Telt-múlt az idő, s a kis királyfi egyre szépült, napról napra szebb lett, s az udvarnál senki sem tudta, hogy szamárfüle van. Lassacskán felcseperedett, s amikor olyan idős lett, hogy kisarjadt a szakálla, és borotválásra lett volna szüksége, a király magához hívatta az udvari borbélyt, és így szólt hozzá: - Meg kell borotválnod a királyfit, de ha elárulod bárkinek is, hogy szamárfüle van, akkor a halál fia vagy. A borbély nagyon szerette volna elmesélni, hogy mit látott, amikor a királyfit borotválta; de hát a halálról mégiscsak félt, s inkább hallgatott. Egy szép napon aztán elment gyónni, és így szólt a gyóntatóatyjához: - Tudok egy titkot, amit meg kell őriznem, de ha senkinek sem mondhatom el, hát belehalok, ha pedig elárulom, akkor megöl a király. Mit tegyek, atyám, adj tanácsot! A gyóntatóatya így felelt: - Eredj ki fiam a völgybe, áss egy lyukat a földbe, s mondd el a titkodat a lyuknak; mondd el annyiszor, amíg azt nem érzed, hogy megkönnyebbültél, s nem nyomja már a lelkedet; aztán temesd be megint a lyukat! A borbély megfogadta a jó tanácsot. Kiment a völgybe, ásott egy lyukat, elmondta a lyuknak a titkát, s addig-addig ismételte, amíg meg nem szabadult a terhétől, aztán újra betemette a lyukat, és hazament megkönnyebbülten. Azon a helyen, ahol a borbély a lyukat ásta, nemsokára nőtt egy nádszál. A pásztorok egyszer arrafelé hajtották el nyájukat, s ahogy meglátták a nádszálat, levágták, és furulyát faragtak belőle maguknak. Amikor játszani kezdtek a furulyájukon, a furulya megszólalt, és azt mondta: - Szamárfülű a királyfi. Ez a hír aztán lassacskán elterjedt az egész városban, s amikor a király is megtudta, megparancsolta, hogy vezessék elébe az egyik pásztort. Fel is hozták az egyik pásztort a király udvarába, s a király azt mondta neki: - Fújj bele a furulyádba! A pásztor belefújt, a furulya pedig megszólalt ugyanolyan hangon ugyanarra a dallamra: - Szamárfülű a királyfi. A király elkérte a pásztortól a furulyát, hogy maga is megpróbálja. Belefújt. - Szamárfülű a királyfi - mondta a furulya. Akárhányszor próbálta is a király, a furulya mindig csak ezt mondta, csak ezt az egy nótát fújta. A király magához hívatta megint a tündéreket, és megkérte őket, hogy tüntessék el a királyfi szamárfüleit. A három tündér megérkezett, összehívatta az egész udvart, s megparancsolta a királyfinak ott mindnyájuk előtt, hogy vegye le a sapkáját. A királyfi megijedt, szabódott, tiltakozott. - Nem szabad levennem soha a sapkámat - mondta. - Vedd le a sapkádat! - mondták a tündérek. Mikor aztán a királyfi mégis rászánta magát, és levette a sapkáját, a király, a királyné és maga a királyfi is boldogan látta, hogy nincs is neki szamárfüle! Ettől a naptól fogva a pásztorok nádszálból faragott furulyái soha többé nem fújták azt, hogy: "Szamárfülű a királyfi." Forrás: Mesélj nekem - Titkokról és varázslatokról