Kérdezzétek meg az első szembejövőt a faluban, kinek a kertjében virítanak a legszebb virágok. Biztos, hogy mindenki ezt fogja mondani: hát Bori néniében! Ha végigballagtok a főutcán, lábujjhegyre állva átkukucskáltok a faluvégi kis házkerítése felett, magatok is meggyőződhettek róla, hogy ez nem üres beszéd. Bizony, Bori néni kertjében pirosabbak a rózsák, kékebbek a nefelejcsek, és sárgábbak a nárciszok, mint máshol a faluban. S ha a titkát kérdezitek, elárulhatom: Bori néni olyan szeretettel és odaadással ápolja a virágait, mintha a saját gyermekei lennének.   A virágok érzik ezt. Ha a gazdasszony kora reggel kilép a ház kapuján, kezében öntözőkannával, így szólnak egymáshoz: „Mutassuk meg neki, hogy nemhiába viseli olyan szeretettel gondunkat! Nyissuk ki a szirmainkat, tárjuk ki kelyheinket, bocsássuk a szél szárnyára friss illatunkat, hadd örüljön a szíve!” Ezek után igazán nem csoda, hogy a falubeli virágkiállításon, amit minden tavasszal megrendeznek, Bori néni virágait csodálják meg a leginkább az emberek. Egész nap nagy tömeg állja körül a vázákat.  Álmélkodnak, irigykednek, még otthon is napokig arról beszélnek, hogy lehetne legalább fele ilyen szép virágokat nevelni. A titokra persze egyikük sem jött rá. Nagy esemény ám ez a virágkiállítás! Bori nénihez az élete. Már kora tavasszal gondosan előkészíti a tavalyi, csodálatosan szép virágok magvait. Amint megszűnnek a talaj menti fagyok, gondosan elülteti, ápolgatja, locsolgatja őket, amíg elő nem bújik a sok zsenge hajtás. Micsoda öröm számára látni, hogyan szökkenek szárba, kezdenek bimbózni dédelgetett gyermekei! A legszebb pedig,amikor reggel a bimbó felfeslik, és az új, csodaszép virág széttárja tündöklő szirmait. Az idén, valamikor kora tavasszal azonban szörnyű dolog történt. Bori néni egyik reggel elhatározta, hogy mivel szépre fordult az idő, elülteti a virágmagvakat. Ám amikor a kamrában a székre állva kotorászni kezdett a felső polcon, hogy elővegye a kis csuprot,amelyben tartotta őket, hiába nyújtózkodott: sehol sem találta a magvakat. Képzelhetitek, mennyire elszomorodott! Biztosan tudta, hogy oda tette őket a múlt évben, tévedésről szó sem lehetett. Valaki nyilvánvalóan ellopta féltve őrzött kincseit! Bori nénire nem lehetett ráismerni. Naphosszat sóhajtozott, sírdogált. Nem evett, nem ivott, nem beszélt senkivel. Egyre várta, hogy az a valaki mégis megszánja, és visszaadja neki a csuprot. De senki nem jelentkezett. Bori néni pedig lassan elfogyott a nagy bánatban, mint a hold sarlója. Hiába vigasztalták a szomszédok, hiába mondogatták neki, hogy néhány szem virágmag még nem a világ! A jó Bori néninek bizony ez volt a mindene. Milyen gondosan nevelgette a szebbnél szebb rózsákat, nefelejcseket, nárciszokat! Hogy óvta őket még a széltől is!Milyen odaadással figyelte növekedésüket! És most ezeket a felbecsülhetetlen értékű magvakat egyszerűen ellopták! Lesz-e vajon valaki, aki megtalálja és visszahozza őket?