Ahogy hazaért, előszedte régi biciklijét, leporolta és megtisztogatta. Elhatározta, hogy biciklis riksásnak áll. Hiszen akkor egy fuvarért kérhet akár 30 rúpiát, és naponta több utast is szállíthat. Este, vacsora után átment a szomszédjukba, ahol az öreg ezermester lakott. Gopal volt a neve. Anup otthon nem akarta elárulni, mire készül, de az öreget megkérte, készítsen a biciklijére olyan ülőkét, amivel fuvarozhatja a gazdagokat. Az ülőkéért cserébe az újságkihordással keservesen megkeresett 50 rúpiáját ajánlotta fel. Hanem az öreg Gopal kíváncsi természet volt. – Minek akarsz biciklis riksás lenni? – tudakolta Anuptól. Amikor meghallotta a választ, megesett a szíve a kisfiún, és így szólt hozzá: – Tartsd meg az 50 rúpiádat, elkészítem az ülőkét neked barátságból. Aztán amikor a nagyanyádnak meglesz a tűzhelye, együtt ünnepelünk. Anup nagyon megörült az öreg jóságának. Másnap iskola után indult is dolgozni, és szorgalmasan szállította az utasokat. Egyetlen délután alatt többet keresett, mint újságkihordással egy egész hónap alatt. Büszkén és boldogan hajtotta álomra a fejét. Másnap és harmadnap is dolgozott. Jól ment neki a riksázás, hiszen széles mosolyú, kedves kisfiú volt, aki gyorsan tekert, és a szűk utcákon sem tévedt el. Így a pénzecskéje is szépen lassan gyűlt egy üres teásdobozban, amit mindig a nyakába kötözött. Amikor a negyedik nap is munkába indult, egy szűk sikátoron kellett áthaladnia.  Egyszer csak megjelent előtte három markos legény, és elállták az útját. – Mit akartok tőlem? – kérdezte Anup ijedten, de választ nem kapott. Egy szempillantás alatt a földön találta magát, és mire felnézett, a riksának már csak hűlt helyét látta. A tolvajok meglovasították a biciklit! Anup keserves sírásra fakadt, majd ijedten a nyakához kapott. Szerencsére a dobozt nem vették észre, mert az inge alá rejtette. Anup abbahagyta a sírást, leporolta a ruháját, és gyalogszerrel indult haza. A bejárat előtt azonban hirtelen megtorpant: nem akarta a családjának elmesélni, mi történt. Ehelyett inkább az öreg Gopal háza felé vette az irányt. Az öreg teával kínálta, majd figyelmesen meghallgatta Anup történetét. Aztán hümmögött, és a fejét ingatta. – Azt hiszem, tudom, hogy kik vitték el a riksádat – mondta végül. – Most menj haza, és pihend ki magad, holnap visszaszerezzük – küldte el a kisfiút. Anup zaklatottan, de reménykedve hajtotta álomra fejét a gyékényén. Másnap kora hajnalban az öreg Gopal egy igazi motorbiciklivel várta az ajtajuk előtt. Anup felpattant mögé, s már száguldottak is a kelő nap fényében. A kisfiúnak fogalma sem volt, hová mennek, de azt érezte, hogy messzire. Egyszer csak megérkeztek egy nyüzsgő piactérre. – Te várj meg itt, vigyázz a motoromra! – mondta az öreg, és kitámasztotta a motorbiciklit. Anup mit tehetett, várt türelmesen. Hosszú idő telt el, a nap már magasan fent járt az égen, mikor újból feltűnt az öreg Gopal, s láss csodát: maga mellett tolta Anup biciklijét. A kisfiú felpattant, és boldogan szaladt az öreg elébe. – Köszönöm, köszönöm! – kiáltotta hálásan. – De hogy csináltad? – kérdezte aztán. Az öreg csak legyintett. – Olyan vén vagyok már, hogy ismerek én mindenkit, még a biciklitolvajokat is. Ők is csak szegény ágrólszakadtak, mint mi vagyunk, de lopni egy másik szegénytől? Azt azért mégsem szabad!