Egy baba nem egyszerűen csak játéktárgy. A gyerek animisztikus szemléletében a tárgyaknak ugyanúgy lelkük, akaratuk van, mint az embereknek. Egy testtel, végtagokkal és arccal rendelkező, emberformájú baba esetén mindez még nyilvánvalóbb. Kétségtelen, hogy a babusgatott műanyagdarab viszontszeret, ha pedig nem vagyok vele, akkor ugyanúgy hiányzom neki, mint ahogy ő is nekem. De mi van akkor, ha a gyerek felnő, ha saját, dédelgetni, nevelgetni való, húsvér gyereke születik? Finy Petra történetében ekkor jönnek a bajok. A babák ugyanis annyira megorrolnak gazdájukra, amiért elhanyagolja őket, hogy többet nem hajlandók szóba állni sem vele, sem az új jövevénnyel. Ennek viszont messzeható következményei lesznek. A hallgatást majd csak a harmadik generációnak sikerül megtörnie. Innen indul a történetünk. Finy Petra meséjében a tizenkét baba már csak azért sem szokványos játék, mert egy részük már nagymama felnőttkorában került a házhoz. Igazi műkedvelő, gyűjtőszenvedéllyel megáldott néniről van tehát szó, aki még felnőttként is vonzódik ehhez a világhoz. A klasszikus, gyermekeknek való babákon, a rongybabán és a szép hajasbabán túl így megtalálhatók nagymama gyűjteményében az egzotikus folklór babák, és utazási emlékek is, mint a holland, a spanyol, az olasz, vagy az afrikai baba. Természetesen mindegyik baba igazi egyéniség, sajátos, a többiekétől jól elkülöníthető személyiségjegyekkel. A főbb vonásokat pedig a beszédes babanevek tükrözik: a félénk Kisnyuszi, a macsó latin Dzsiga, a lencsilányból Lencselányra keresztelt szemüveges okosbaba, a tisztaságmániás Netti néni, vagy a volt cirkuszi artista, a repülésimádó Angella. Az útibabák természetesen mint a kulturális ismérvek, és a sztereotip megnyilvánulások hordozói jelennek meg. A táncoslábú, latin macsó, az afrikai harcos, vagy épp a titokzatos ázsiai baba mellett ott van még Csip, Csi és Rip is, akik a híres Papageno lányaiként az európai kulturális hagyományba csatlakoznak, persze csak egy-két utalás erejéig. Nagymama durcás babáit évtizedekkel később az unokának, Majának sikerül kiengesztelnie, kedves, közvetlen személyiségével. Az első nagy találkozásra a padláson kerül sor, egy babauzsonna keretében. A kezdeti feszült, ellenségeskedő hangulatból, a babák bemutatkozásán keresztül szépen csúszunk át a fordulópontig, Angella eltűnéséig. Maja a babák részvételével szervez mentőexpedíciót az eltűnt baba felkutatására. A kislányt ezen a ponton fogadják el a babák. Megtörik a több évtizedes hallgatás, a babák újra hajlandóak játszani, vagy ahogy Finy Petra mondja: kislányozni. Ezek a babák azonban nem afféle gyerekhelyettesítők, akiket szülőként kell terelgetni, sokkal inkább Maja egyenrangú társai, akik ugyanúgy részt vesznek társuk megmentésében, mint a kislány. Mire elindul a nyomozás, jobbára már meg is ismertük a babák élettörténeteit, egy kivételével. A titokzatos kínai Porcelánasszony ridegsége mögött kétségtelenül egy szomorú, még el nem mesélt történet húzódik. Ahogy Freud is mondta, a fantáziában létező dolgok éppannyira valóságosak, mint azok, amelyek az objektív világban körbevesznek minket. A felnőttek mégis képesek megfeledkezni erről, és sokszor inkább redukálják a jelentőségét. Nem így Finy Petra, aki egy pillanatra sem kérdőjelezi meg ennek a világnak a létjogosultságát. Játékvilág és valóság nála olyannyira nem válik szét, hogy még a felnőttek is részesei ennek a világnak. Nemcsak a nagymama vagy az anyuka, de még a lacipecsenyés bácsi vagy a régiségkereskedő sem kívülállók. Nem kell felfedezniük vagy újratanulniuk semmit sem, számukra ugyanúgy mozognak, beszélnek, élnek a babák. A történet feszültségét az állandó humoros közbeékelések, a Finy Petrás félrehallások és nyelvi kiforgatások, valamint Szegedi Katalin légies festményei, olykor éppcsak a lapszéleken megbúvó töredékképei puhítják. Papp Eszter Forrás: pagony.hu