Marék Veronikának is! Kellemes időutazást mindenkinek!