Írta: Kertész Erzsi, illusztrálta: Orosz Annabella. Cerkabella, 2018., 64 oldal
A különleges kötet történetének helyszíne, a címadó labirintó egy vízi útvesztő, ahonnan eddig még soha senki nem tért vissza.
A gondolás királyfi és utasai, Öcsém, a filozófus macska, Villő, a gyengélkedő sellő, Vényusz, a piperkőc húsvéti nyúl és Hiú Ábránd, a szomorú hullócsillag közösen vágnak neki a nagy utazásnak, mindenki keresve a saját útját.
Van köztük olyan, aki tudja az úti célját, és olyan is akad, aki csak sodródik...
Részletek a meseregényből
Labirintó hatalmas. Nem is hasonlít egy tisztességes tóra, inkább afféle zegzugos csatornarendszer, milliónyi lakott és lakatlan szigettel. A szigetek között gondolák szelik a vizet, s aki egyszer behajózott a szövevényes járatokba, többé nem jön ki onnan. Ó, nem vész oda, nem erről van szó. Csupán nem találja meg a kivezető utat. S minek is tenné? Millió és egy szigeten utas mindig akad, meg olyan vidék is, ahol a kalandvágyó ifjú végül letelepszik. S nemsokára azt is elfelejti, hogy valaha azt tervezte, hősként fog visszatérni.
Időközben változott körülöttünk a táj. Hirtelen kiszélesedett a víz, s most csupán egyetlen magányos földdarab árválkodott a távolban. Megérkeztünk a Remete-szigetre.
Már az is gyanús volt, hogy a szigetről több helyütt füst szállt a magasba. Értetlenkedésünk fokozódott, amikor a parthoz érve kunyhók egész sorát pillantottuk meg. Szinte egymást támogatták, olyan sűrűn álltak a fák árnyékában. A következő meglepetés akkor ért bennünket, amikor egy izgatott tekintetű, torzonborz hajú és szakállú, fiatal férfi ugrott elő egy bokorból. Koszos ágyékkötőt viselt, és lelkesen integetett felénk.
– Helló, helló! A Nagy Remetefutásra jöttetek? Már elkezdődött! Az ösvényen egyenesen előre, azután balra. Siessetek! Mindenki szerint Girbeguru fog győzni, de nekem Szalamantra a titkos favoritom.
Még utánunk kiáltott:
– Fogadni is lehet, az iroda jobbra van!
Elképedve követtük a megadott irányt. Hiú Ábránd a vállamon hunyorgott, a Macska előttem lépdelt peckesen. Villőt, vízzel teli, guruló bádogteknőjében, fújtatva húztam magam után. Kis expedíciónkat a melankolikusan szemlélődő Vényusz zárta, bárányos kendőben, szexepiles lábbal.
Nemsokára elértük az említett tisztást. Megdöbbenésünk nem is lehetett volna nagyobb! A rét füvén mintegy kétszáz, félmeztelen, hosszú hajú, csimbókos szakállú remete nyüzsgött, kiabált, veszekedett, ugrált irtózatos hangzavarban. Alaposabb szemlélődés után a verseny képe is kibontakozott: a résztvevők, lobogó hajjal, kaszáló végtagokkal éppen beestek a célba. Két torzonborz alak azon nyomban ki is vált a versenyzők közül, és egymásnak ugrott. A többiek két pártra szakadva, lelkesen biztatták őket.
A művészlelkek kánaánja, vagy, ahogy az öreg Tom nevezte, a Ripacs-sziget volt következő úti célunk. Világossá vált, hogy a Macskának – sietsége ellenére – nem volt határozott elképzelése arról, hova igyekszik. Végül azzal biztatta magát, hogy ha nyitott szemmel jár, biztosan megérzi, hol van rá szükség. Villő közölte, hogy ő mindenképpen észreveszi majd, ha megközelítjük az Iszap-szigetet: ott egészen más színű és magas iszaptartalmú a víz. Így Vényusz álmát követtük… – és könnyedén meg is találtuk.
Csupán kétnapnyi, eseménytelen hajózás után egy dimbes-dombos, dús fákkal borított szigethez értünk. Messziről láttuk már a hegyoldalban a deszkákból tákolt hatalmas feliratot: VILÁG.
– A Világot Jelentő Deszkák – suttogta áhítatosan Vényusz. Aztán hirtelen felugrott. – Kérem, kedves útitársak, várjanak meg itt! Mindjárt kezdődik a szereplőválogatás!
Öcsém összevonta a szemöldökét. A Nyúl izgatottan folytatta:
– Ha netalán, amit nem hiszek, nem fedezik fel a bennem szikrázó tehetséget, akkor folytatom az utat!
Kinyitotta a krokodilbőr kézitáskáját. Először megfésülte a bundáját, majd különleges ápoló szerrel fényesebbé tette. Ezután hosszan hezitált egy párducmintás, illetve egy színes, absztrakt mintás selyemkendő között. Végül, Villő segítségével a színes sál mellett döntött, mondván, hogy az kellően bohém benyomást kelt.
– Ott, ni! Az a nagy kockaépület! – mutatott egy távolabbi szigetre. – Olyan hivatalosan néz ki. Ott biztos tudják, mi merre van. Kössünk ki hamar! – vezényelte.
Engedelmeskedtem. Persze kizárólag azért, mert jobb ötletem nekem sem volt.
A parton sötétszürke köpenybe öltözött, izgatottan topogó, cingár emberke fogadott bennünket.
– Turisták? – kérdezte. – Gyárlátogatásra?
Majd választ sem várva felkiáltott. – Már jön is az Igazgató Úr. Személyesen fogja kalauzolni Önöket.
Valóban, impozáns jelenség közeledett felénk a parton. Döbbenten szemléltük sajátos megjelenését: a legmodernebb szabású hajszálcsíkos öltönyhöz derékig érő, bolyhos, fehér szakállat viselt. Mindezzel együtt igen tiszteletreméltó úri ember benyomását keltette.
– Üdvözlöm Önöket szigetünkön, Puhapelyhen – mondta halk, ám határozott hangon.
Bizonytalanul kémleltünk körbe. A hatalmas, sivár kockaépületen kívül a sziget látványossága néhány kaktuszból és szomjas kóróból állt egyébként kövek és sziklák hevertek mindenütt. Puha pehelynek még a gondolata is nevetségesnek tetszett ezen a kietlen vidéken.
Közben az Igazgató már terelt is bennünket az épület felé.
– Kérem, csak bátran, jöjjenek! Büszkén mutatjuk be munkánkat a látogatóknak, hiszen az elsőrangú fontossággal bír. És a köz javát szolgálja. A nevünk: Holle Helga Közhasznú Egyesület.
– Közhasznú? – csodálkozott az eddig unottan szemlélődő Áspia.
– Mit nem ért?! – Öcsém kezdte visszanyerni a régi virtust. – Az olyasmi, ami mindenkinek jó. Még magának is!
Hónom alatt a Könyvvel, én már bent jártam az épületben. S azonnal világossá vált minden.
A puhapehely meg a közjó is.
Hatalmas csarnokban álltunk. S a csarnokban százszámra asztalok sorakoztak, fölöttük szürke köpenyes emberek görnyedtek. Nagy gonddal rajzolgattak, szabtak, méricskéltek valamit.
– Hópelyheket tervezünk! – mutatott körbe büszkén az Igazgató. Míg körülvezetett bennünket, folytatta:
– Nem könnyű mesterség ez. Tudták Önök, hogy a világon nem létezik két egyforma hópehely? S mit gondolnak, micsoda munka mindig újat és újat létrehozni? Ezek a jóemberek itt folyamatosan terveznek, majd a terveket összevetik a katalógusokban lefűzött, már kibocsájtott prototípusokkal.
Ámulva szemléltük a falak mentén sorakozó, hatalmas katalógustároló szekrényeket.