Egy dolog van a világon, ami még a mérges Boknénál is félelmetesebb. Ez pedig a kedves Bokné. El is kezdett remegni a lábam. – Ennyire örülsz az iskolának? – kérdezte. Lélegezz nyugodtan, gondoltam magamban. Imádkozz, hogy minden oké legyen, és ne nézd túl sokáig a bibircsókját! Ekkor jöttem rá, hogy miért ilyen mézes-mázos. Ott állt mögötte egy anyuka a fiával. Tényleg, ma kapunk egy új osztálytársat! Az új fiú úgy nézett ki, mint egy ötvenéves öregember egy kisfiú testébe bújva. – Megmutatnád Sammynek, hol van a termetek? – kérdezte Bokné. Ránéztem az új fiúra, és láttam a segélykérést a szemében: SEGÍTSÉG! Bólintottam, és elrohantam, a fiú utánam. – Futni pedig az udvaron szoktunk! – hallottam még Boknét, de késő volt megállni, mert már ott voltunk a termünknél. Bementünk az osztályba, és gyorsan becsuktam az ajtót. – A bibircsók... – suttogta a fiú, akit ezek szerint Sammy-nek hívnak. – És ha mérges, akkor remegnek rajta a szőrök – tettem hozzá. Sammy nyelt egyet. – Tudod, Bokné olyan, mint egy fordított apáca – meséltem neki, és hirtelen mintha még büszke is lettem volna Boknéra. Fura, mi? Sammy egy széknek támaszkodott. – Fordított apáca?! – kérdezte éretlenül. Bólintottam. – Az apáca: visszafele olvasva a cápa. És Bokné tényleg kicsit olyan, mint egy cápa, nem? Adtam neki egy kis időt, hogy magához térjen, aztán odaléptem az asztalomhoz. – Én itt ülök a legjobb barátommal, Seppel – mondtam. – És a tanár rendes? – Hogy RENDES-eee?! – ordítottam. Mivel Sammy eléggé megijedt, gyorsan folytattam: – Danny bá’ a legeslegesle-geslegjobb tanár a világon! Igazából még csak gyakorlótanár. Ő is iskolába jár, és azt tanulja, hogy kell tanítani. Mert amúgy volt egy régi tanító nénink, de ő terhes lett, és Danny bát kaptuk, mert nem találtak mást. A tanár néni persze már nem terhes, de most meg kisbabája van, és emiatt nagyon sok a dolga! Szóval szerintem egy darabig még nem fog visszajönni. Az is lehet, hogy még évekig otthon marad. Sammy nem mondott semmit, de most nem is ötven, hanem hetvenévesnek tűnt. – Danny bá’ tényleg nagyon jó! – folytattam. – Mindig követi az órarendet, mert azt tanulta az iskolában, hogy azt így kell. És amióta ő tanít minket, mindenkinek jó jegyei vannak, még Rashidának is. Sammy leült egy székre. – Nekem soha nincsenek jó jegyeim, mert diszlexiás vagyok. Az meg mi a szösz? – Az olyan, mint az allergia? Bólintott. – Igen, csak az olvasásra. – Nem baj! – vágtam rá. – Danny bá’ szerint úgyis csak azzal érdemes foglalkozni, amiben jó vagy. Ha valaki jól focizik, akkor minek járjon kézműves szakkörre, ugye? Tom például nagyon jól tud számolni, ő a legjobb az osztályban, még Danny bánál is jobb. Ezért mindig Tom csinálja meg a számolós feladatokat a táblán, mi meg lemá-soljuk. – Na de... – dadogta Sammy. – Te miben vagy jó? – kérdeztem. Sammy nem tudott válaszolni, mert ebben a pillanatban az anyukája bejött a terembe. – Elmegyek, drágám. Sok sikert mára! – mondta. – Sammy miben jó? – kérdeztem. – A tévénézésben és a számítógépes játékokban – vágta rá Sammy anyukája. – Szia, Sammy! – Az pont jó! – mondtam, amikor már elment. – Danny bának is ezek a kedvenc tantárgyai. Sammy nevetni kezdett. Biztos azt hitte, hogy viccelek. – Szereted a vicceket? – kérdeztem. – Hát persze – felelte Sammy. – Danny bá’ több mint egymillió viccet ismer – dicsekedtem. – És a bátyja motorosrendőr. És tudod, mennyivel szokott menni az autópályán? – Danny bá’? – kérdezte. – Nem, nem, a bátyja. Sammy megvonta a vállát. - Száznegyvennel? – Kétszázhússzal – jelentettem ki elégedetten. – Húúú! – suttogta Sammy csodálkozva. Egy ideig nem mondtunk semmit. – Kétszázhússzal? – kérdezte végül Sammy. – Yess – mondtam, és láttam rajta, hogy azt gondolja: húúú, mekkora mázlim van ezzel a Danny bával! VISSZA A GYERMEKREGÉNYHEZ>>