A Régi kincsek rímes-ritmusos versei után most megint a svéd típusú gyerekversekhez tértél vissza. A verseket olvasva ez az egyedibb, sajátabb – de talán csak a tőled (jó értelemben) megszokott kisottós hang. Te hogy érzed? Melyik áll hozzád közelebb? Egyértelműen a szabad verseket érzem magamhoz közelebb állónak, azt hiszem, ez az én igazi világom. A Régi kincsek csak egy kirándulás volt, de hasznos kirándulás: a gyerekekben joggal merül fel esetenként a kérdés, hogy mitől vers a szabad vers, hisz a magyar hagyományban a kötött forma dominál. Nagyon jó tehát, hogy mondjuk író-olvasó találkozókon kéznél van egy kötött formájú verseket tartalmazó kötet is, mert akár példákkal illusztrálva, ott helyben meg tudjuk beszélni a különbségeket, hasonlóságokat.    Csak a „kissottóság” miatt lettek filozófikus (svéd) gyerekversek? Vagy KAF után rímben nem akartad az apa-lánya kapcsolatot tematizálni? Számomra egyértelmű volt, hogy csak szabad versekben nyúlok ehhez a témához. Bár KAF megzenésített lányos verseit is napi szinten hallgatjuk az autóban, eszembe sem jutott, hogy kötött formában próbálkozzak. Mellesleg: nagyon szeretjük a KAF-darabokat. Mennyiben társszerző Boróka? Egyértelműen a kislányom inspirált, nélküle az új kötet nem született volna meg. Sőt, azt hiszem, bele sem kezdtem volna új versekbe.   Ha fiad lenne, másmilyen verseket írtál volna? Teljesen más hangon szólna ez a könyv. Illetve nem is ez a könyv volna. Néhol kilóg a felnőtt gondolat, de a legtöbb helyen elhisszük, hogy a gyereket „jegyzetelted le”. Az első versek egyféle hangon szóltak, de ahogy gyarapodott az anyag, rájöttem, hogy ez a hang az egész könyvön át nem működtethető, unalmassá, mantraszerűvé, önismétlővé válik. Onnantól többféle hangot igyekeztem megszólaltatni, és később, a kötet verseinek válogatásánál ez a szempont is szerepet játszott. A fákra visszahulló levelek mennyire tudatos utalás a Márióra? Is-is. Nem volt szándékom belekeverni a Márió-verseket az új könyvbe, ezen az apró momentumon kívül nincs is más felismerhető utalás, de úgy alakult, hogy amikor két-hároméves lehetett a lányom, egy reggel az őszi gesztenyefalevelekkel borított sugárúton sétálva azt találta mondani: „Ne félj, apa! Tavasszal majd úgyis visszahullanak a levelek a fákra.” Tudtam, hogy ez a sor visszahozhatja a Máriót az olvasói emlékezetbe, de nem éreztem problémának. Talán azt mondanom sem kell: ő még  most sem ismeri a Csillagszedő Márió verseit.      Azt szokták mondani, hogy te prózában lírai vagy, lírában prózai, nincs ez most sem másképp. Ebben a kötetben már-már idillikus családi kép bontakozik ki, a tematikából adódóan az anya a háttérben marad… Csupán annyi anyás, nagymamás verset emeltem be a kötetbe, amennyit feltétlenül szükségesnek tartottam ahhoz, hogy meg tudjam mutatni egy többé-kevésbé hétköznapinak mondható, az ideálishoz közeli családban élő kislány és apukája viszonyát. Igaz ugyan, hogy a mi családunk nem mondható tipikusnak, ám ez a kötet szempontjából mellékes. Született néhány vers, amely kisebb-nagyobb konfliktushelyzetekre épül, de ezek a darabok végül kimaradtak, úgy éreztem, ha nem is írták volna felül a valódi szándékot, nagyon megterhelték volna a könyvet, háttérbe szorították volna azt, amiről valójában beszélni akartam. A fejezetek nem csupán az idő múlását jelzik, de másképp is fragmentálják a szöveget. Hogy alakult ki ez a felosztás? Meglehetősen hosszú folyamat eredménye. Némi túlzással azt mondanám, hogy a kötet összeállítására több időt fordítottam, mint a versek megírására. Persze ez nem igaz, ám a legnehezebb rész mégiscsak a szelektálás, illetve a sorrend volt. A könyvbe végül a megírt versek mintegy fele került be.    Mennyi idő alatt születtek a kötet versei? Körülbelül három-négy év: 2012 karácsonya előtt írtam az első darabokat, aztán időről időre, ahogy nőtt a kislány, születtek a versek is. Lesz a kötetnek anya-lány, apa-fiú párja? Anya-lány vagy apa-fiú párja biztosan nem lesz, de elkezdtem valamit, ami ugyan nagyon más, mégis párhuzamba hozható ezzel a „nagy kislánykönyvvel”.

Forrás: prae.hu