• Írta: Mary Norton
• Oldalszám: 183

Képzeljük el, hogy egészen kicsik vagyunk! Akkora, hogy nehezünkre esik megfogni egy tollat, és egy közepes méretű könyv is könnyen agyoncsaphat, ha nem vigyázunk, de nyugodtan használhatjuk az elejtett gombostűket kötőtűnek, ha az elkallódott puha cérnából akarsz pulóvert kötni.

Mary Norton könyve apró emberkékről szól, akik csak annyiban különböznek a nagy emberektől, hogy kicsik, akkorák, mint egy ceruza, sőt, ha gyerekek, akkor még ennél is kisebbek. De semmiképpen sem manók, bár tény, hogy ők sok manóval kapcsolatos hiedelmet ihlettek. Ők a kölcsöncsenők, akik úgy hiszik, hogy az ember azért van, hogy a különféle tárgyait a kölcsöncsenők kölcsöncsenjék. És ez nem lopás, hiába hiszi és mondja ezt a fiú, aki bár fontos karakter, mégsem tudjuk meg soha a nevét. A házban régen sok kölcsöncsenő lakott, mindnek olyan neve, volt, ahol élt. Például Órafalvi Ariadné, eredetileg Arrietty Clock. És ha már itt tartok a neveknél. Nem értem, miért kellett megváltoztatni. A történet szerint nincs rendes nevük, ami eredetileg Arrietty, Homoly és Pod, az a magyar kiadásban Ariadné, Emily és Pad lett. Hát az Emily az nem rendes név? Sehogy sem értem ezt a dolgot, hogy hogyan.

A fiú még csak kilenc éves, és sok dolgot nem ért, de azt igen, hogy a kölcsöncsenők ugyanolyan értékes lények, mint az emberek. Ugyanezt sajnos a ház többi lakójáról nem lehet elmondani, hiszen a házvezetőnő még patkányirtókat is kihív, amikor megtudja, hogy kölcsöncsenők élnek a padló alatt.