Révész Emese - művészettörténész

A Robotok mindazonáltal illedelmesen megtartja a hagyományos szöveg-kép elosztást: jobbra Robotország egy-egy lakója lép elénk, amit balra egy-egy mondatos jellemzésük kísér. A képek hangsúlyát felerősíti, hogy a fehér alapon megjelenő szövegekkel szemben a robotok alakjai mindig különféle, erős színű háttér előtt tűnnek fel.

A robotok régi, jól bevált szereplői a gyerekkultúrának. Molnár Jacqueline masinái azonban nem igazán Transformers vagy Wall-e rokonai, sokkal inkább a hetvenes években itthon készült rajzfilmsorozat, a Mikrobi, némiképp retró hangulatú leszármazottai. A kötet egymás után sorakozó, frontálisan beállított robotportréi variációk egy témára. Nélkülöznek minden különösebb történést, cselekvéseik pedig fölöttébb mindennapiak, hovatovább főhős sem akad közöttük.

  

Az elbeszélés mellőzése arra késztetik a nézőt, hogy elidőzzön a rajzi kifejezőeszközök változatossága felett. Hogyan lehet ugyanarról a dologról színben, formában változatosan beszélni, megidézni ugyanazon jelenség (legyen az robot vagy ember) sokszínűségét. A melankolikus kékben, a mérges szürkében, a bánatos zöldben pompázik. És miközben sorra elénk járulnak ezek a sete-suta robotok, szorgalmasak, viccesek, érzelgősek, mérgesek meg félénkek, egyszerre csak világossá válik, hogy a robotemberek esetlen jelmeze alatt mi magunk rejtőzünk.

Túl a minden korosztály számára jól értelmezhető morális tanúságon, az érzelmek változatos képi kifejezése a kötet legmaradandóbb hozadéka. Olyan vizuális kalandozás ez, amely jó kiindulópont lehet arra, hogy a könyvet együtt böngésző szülő és gyerek közösen is megpróbálkozzon saját érzelmei (képi) kifejezésével.

Forrás: SZABADRAJZ HÁROM TÉTELBEN  - Molnár Jacqueline három új könyvéről