- Ilyet nem ígérhetek! Nyugodjon meg, meséljen, aztán meglátom, hogy mit tehetek.
- Tipikus felnőtt válasz! Miért is hittem, hogy maga más? Na, mindegy…lehet, hogy el sem kellett volna jönnöm. Elnézést a zavarásért! – elindult az ajtó felé.
Anna várt egy kicsit, de amikor látta, hogy a lány valóban el akar menni, megállította.
- Bettina, kérlek, maradj! – Betti szinte megpördült.
Úgy nézett Annára, mint aki most ébred a kómából és próbálja felismerni az ágyánál állókat, aztán hirtelen odaugrott és átölelte. Az egyik a lányát látta maga előtt, a másik a megmentőjét. Zokogott mindkettő. Percekig álltak összeölelkezve.
- Itt a vége! Nem sírhatunk tovább, elfogyott a zsebkendőm! – próbált valami frappánsat kinyögni a nő.
Betti elnevette magát.
- Maga mindig tudja, hogy mikor kell sávot váltani. Kérhetek wc-papírt?
- Még mit ne! Mit csinálok, ha az is kifogy? A nyomdafesték állítólag
könnyen tapad a bőrre… – felkapta a tekercset és odadobta Bettinek – Csak, hogy lásd mennyire kegyes tudok lenni…
- A temetésemre eljön?
Anna elkomolyodott.
- Ugye nem vagy beteg?
- Nem, még nem, de törött csontokkal az leszek! – a nő méregetni kezdte a lányt.
- Bettina, mondd, hogy nem vagy terhes!
- Bárcsak mondhatnám! – a lány megint sírni kezdett.
- Nem jött meg időben? Csináltál tesztet? Jézusom, nem védekeztetek?
- Nem tudom…
- Melyiket nem tudod?
- Egyiket sem. Össze vagyok zavarodva. Tesztet biztos nem csináltam.
- Számoljunk. Mikor kellett volna megjönnie?
- Utálom a számokat, amúgy bukásra állok matekból…Nincs valami piája, háta az segít a korrepetálásban…
- Persze, hogyne! Martini jó lesz? Jéggel vagy olivával kéred? Cigit?
Az is nyugtató hatású, legalábbis azt mondják. Kár, hogy a füvem kifogyott.
- Ezt komolyan mondja???
- Egy fenéket! Már látom magam előtt a holnapi lapok főcímét:
Terhesen, részegen és cigivel a szájában botorkált ki a tanárnő lakásából a tizenhét éves lány.
2. részlet az írónőtől (a Facebookon):
- Édesem, te vagy Othelló? – észre sem vette, hogy az apja bejött a konyhába.
- Nem én vagyok a mór, akit az a szemétláda Jágó teljesen behülyített, és féltékenységből megölte a szerelmét – fel sem nézett a tányérból.
- Néha a sors is képes behülyíteni minket, és úgy keveri a kártyákat, mint Jágó! Nem tudom, mi történt, de érzem, hogy kezdesz elborulni, és az sosem vezet jóra…
- Tegnap este…- megállt egy pillanatra, mégsem zúdíthatja az apjára a történteket.
- Csak nem aludt itt? – az apja mellé lépett és finoman a vállára tette a kezét.
- Neeem! Dehogy! Tegnap… olyan jó volt vele, apa… - fakadt ki Lille.
- El akarod mondani?
- Még nem tudom, nem dolgoztam fel…
- Jézusom! Akarom én ezt tudni? – kérdezte szinte magától - …Ugye…védekeztetek? Húúú, ezt, de nehéz volt kimondani…- az apja zavarában felnevetett.
- Neeem! – mindkettőjük szeme elkerekedett – Azaz nem történt semmi! Vagyis történt, de nem feküdtünk le…Húúú, ezt, még nehezebb volt kimondani – ő is elnevette magát, majd felugrott és átölelte az apját.
Kis idő után, Lille szinte lelökte az öregét az asztalhoz. Ömlött belőle a szó.
- Korábban azt hittem, azért meséltél a lépcsőről, mert azt akartad, hogy minél később...történjen meg... – az apja összevonta a szemöldökét – Jó, jó, bocs, a lányok már csak ilyenek, azt hiszik, az apjuk féltékenységből beszéli le őket a fiúkról. De most rájöttem, hogy lépcsőstől zseni vagy! Imádom! Megértettem, hogy milyen csodálatos tud lenni külön-külön az ölelés, a csók, a simogatás, csak időt kell adni nekik! Ez a legjobb tanításod, apa!
- Hohó! És a többivel mi lesz? – háborodott fel viccesen az apja – Azok már nem érdekesek, mehetnek a levesbe?
- Nem, de most ez a legjobb! Tudod, nálam is van toplista!
- Nyugtass meg, hogy százas… – mosolyodott el a férfi.
- Megnyugodhatsz! – Lille bekapott egy kenyérdarabot – Olyan, de olyan büszke vagyok magamra, na, meg Praetorra, hogy ezt képesek voltunk megcsinálni, hogy azt el nem mondhatom!
- De ugye nem arra vársz, hogy kitüntesselek, mert nem feküdtél le két hónap után valakivel?
- Ő nem valaki, hanem Praetor, tudod…
- Ja, igen, a lábtörlőgyáros – nevetett az apja – Meggondoltam magam, őt mindenképpen kitüntetem!
- Persze, őt igen. És, ha ma nekem esik?
- Akkor kiherélem, és soha többé nem vállalok éjszakai műszakot! – ezen már mindketten nevettek.
|