Jó pár ilyen könyv létezik, de közöttük is előkelő helyet foglal el Fodor Sándor legendás műve, a Csipike. Rusz Lívia illusztrációival, tegyük hozzá rögtön.

 

Sokan fejből is tudják idézni halhatatlan kezdősorait:

„Csipike az erdőben élt. Akkora volt, mint a kisujjam, és gyöngyvirágot viselt a kalapján. Az Óriásnagy Bükkfa odújában lakott, és mindenki szerette. Olyan kedves, szorgalmas törpét, mint ő, nem látott még a világ. Kora hajnalban kelt. Forrás vizében egykettőre megmosdott (az új kiadásban: megmosakodott), tornázott egy sort, nehogy elhízzék, azután frissen munkához látott. Ellenőrizte a virágokat, eléggé illatosak-e, letörölte a levelekről, szirmokról a szélhordta virágport, mert minek az oda, majd egy fűszállal megcsiklandozta Madár csőrét: – Nótát kérünk!”

Tessék, itt egy fontoskodó, frusztrált fickó, akinek gonosszá kell válnia (Csipike, a gonosz törpe), hogy jó lehessen; óriássá kell növekednie, hogy értékelni tudja kisujjnyi termetét (Csipike, a boldog óriás); meg kell ismerkednie a barátsággal és a szerelemmel (Csipike és Kukucsi, illetve Csipike és Tipetupa); és meg kell küzdenie önmagáért, a szerelméért, az otthonáért (Csipike és a Gonosz Ostoba). Klasszikus szüzsé, a világ szerencsésebb tájain alapmű lenne, és némi Disney-háttértámogatással minden kisgyerek csipikés bögréből nyeldekelné a kakaóját, és mosdás/mosakodás után tipetupás fürdőköpenybe bújna. A Csipike mégsem elég híres, még Magyarországon sem.

 

Ezt a nemismertséget próbálja meg eloszlatni a Manó Könyvek Kiadó, amikor Régi kedvencek címmel indított sorozatában a Csipikét ismét közreadja. Új köntösben, szerkesztve és vadonatúj illusztrációkkal.

És itt el is érkeztünk recenziónk talán legfontosabb pontjához: az illusztrációhoz.
Még két hónappal ezelőtt is, amikor a gyerekeknek újraolvastam a könyvet, azt fejtegettem feleségemnek meg mindenkinek, aki meghallgatott, hogy ezt a törpét és világát nem lehet másként elképzelni, csak ahogy Rusz Lívia megrajzolta. Hogy olyan, mint egy kőszikla, mint – hogy csak egyet említsek – Reich Károly Vackor-rajzai: más mackót látni sem akarunk immár. Utána írtam egy cikket Bajor Andor meseregényéről, az Egy bátor egér viszontagságairól, melyet szintén Rusz Lívia illusztrációival láttam, és újfent meggyőződtem, hogy a művésznő olyan képi fantáziával jeleníti meg a meséket, amely egyszerűen utánozhatatlan.

Nos, ebben a nyugalomban ringatóztam csendesen, mikor a Face­bookon egyik ismerősöm, kiváló író, először linkelte be az új Csipike-borítót. A kép nagyon pici volt, de a címből láttam, hogy miről van szó, és meg kell mondanom, remegő gyomorral kattintottam rá: vajon fog-e tetszeni? Vajon sikerül-e szétrombolnia azt a véleményemet, hogy Csipikét csak Rusz Lívia rajzolhat?
Jelentem, sikerült.

Pásztohy Panka, az új illusztrátor, nemcsak profi rajzoló, hanem rendkívül bátor is. Régóta követem a munkásságát, és azt látom, hogy biztos kézzel nyúl korábbi, szentnek hitt illusztrációkhoz (újrarajzolta például a Zengő ABC-t, az Iciri-picirit, A török és a teheneket), pedig azokról is azt hittük, hogy csak K. Lukáts Kató nyúlhatott hozzájuk. Ott is meg tudta ugrani, amit itt, a Csipikében megugrott: a nagy elődöt és árnyékát. Az új Csipike huncut lett, kedves, a rajzok szépek, sohasem cukiskodók, mégis cukik, Tipetupa, Kukucsi, Nyúl és Madár szuperbájos, és persze minden rajz szervesen hordozza Pásztohy Panka senkivel össze nem téveszthető stílusjegyeit. Csak azt sajnálhatjuk, hogy nincs több színes illusztráció (minden fejezet elején van egy, a többi fekete-fehér), mert szívesen nézegetnénk azokat is – de a könyv ebben is követi az eredeti kiadást, ahol szintén kevés színes képpel teremtettek atmoszférát.
És vajon ez azt jelenti, hogy a régit el kell vetni? Ugyan, dehogy! A Csipike van olyan jó mese, hogy elbír kétféle, azonos értékű illusztrációt. És az illusztrációk is vannak annyira jók, hogy megférnek egymás mellett: a régit eltehetjük, óvhatjuk, mint gyermekkorunk egyik felidézőjét, amelyet csak néha veszünk elő áhítattal, az újat pedig mindennap használhatjuk, szerethetjük és olvashatjuk a gyerekeinkkel. Ha lesz Csipike-divat Magyarországon, abban – a szöveg minőségén, szerethetőségén és friss, üde humorán túl – a kiadónak és Pásztohy Pankának is oroszlánrésze van.