1. Mert nagyon jól reflektál a kiskamaszok problémáira. Néha hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy attól, mert valaki csak 8, 12 vagy 16 éves, még ugyanúgy küzdhet nyomasztó és megoldhatatlannak tűnő problémákkal, mint egy felnőtt. Vegyük például Pollit: nem elég, hogy fel kell dolgoznia élete első szakítását, de a 12 éves holland kislány a szülei problémáját is a saját vállára veszi… Polli anyukája egy konfliktusokkal teli kapcsolatba kezd a lány osztályfőnökével, az apukája pedig (ne szépítsük) drogfüggő. Persze eleinte mindkét szülő próbálja megvédeni, kizárni a lányukat a saját problémájából, de egy idő után annyira el lesznek foglalva a saját dolgaikkal, hogy fel sem tűnik nekik, hogy Polli mennyire emészti magát olyan dolgokon, amikkel nála sokkal idősebbek sem tudnának mit kezdeni. 2. Akárhanyadszor, akárhány évesen olvasod, mindig tartogat valami újdonságot. Kiskamaszként az olvasó százszázalékosan azonosulni tud Pollival: tudja, mennyire fájhat neki az első szakítás, hogy mekkora vigaszt nyújthat az, hogy elvonulhat a nagyszülei tanyájára, hogy a kis borjúját babusgassa, és hogy mennyire furcsa érzés egyszerre szeretni és gyűlölni valakit. Aztán kicsit idősebb fejjel olvasva a könyvet az ember rájön, hogy milyen nehéz gyerekként megérteni, hogy miért nem járhat egy marokkói egy hollanddal, vagy hogy mit lehet kezdeni azzal az érzéssel, amikor az ember először féltékeny úgy istenigazából. Egy felnőtt (szülő) pedig valószínűleg a könyvnek azokat a mögöttes mozzanatait is érti, amiket egy gyerek nem: látja például, milyen hibákat vét Polli anyja, apja és nevelőapja, és pontosan tudja, hogy mennyire lehetetlennek tűnik ezeket a hibákat kikerülni. 3. Mert magával ragadó humorral tud írni rendkívül kemény témákról. Talán ezzel kellett volna kezdenem: a tabutémák (válás, drogfüggőség, rasszizmus stb.) jelenléte szinte fel se tűnik az olvasónak, annyira humoros köntösben tálalja őket a szerző. A Polli - Mindörökké együttben pont az a zseniális, hogy ugyanúgy humoros, mint maga Polli: ártatlanul, bájosan, természetesen, szinte akaratán kívül. "Másnap írtam Mimúnnak egy levelet: „Menj te a francba a ragyás kultúráddal! Járjál olyan lánnyal, akinek eleve porrongy van a fején! Az tök praktikus! Polli” Butaság volt, mert az ofőnk megtalálta a levelet. És irtóra megrémült tőle. Rögtön vége is lett a foglalkozásprojektnek. Azt mondta, mindent pakoljunk el. Fonjuk össze a karunkat, és jól figyeljünk. Mert akkor most kezdődik a rasszizmusellenes projekt. Azóta tudom, hogy nyomi krumplinak nyugodtan nevezhetjük egymást. Minden más rasszizmus. Pedig én nem direkt csináltam. Csak olyan szerelmes vagyok abba a hülye marokkóiba!" 4. Mert – akárcsak a Léna-sorozat – modern és progresszív. Vegyük például ezt a részt: "Szerintem az összes holland gyereknek Zűrös Apukája van. Anyu azt mondja, régebben voltak Átlagos Apukák is. Az olyan, hogy hazamegy, tévét néz és sört iszik. De szerintem ilyen apukák ma már nem léteznek. Olyan viszont létezik, hogy valakinek az apukája nem az apukája. Vagy az apukája az apukája, de máshol lakik. Vagy hogy az apukája megvan valahol, de senki sem tudja, hol. Vagy hogy az apukája egy lombik, és a gyerek nem is ismeri. Vagy lombik, és a gyerek ismeri, csak éppen nem nevezi papának, mert papának az anyukája férjét hívja. Vagy lombik, és nem a gyerek anyukájának a férje, és a gyerek mégis papának hívja. De van olyan apuka is, akiről lehet tudni, hol van, csak éppen nem szabad meglátogatni. Vagy van, amikor az embernek két apukája van, akik egymásba szerelmesek. Vagy hogy mindketten nők, csak leszbikusok. Lehet találgatni." 5. Mert arra biztat, hogy bízzunk a gyerekekben. Nem, Polli nem tudja megoldani az apja problémáját, de a könyv tudatosítja az olvasóban azt, hogy a gyerekek szerepe nem feltétlenül merül ki a passzív megfigyelésben. A könyv végén Polli úgy dönt, az apjával tart egy hathetes, családok számára kitalált elvonóra. Lekerül a lány válláról a teher, az apja végre megint felelősséget vállal a tetteiért, de a könyv hangsúlyozza azt is, hogy nem feltétlenül az a jó, ha mindig mindenben a felnőttek döntenek – bármennyire is úgy tűnhet néha.   Bánáti Anna