„A Globális Agy egy olyan önszerveződő hálózat, amelyet a Földön élő összes ember alkot, együtt azokkal az információs és kommunikációs technológiákkal, amelyek összekötik és támogatják őket. Ahogy az internet egyre gyorsabb, okosabb és mindent magába foglaló hálózattá válik, úgy alakul egyre inkább egyetlen információfeldolgozó-rendszerré, amely a Föld bolygó idegrendszereként működik. Ennek a rendszernek az intelligenciája kollektív és megosztott: nem összpontosul egyetlen egyénben, szervezetben vagy komputerhálózatban sem. Sokkal inkább az alkotóelemei közötti kölcsönhatásokból építkezik, ami minden összetett és alkalmazkodásra képes rendszer fontos jellemvonása. Egy ilyen közösségi intelligencia képes arra, hogy észleljen olyan aktuális vagy éppen csak most felbukkanó globális problémákat, amelyek kívül esnek a hagyományos észlelés korlátain. Ugyanakkor a Globális Agy olyan technológiai és társadalmi kihívásokat eredményez, amelyeket ma még elképzelni sem tudunk, és amelyek minden szempontból átformálják majd a körülöttünk lévő világot.” A fenti idézet korunk egyik meghatározó futurista gondolkodója és feltalálója, Raymond Kurzweil által alapított Mesterséges Intelligencia Kutatóintézet A Globális Agy és az Informatikai Társadalom jövője című konferencia meghívójából származik. A rendezvény itt lesz a szomszédunkban, Bécsben, június elején. A vezető amerikai és európai szakemberek meghívása mellett a szervezők stílszerűen a „globális agy” segítségére is számítanak. Előzetesen egyoldalas esszékkel lehetett pályázni, és a több száz jelentkezőből kerül ki az a 20 előadó, akinek lehetősége lesz részt venni a konferencia programjában. A program középpontjában egy új embertípus, a „Citizen Web” (kb. online polgártárs) fogalma áll majd, aki a „globális idegrendszer” aktív tagjaként él és alkot majd a jövőben. A nyitó előadást a zürichi ETH Kutatóintézet professzora, Dirk Helbing tartja majd, aki szerint a bolygószintű kommunikációs hálózatot „online polgártársak építik majd saját polgártársaik számára”, így nem kell attól tartani, hogy a „globális agy” egy mindent tudó adatbázis platformja lesz egy jövőbeli Big Brother számára. „Olyan szabad környezetben élünk majd, ahol a résztvevők korlátok nélkül, valós időben oszthatják meg egymással az információikat, javaslataikat és távlati vízióikat”. Az optimista vitaindító mellett a másik keynote előadás már a kihívásokkal foglalkozik, nevezetesen, hogy a jövő hiperkonnektív, összedrótozott világában hogyan változnak meg az alapvető fogalmaink arról: miként gondolkodunk magunkról, hogyan tartunk kapcsolatot egymással, mi szerint értelmezzük a látható és láthatatlan világunkat, valamint milyen módon kapcsolódunk a realitáshoz. Luciano Floridi szerint a jövőben rá sem ismerünk mai önmagunkra. Legalább négy nagy jelentőségű változás előtt állunk: elmosódik a különbség a realitás és a virtuális világ; valamint az ember, a gép és a természet között. Emellett a világnak az információhiány helyett az információáradatra kell felkészülnie; miközben az egyedi dolgok, javak és személyes kapcsolatok helyét átveszik a folyamatok, hálózatok és közösségi interakciók. Ki uralkodik? Előző számunkban bemutattuk Nicho­­­las Carr Hogyan változtatja meg az internet az agyunkat? című könyvét, amely a technológiai fejlődésnek az emberi tudatra gyakorolt hatásairól szól. Carr szerint minden technológia az emberi akarat megnyilvánulása, de a felfedezéseket négy csoportba osztja. „Eszközeinkkel arra törekszünk, hogy kiterjesszük hatalmunkat és irányításunkat a bennünket körülvevő tényezők – a természet, az idő és a távolság, valamint mások – felett” – írja. A szerző szerint a technológiákat aképpen oszthatjuk fel, hogy miként egészítik ki vagy erősítik fel a velünk született tehetséget. „Az egyik halmaz – amelyben ott találjuk az ekét, a stoppolótűt és a sugárhajtású vadászgépet – a fizikai erőnket, a kézügyességünket és a rugalmasságunkat fokozza. A második – amelybe beletartozik a mikroszkóp, az erősítő és a Geiger–Müller-számláló – érzékszerveink tartományát vagy érzékenységét növeli. A harmadik csoport – amely olyan technológiákat ölel fel, mint a víztározó, a fogamzásgátló tabletta és a génmódosított kukorica – lehetővé teszi számunkra, hogy a természetet még inkább a szükségleteink és a vágyaink szolgálatába állítsuk.” Míg ez a három csoport a fizikai képességeinket hosszabbítja meg – gyakran elképesztő mértékben – vannak olyan találmányok, amelyekkel szellemi képességeinket tudjuk kibővíteni, és Carr szerint ezek „az intellektuális technológiák gyakorolják a legnagyobb és legtartósabb befolyást arra, hogy mit és hogyan gondolunk. Ezek a legmeghittebb eszközeink, amelyeket az önkifejezésre, a személyes és a nyilvános identitásunk formálására és a másokhoz fűződő kapcsolatok ápolására használunk.”   De vajon mi uralkodunk a technológián, vagy a létrehozott eszközök formálnak bennünket? A válaszok sokáig két véglet körül összpontosultak. A „technológiai deterministák” szerint a műszaki fejlődés olyan önálló erő, amelyre az embernek nincs ráhatása, mégis ez befolyásolja legfontosabb erőként az emberiség történetét. Marx erről beszélt, amikor azt írta: „A kézimalom a hűbér-urak társadalmát, a gőzmalom az ipari tőkések társadalmát eredményezi.” Ralph Waldo Emerson még direktebb módon fogalmazott: „A dolgok ülnek a nyeregben, és lovagolnak az emberiségen.” A legradikálisabb determinista megközelítésben pedig az emberi lény alig több, mint „a gépi világ nemi szerve” így az ember alapvető feladata, hogy egyre bonyolultabb eszközöket állítson elő, „megtermékenyítve” ezáltal a gépeket, ugyanúgy, ahogy a méhek is beporozzák a virágokat – mindaddig, amíg a technológia képessé nem válik arra, hogy saját magától szaporodjon. „Ekkor már nélkülözhetővé válunk” – állítják azok az utópisták, akik szerint végül úgyis a mesterséges intelligencia veszi át a hatalmat az ember felett. A skála másik végén az instrumentalisták helyezkednek el, akik szemében a technológia hatalma korlátozott, az eszközök pedig semleges tárgyak, amelyek teljes mértékben használóik tudatos kívánságainak vannak alárendelve. „Az instrumentum számunkra az eszköz céljaink eléréséhez, hiszen önmagukban nincsen céljuk. Az instrumentalizmus a technológia legszélesebb körben elfogadott nézete, nem utolsósorban azért, mert ez az, amiről azt szeretnénk, ha igaz lenne. A legtöbb ember szemében eretnekségnek tűnik az az elgondolás, hogy valami módon az eszközeink irányítanak bennünket” – írja Carr, és James Carey médiakritikust idézi, aki szerint „a technológia az technológia, egy eszköz arra, hogy kommunikáljunk és a térben közlekedjünk, semmi több”. Semmi több? Nem könnyű eldönteni: „Ha egy adott időpontban szemügyre veszünk egy adott technológiát, akkor biztosnak tűnik, hogy mint azt az instrumentalisták állítják, az eszközeink feletti irányítás határozottan a kezünkben van. Nap mint nap mindannyian tudatos döntéseket hozunk arról, hogy mely eszközöket használjuk és hogyan. A társadalmak is tudatos döntéseket hoznak arról, hogy miként alkalmazzák a különböző technológiákat.” Az emberek tehát látszólag szabadon döntenek arról, hogy használnak vagy nem használnak bizonyos technológiákat. A japánok meg akarták őrizni a hagyományos szamuráj kultúrát, ezért két évszázadra betiltották a lőfegyverek használatát. Az észak-amerikai amishok a mai napig kerülik a gépkocsikat és minden más modern technológiát. Egyes kormányok jogi vagy más módon igyekeznek korlátozni bizonyos kommunikációs eszközök és szolgáltatások használatát, Észak-Koreától Törökországig. Ha azonban tágabb történelmi vagy társadalmi aspektusból nézzük a dolgokat, a deterministák állításai is egyre hitelesebbnek tűnnek. A technológiai fejlődésnek ellen lehet ugyan állni egy adott helyen vagy bizonyos ideig, végül mégis úgy tűnik, a dolgok egy idő után elkerülhetetlenné válnak. „A technológia nem csupán segíti az emberi tevékenységet, de hatalmas erőként át is formálja az adott tevékenységet és annak jelentését” – állítja Langdon Winner politológus. „Persze, túlzás lenne azt állítani, hogy a technológia önállóan fejlődik – az eszközök alkalmazását és használatát erősen befolyásolják a gazdasági, politikai és demográfiai szempontok –, de nyugodtan kijelenthetjük, hogy a fejlődésnek megvan a maga logikája, ami nem mindig áll összhangban az eszköz készítőinek és használóinak szándékával vagy akaratával. Néha azt teszik, amit mondunk nekik, hogy tegyenek. Máskor viszont mi idomulunk eszközeink igényeihez” – írja Carr. Átalakuló idegpályák Még nehezebb kérdés, hogy a technológiák, de különösen az „intellektuális találmányok” milyen hatással vannak az emberi agy működésére. „Napjainkban végre kezd felszállni az a köd, amely elhomályosította a technológia és az elme közötti kölcsönhatást. A neu-roplaszticitás (az agy rugalmas alkalmazkodóképessége – a szerk.) legújabb felfedezései láthatóbbá teszik a szellem lényegét, lépéseit és határvonalait pedig könnyebben fel tudjuk már rajzolni. Arról árulkodnak, hogy azok az eszközök, amelyeket az ember az idegrendszerének támogatására vagy kiterjesztésére használ – mindazon technológiák, amelyek a történelem során hatással voltak arra, ahogyan keressük, tároljuk és értelmezzük az információkat, irányítjuk a figyelmünket és használjuk az érzékszerveinket, emlékszünk dolgokra, és ahogyan felejtünk –, formálták az emberi elme fizikai felépítését és működését. Használatukkal egyes idegpályák megerősödtek, mások meggyengültek, bizonyos szellemi sajátosságokat megszilárdítottak, míg másokat hagytak megfakulni.” Az agy alapvető formája nem változott az elmúlt évezredekben, miközben gondolkodásunk és magatartásunk gyökeresen megváltozott. H. G. Wells, a 20. század egyik látnoka az 1938-ban megjelent World Brain (Világagy) című könyvében az emberiségről megjegyezte: „Társasági élete és szokásai teljesen megváltoztak, egyenesen visszafejlődtek és a visszájára fordultak, miközben genetikai alapjai, úgy tűnik, vajmi keveset változtak a kőkorszak óta.” Miközben az olvasás átalakulása hosszú évszázadok alatt változtatta meg az ismeretszerzés módját (lásd keretes írásunkat) és „írta át az agyunkat”, úgy az internet megjelenése legalább ekkora léptékű változásokat eredményezett, alig több mint egy évtized leforgása alatt. „A világháló megjelenéséig a média története a töredezettségről szólt. A különböző technológiák különböző utakat jártak be, ami a speciális célú eszközök terjedéséhez vezetett. A könyvek és újságok szövegek és képek megjelenítésére voltak alkalmasak, de hang- és videofájlokat nem tudtak kezelni. A vizuális média, mint amilyen a mozi és a tévé, viszont a szövegek megjelenítésére nem volt igazán alkalmas, legfeljebb csak kis mennyiségben. A rádiók, telefonok, lemezjátszók és szalagos lejátszók funkciói pedig csak a hang továbbítására korlátozódtak. Ha számokat akartunk összeadni, akkor elővettünk egy számológépet. Ha tényeknek akartunk utánanézni, akkor felütöttünk néhány lexikont. Az információ digitalizálásával a médiaeszközök közötti határok felbomlottak. Speciális céleszközeinket általános célú készülékekkel helyettesítjük. S mivel a digitális gyártás és elosztás szinte minden esetben gazdaságosabb a korábbinál – az elektronikai termékek előállításának és az interneten keresztüli küldésének költsége csupán töredéke annak, amennyit a fizikai áruk előállításáért, raktározásáért és az üzletekbe való kiszállításáért korábban fizetni kellett –, a váltás nagyon gyorsan, a kapitalizmus kérlelhetetlen logikáját követve történik” – írja Carr. Tudatmódosító technológia De visszatérve az alapkérdéshez: Vajon hogyan változtatja meg az internet az agyunk működését?    Bár a kutatások még javában zajlanak, Carr szerint a tendencia máris jól látszik: „Pszichológusok, neurobiológusok, oktatók és webfejlesztők mind ugyanarra a következtetésre jutottak: az interneten belépünk egy olyan környezetbe, amely elősegíti a felületes olvasást, a sietős és megzavart gondolkodást, valamint a felszínes tanulást. Bár internetezés közben is lehet elmélyülten gondolkodni, mint ahogy könyvolvasás alatt is támadhatnak felszínes gondolataink, ám ez nem az a fajta gondolkodás, amelyre a technológia ösztönöz bennünket, és amelyet jutalmaz. Nem csupán arról van szó, hogy rendszeresen, sőt megszállottan használjuk a világhálót. Az ábécék és a számrendszerek kivételével a világháló az egyetlen és a leghathatósabb tudatmódosító technológia, amely valaha is elterjedt. De legalábbis ez a legnagyobb hatású, amely a könyv óta a világban megjelent” – állítja a szerző. Carr úgy véli: az internet használata sok paradoxont von maga után, de az, amelyik az igazán messzemenő befolyást gyakorolhatja a gondolkodásra, a következő: „A világháló csak azért ragadja meg a figyelmünket, hogy aztán szétszórja. Erősen magára a médiumra koncentrálunk, a villogó képernyőre, de közben elvonja a figyelmünket az, hogy folyamatosan bombáz bennünket egymással versengő üzenetekkel és ingerekkel. Bármikor és bárhol bejelentkezünk, a világháló hihetetlenül csábító homályával találjuk magunkat szembe. Az emberi lények »még több információra, még több benyomásra és nagyobb fokú összetettségre vágynak« – írja a svéd neurológus, Torkel Klingberg. Hajlamosak vagyunk „keresni azokat a helyzeteket, amelyek egyidejű odafigyelést igényelnek, vagy olyanokat, amelyekben elárasztanak bennünket az információk”. Talán nemzedékünk legnagyobb kihívása, hogy miként próbáljuk megőrizni uralmunkat egy ilyen mindent magával sodró környezetben az időnk, figyelmünk, prioritásaink és kapcsolataink felett. Nicholas Carr könyve jó próba: miután csak papíron jelent meg, elolvasásával letesztelhetjük magunkat, mennyire vagyunk még függetlenek attól, hogy puszta neuronkapcsolatként működjünk a globális agy ideghálózatában.