A sikeres oktatási rendszerhez és az újító jellegű és szabad módszerekkel dolgozó iskolákhoz rugalmas és a diákok igényeihez alkalmazkodó tanárokra van szükség. Finnországban a tanári fizetés ugyan a középmezőnybe tartozik, mégis a tanári pálya az egyik legvonzóbb. A társadalmilag megbecsült és magas státuszt jelentő hivatást gyakran az orvosi egyetemekre bekerülőkhöz hasonlóan magas pontszámú diákok választják.

 

Az egyetemen a leendő tanárokat először elméletben, majd gyakorlóiskolákban képzik, diplomát pedig saját kutatás elvégzése után kapnak. Az általános iskolákban elhelyezkedni vágyó tanárok is mesterdiplomával kell, hogy rendelkezzenek, így jól képzettek, és nem rekednek meg a pályájukon – bár a statisztikák azt mutatják, hogy a finn tanárok jelentős része tanárként is megy nyugdíjba.

 

Feladatuk változatos, hiszen átlagosan csak napi 4 tanórájuk van, így az idő többi részében szakköröket vagy külön órákat tarthatnak, minden héten továbbképzésre járnak, illetve ők írják a pontos ütemtervet és a tananyagot is. Egymás munkáját ellenőzik és segítik, így folyamatos visszajelzést kapnak.

 

A finn példa rendkívül jól működik az alacsony népességszámú, jelentős fejlesztésekre szoruló országban, ám nehezen tart lépést a globalizációval. Az utóbbi évek egyik legnagyobb kihívásának a bevándorlók nagy száma bizonyult, hiszen eddig csak a svéd kisebbséggel kellett számolniuk, így más kultúrákhoz alkalmazkodó, vagy más nyelvű oktatásra nincs kapacitásuk.

 

Jelenleg a diákok eredményeit illetően is enyhe visszaesés tapasztalható, de a költséghatékony, egyenlőséget hirdető és gyerekbarát finn iskolák önmagukban és a rendszer jobbá tételére való törekvéssel együtt még mindig példa értékűek.