Szembeállítja egymással a gyermeki őszinteséget, és azt a szülői felelősségérzetet, ami miatt a felnőttek sokszor éppen az ellenkezőjét mondják annak, amit valójában gondolnak. A hatodik fejezetben a szülők megtalálják a gyerek elrejtett üzenőfüzetét, amibe jó sok intőt véstek. Anyuka és Apuka jókat kacagnak a bugyuta megrovásokon, amikor hazaérkezik Dettike az iskolából:

„- Gyere csak ide kislányom. 

- Minek, Apuka? 

- Beszédem van veled, kislányom. 

- Ne már, Apuka. 

- De bizony hogy, kislányom. Megtaláltuk az üzenődet, kislányom. 

- Hajaj, Apuka. 

- És tele van intővel, kislányom. 

- És eldugtad előlünk, kislányom, és nagyon szomorúak vagyunk, kislányom, és hogy képzelted ezt, kislányom, óra közben dudorászni, evés közben uzsonnázni, tornaórán zongorázni, Dömdödömöt lelúzerezni, tiszteletlenkedni, bárdolatlankodni, neveletlenkedni, szófogadatlankodni, kislányom; ez így nem mehet tovább, kislányom, nézd csak meg a Nettikét, kislányom, vegyél róla jó példát, kislányom, mert ő bezzeg jó kislány, kislányom, ma pedig nincs esti mese, mars a szobádba, punktum!”

Ha kellő önkritikával rendelkezünk, akkor nagyokat derülünk az értelmetlen, sablonos kifejezéseken (punktum, ő bezzeg jó kislány), a gyerekek pedig rádöbbenhetnek: a szülők bizony nem mindenható istenek. Olykor ők is tévednek, füllentenek, igazságtalankodnak.

A könyv az emberi természet különösségét igyekszik bemutatni. Nemcsak képet alkot arról, hogyan cselekszünk bizonyos helyzetekben, hanem mélyebbre ás, és betekintést enged a miértekbe. Dettike szereti megtapasztalni az élményeket, csavarogni, felfedezni, míg a kötelezettségei iránt kevésbé elhivatott. Dettikét folyton nógatják a szülei, hogy tanuljon, rakjon rendet, viselkedjen jól, ő ennek természetesen következetesen ellentmond. A házit rendszerint barátnőjéről, Nettikéről másolja, akit, mint követendő példát állítanak elé a szülei. Képzeletbeli barátjának szerencsére varázserővel rendelkező társai is vannak, Nyű és Szú, akik Dettikét saját kérésére egy időre Nettikévé változtatják. De nem csak ő alakul át, hanem a szülei is.

Az asztalnál Nettike anyukája, az éppen aktuális apukajelölttel kártyázik. A lakásban kosz, mosatlan mosatlan hátán. Az anyuka leckeírás helyett inkább arra bíztatja a Nettikét, hogy kártyázzon velük, és bemutatja neki az új apukáját. Miután a kislány nem tűnik túl lelkesnek, megígéri neki, hogy visszaviszi az „apukakölcsönzőbe”, „úgysem valami okos”. Ezután Nettike leckeírásba menekül, hogy elterelje a gondolatait.

Dettikét sokszor megszidják, ha koszos a ruhája, vagy csavarog, jó kislányokkal kell játszania, tanulnia, nehogy plázacica legyen, ezért úgy dönt, hogy nem akar többé „kislányom” lenni. Megkéri Balambért, hogy változtassa fiúvá. Sajnos rá kell döbbennie, hogy az élet a fiúk számára sem tökéletes.

„- Hogy nézel ki már megint, fiam, olyan koszos vagy, mint egy utcagyerek már megint, fiam, hát nem megmondtam, hogy ne játsszál a rossz gyerekekkel, fiam, a jó gyerekekkel játsszál, fiam, és tessék szépen tanulni nekem, mert cipőfelsőrész-készítő lesz belőled, fiam, meg sportolni nekem, mert nyámnyila nyúl lesz belőled, fiam, és nem összevissza kúszni-mászni nekem, meg összekoszolódni nekem, fiam, már megint mit pityeregsz, mi vagy te, kislány, fiam, ma nincs esti mese, mars a szobádba, punktum!”

Ezután Dettike úgy dönt, nem akar senki más lenni, csak kúszós-mászós, kiabálós, koszos Dettike.

Minden fejezet megnyugtató befejezéssel zárul. Bátorítja a gyerekeket önmaguk felvállalására, szabad véleménynyilvánításra, és megmutatja, hogy mindenki keresztül megy hasonló problémákon a „nőtté válás” útján.