A zsűri laudációja: Ebben a könyvben minden szabály újraíródik, és mindezt a legtermészetesebb módon teszi. Tizenévesek hétköznapjairól van benne szó, barátságról, szerelemről, önmagunk megtalálásáról. És életről és halálról. Az idei év egyik legkülönlegesebb könyve Sarah Crossan Egy című, szabadversek füzéréből megírt regénye. Már a műfaji besorolás is rendhagyó: az egyszerű szövegben folyamatosan ott van a lírai emeltyű; ami valójában viszont a szöveg történeti síkjáról árad szét: a halál, a mindig megragadhatatlan elmúlás közelségének érzete. Önmagunkra találunk-e, ismerünk-e egy olyan történetben, amely egy összenőtt sziámi ikerpár története? Közös az életük, osztoznak a testükön, és mégis, két külön személyiség, két külön tudat, és két külön sors vár rájuk. Ahogyan a történetet elmesélő Grace megtalálja a saját útját megannyi fájdalmon, traumán és a mindenkinek kijáró boldogság reménysugarain keresztül, úgy hihetünk abban, hogy az élet értelmének esszenciájával gazdagítja minden olvasóját.   Az íróról: Sarah Crossan Írországban született. Filozófiát, irodalmat és kreatív írást tanult a Cambridge Egyetemen. Az Egy az ötödik könyve. A könyv irodalmi díjai: CILIP Carnegie Medal CLiPPA Irodalmi és Költészeti díj, irodalmi és költészeti kategóriában is Legjobb Ifjúsági Könyv díja CBI Év Könyve díj Részlet: „Picasso Sárkány ezernyi puzzle-t terít szét a konyhaasztalon. A dobozt díszítő kép szerint ebből a színes kupacból egyszer majd egy Picasso-kép válik, a címe: – Barátság – összevissza végtagokból és vonalakból áll, erős sárga, barna, kék színekből. – Szeretem Picassót – lelkesedem. – A lényeget festi, nem csak azt, ami látható.”   Betűtészta Sarah Crossan könyve csupa kettősség: Nehéz téma, tele fiatalos életérzésekkel…, megoldhatatlan konfliktus, tizenéves olvasók nyelvén megírva…, vaskos könyvbe illő sztori, könnyed prózaversbe öntve...,  szomorú történet, tele életigenléssel és iróniával…, minden ízében valóságos kamaszregény, mely magával ragadja az olvasó képzeletét – és mindez egy olyan elbeszélő szavaival bemutatva, aki lényegében egy testben él saját ikertestvérével. Az ifjúsági regény nem könnyített pálya. Mindent bele kell írni, amit a téma megkíván.  Sarah Crossan EGY című regénye bizonyíték erre, ugyanis az írországi születésű író semmit nem kozmetikázott hősein, és alapos kutatómunkával térképezte fel a témába vágó szakirodalmat is. „Nagyon fájdalmas volt a regénnyel kapcsolatos háttérmunka. Órákat töltöttem könnyes szemmel, amikor filmen vagy könyvben találkoztam gyermeküket elvesztő szülőkkel vagy testvérüket elvesztő ikrekkel. Mégis: óriási megtiszteltetés volt, hogy megírhattam ezt a regényt.” – írja az EGY utószavában. Crossan arra vállalkozott, hogy egy fiktív történeten keresztül közelebb hozza az olvasóhoz a sziámi-lét ijesztően távoli állapotát, és belülről mutassa be az ikrek világát az elbeszélő, Grace szemszögén keresztül. Grace-t és Tippit születési rendellenességük teljesen elszigeteli a külvilágtól. Egyedül családtagjaikkal képesek rendesen kommunikálni, illetve egyedül a családtagok látszanak nyitottnak az ő problémáikra. Költséges orvosi kezelésekre járnak, drága iskolába, apjuk pedig munkanélkülisége miatt alkoholproblémákkal küzd. Ám az életükben egy napon boldog áttörés következik be: barátokat szereznek az új iskolában (Jon és Yasmeen személyében), és Grace-re a szerelem is rátalál.   A happy end azonban elmarad, a sziámi ikrek ugyanis súlyos betegséggel küzdenek, családjuk pedig az anyagi csőd szélére sodródik. Csak egymásra támaszkodhatnak, és egy erejüket meghaladó, addigi nézeteikkel ellenkező döntést kell meghozniuk. A sok-sok nehézség azonban nem nyomja rá teljes mértékben a bélyegét a könyv hangulatára és üzenetére. Grace soraiban ugyanis sok-sok feloldást találunk a problémákra, és a szövegben nem kerül túlsúlyba a szánakozó, tragikus hangvétel: megismerjük és megérthetjük azokat a túlélési stratégiákat, melyek éppen a sajnálat/önsajnálat formáit kerülik el, és melyekhez nélkülözhetetlen az irónia és a humor. „– Elfogyott a tej – közli Nagyi. […] – Hát hozzál! – szólal meg Tippi. Nagyi hunyorítva oldalba böki Tippit: – Tudjátok, hogy fáj a derekam – panaszolja, és én hangosan felnevetek; Nagyi az egyetlen a világon, aki ki meri játszani ellenünk a rokikártyát.” Tipikus olvasói kérdés (melyet felnőtt olvasóként is felteszünk!), hogy Grace és Tippi élhet-e valaha normális életet, és ha igen, ennek mi a feltétele. Azaz, hogy a mesélő vajon átugorja-e egy ponton azt a biológiai szakadékot, ami az ikerpár és más emberek között tátong, lesz-e egy olyan csavar a történetben, ami a boldogság irányába mozdítja el hőseinket. Ez a boldogság az egészséges élet lenne, ami legtöbbünknek magától értetődő. Az elbeszélő azonban előrébb jár az olvasónál, és – fiatalsága ellenére – tisztábban látja bárkinél saját jövőjüket: „A normalitás: az maga a Szent Grál,/ amit csak az tud értékelni,/ aki nem átlagos.” Egyetlen példaképük a 19. századi Chang és Eng („Jobb” és „Bal”) lehetne, akik mellkasuknál összenőve jöttek a világra, és egész életüket így élték le. „Azt kérdezem magamtól:/ miért ne lehetnénk/ olyanok,/ olyan egyek,/ mint ez a két/ sziámi iker?” Mert miről is vált híressé Chang és Eng? Általuk honosodott meg a köznyelvben a „sziámi iker” elnevezés, bejárták az egész világot, és rengeteg célt elértek az életben – például családot is alapíthattak. Azonban mindezért nagy árat fizettek: felvállalták a publikum előtt önmagukat, mint látványosságot, a természet kegyetlen „csodáját”. A világhírű sziámi ikrek története sokáig nemcsak legenda Grace-nek és Tippinek, hanem egy rossz példa is – a lányok ugyanis úgy döntöttek, hogy velük ellentétben nem kürtölik világgá tragédiájukat. Azonban egy nap úgy alakul az életük, hogy minden addigi stratégiájukat fel kell adniuk, és be kell engedniük egy filmes stábot saját otthonukba, hogy családjuk anyagi helyzetén javíthassanak. Ám nem sejtik, hogy a nehézségek sora ezzel még nem zárult le… Nem lehet véletlen, hogy az Egyet sokan John Green Csillagainkban a hiba című ifjúsági bestselleréhez hasonlítják. Sarah Crossan témaválasztása az átlagember számára felkavaró, az olvasó mégsem fordítja el a fejét. Mi több, a Grace által bemutatott képek vonzzák, rabul ejtik a tekintetét, beszippantják a sziámi-lét világába. Nem tudni, hogy az írónőt pontosan mi vezette el hőseihez, ám irodalmi rangra törő alkotás lett a végeredmény. Egyetlen, fontos titkát olvasóként is megfejthetjük: elbeszélője, Grace hiteles tinédzsernek lett megalkotva. Az EGY ezért élvezetes ifjúsági könyv – olvasni tanít, mi több, élvezni tanítja az olvasást, legyen az olvasó gyors, lassú, sorok között ugráló vagy éppen töprengő. A Grace által használt nyelv igazi tizenévesre vall, minden hangulatváltozásával, érzékenységével és komoly tartásával megérinti olvasóit.  Hétköznapisága és a prózaversforma spontán gondolatritmusa közel áll a fiatalok szívéhez, és a szöveg bő 400 oldalon át tartó sodrásában az ember úgy érzi, hogy az ikrek szűk baráti körének tagjává vált.   Díjak, elismerések: CILIP Carnegie Medal 2016 YA Book Prize 2016 CLPE Poetry Award CLIPPA 2016 CBI Book of the Year Award 2016 CBI Children’s Choice Award 2016 Redbridge Teenage Book Award 2016 Cheshire Schoools Book Award 2016 Sheffield Children’s Book Award ‘Best YA Novel’ 2016 Shortlisted: JugendLiteraturPrize 2016 – (Kritikai és közönségdíj kategóriában jelölve - eredményhirdetés: 2017.október)   konyvutca.blogspot   Keresem a szavakat, amivel elkezdhetném az értékelést erről a nagyszerű, szépséges és minden érzelmet felvonultató könyvről. És akkor már mindent el is árultam az elején: nagyon tetszett ez a könyv. Több minden is közrejátszik ebben, a ritka téma, hiszen egy sziámi ikerpárról szól; a könyv stílusa, ami egy úgynevezett szabadvers formájú regény. Nem hagyományos versre kell itt gondolni, mert a szabadvers nem tartalmaz rímeket, egyszerűen csak verszakokra van tagolva, de ugyanolyan próza, mintha egy regényt olvasnánk.   Éppen emiatt azonban nagyon gyorsan lehetett vele haladni, és ez az édes-bús különös történet meg is érdemelte ezt a különleges kifejezési formát.    A könyv főszereplői Grace és Tippi, a deréktől lefelé összenőtt ikerpár, akiknek az orvosok megszületésükkor két évet sem adtak, de történetünk idején 16 és fél évesek, és mivel szüleik nem bírják fizetni tovább a magántanáraikat, iskolába kell menniük. Emberek, hasonló korú fiatalok közé.    Természetesen sokkhatásként éri őket a dolog, de ők is tudják, hogy rendszeres orvosi kezeléseik szüleik nagyon sok pénzét felemésztik, ezért beletörődően veszik tudomásul, mi vár rájuk, hogy cirkuszi látványosságként fogják őket a gimiben számontartani, hogy nem lesznek barátaik, mert mindenki undorodik tőlük.    A történetet Grace elbeszélésében ismerhetjük meg, bevezet bennünket csodálatos és fájdalmas világukba. Csodálatos, mert olyan szimbiózisban élnek, annyi szeretettel viseltetnek egymás iránt, amit csak ők tapasztalhatnak meg, ketten vannak ugyan, de egyek ők, együtt ébrednek, együtt fekszenek, együtt mozognak, együtt sütnek-főznek, szinte egy ütemre dobog a szívük.    Ugyanakkor fájdalmas is, mert soha nem tapasztalhatják meg, hogy milyen egyedül lenni, milyen egyedül egy szép ruhát felpróbálni, milyen szerelmesnek lenni és milyen barátokat találni. Vagy talán a középiskola új utakat nyit meg előttük? Van esélyük valami normálisra?   Érzelmek skáláján haladunk végig ebben a könyvben, a testvéri szeretettől, a szülői szereteten, a barátságon át egészen a szerelemig. Vajon van-e olyan pillanat a lányok életében, amikor azt szeretnék, ha nem egyek lennének, hanem kettők, teljesen külön élhetnének, külön utakon járhatnának?    Grace nagyon érzékeny fiatal lány, olyan természetesetesen, magától értetődően vezet be bennünket az életükbe, a nehézségeikbe, az örömeikbe, hogy nem maradhatunk irántuk közömbösek, érezzük azt a nagyon erős szeretet, ami összeköti őket. És bár össze vannak nőve, két külön egyéniség, külön gondolatokkal, külön álmokkal, más kedvencekkel.   A könyv a lányokon kívül is kemény problémákat vonultat fel, olvashatunk alkoholizmusról, anorexiáról, beilleszkedésről, családi megpróbáltatásokról.   És hogy az érzelmeinket igazán megtépázza a könyv, történik valami, amit nem lehet jól megoldani, megrázó, szívszorító és elgondolkodtató ez az esemény, papírzsebkendőket készítsetek a kezetek ügyébe.   Nagyon szép történet, komoly mondanivalóval, erős érzelmekkel.  Mindebben valószínűleg nagy szerepe volt Szabó T. Anna fordításának is.