Én egyetlen olasz meseírót sem ismertem, így a magam középfokú olasz tudásával nagy bátran belevágtam a szöveg megírásába is. Olasz barátaim, meg a nálunk tanuló Erasmus-os diákok segítettek igazán olaszossá formálni a szövegét.   Ez a kis könyv azután ott bekerült a legjobbak közé, kiállították, Livio Sossi professzor, a zsűri elnöke nagyon szerette ezt a munkát, örömmel fel is ismerte Bolognában 2004-ben, a nemzetközi gyerekkönyvvásáron, amikor a Pagony Kiadó bemutatta  az akkor friss, ropogós magyar kiadását. Mindez, mint első tapasztalat, nagyon sokat jelentett nekem.   Nem sokkal ezután kaptam lehetőséget az Élet és Irodalom folyóiratban a munkáimat megmutatni a közönségnek, ahol felnőtt grafikáim jelentek meg, de ezek az autonóm képek is egyfajta gyerek-látószöget tükröztek. Szerették ezeket a rajzokat, nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam, közülük a legmeghatározóbb Kiss Ottó és Janikovszky Éva íróké lett: így született meg a Csillagszedő Márió című kötet 2003-ban, amiben ott volt erősen az ÉS-ből megismert különös látásmód, ami remekül passzolt Kiss Ottó "cérnahangra" írott szövegéhez - mindkettőben több réteg rejtőzhetett el, nem csoda, hogy a kis kötetet hamarabb kedvelték meg az egyetemisták, mint a kisgyerekes anyukák, bár én édesanyaként is azt tapasztalom, hogy igen jól "működik" a könyv akár már nagyobb óvodás korban is. A "mórás" könyv megjelenése előtt, az egyetemi évek alatt már illusztráltam a Scolar kiadónak, készült az általam tervezett és illusztrált Mesék tíz órakor kötet, Szecsődy Leó máig egyedülálló, az egyházi év rendje szerint válogatott, Bibiliához kötődő, ám csöppet sem didaktikus meséiből (épp most jelent meg újra az AOI Kiadónál). Summa summarum: a diplomaévben nem kellett különösebben törnöm a fejemet, hogy a tervezőgrafika melyik ágában helyezkedjek el, valósággal húzott a gyerekkönyvek-, kiadványok világa és az illusztrálás. Milyen technikával dolgozik egész pontosan? KÉPGALÉRIA Sokféle technikát használok munkáimban, a digitális képalkotástól (Elbújtam! - Csodaceruza kiadó, 2010, Csizmás kandúr, Csimota, 2011) a klasszikus festőtechnikákon át (A katicabogár elveszett pettyei, Pagony-PXB 2004, Róka és Egér új otthont keres, Pagony-PXB 2006, a Scolar kiadó Olvasó sorozatának első darabjai, stb.), amelyekben tempera és akrilfesték adja a színeket, rajzszén vonalak a kontúrokat, egészen a legutóbbi kötetig, az Egyszervoltig, ahol egyfajta archaizáló tollrajz kerül elő az eszköztárból, a színes táblákon pedig ezt a tollrajz-vonalhálót az akrilfesték finom árnyalatai varázsolják színessé.  Az én generációmból többünknek természetes, hogy a könyveinket magunk is tervezzük, tördeljük: Takács Mari, Gyöngyösi Adrienn, Baranyai András vagy Nagy Norbert - és persze folytathatnám a sort! - éppúgy értői a tipográfiának, mint a könyvtervezésnek és az illusztrálásnak. Büszke vagyok rá, hogy az egyik első olyan alkotó lehettem itt Magyarországon, aki könyvei lapjaira behozhatta a modern tipográfiát - már egész pici korban is lehet a szöveget is játékosan, ám értelmező módon kezelni, a szöveg látványa, tördelése, rangsorolása nagyban segíti a megértést, a követést, és segíti az olvasástanulást is. Nem utolsó sorban pedig jó móka! Honnan meríti az ihletet a rajzoláshoz? A dolgozószobám a házunk legfelső szintjén van. Reggel, miután a kisebb gyerekekt elvittem az oviba, iskolába, felmegyek, és pár percig csak nézek ki az ablakon. Ugyanaz, mindennap, és mégsem ugyanaz. Tiszta időben ellátni a Nyakas hegyig, a másik oldalon nyárfasor, szántóföldek, a domb - mindig más és más arcát mutatja, ha süt anap, ha pára lengi be, ha hó borítja vagy akár ha zuhog az eső. Ebben a környezetben egészen más a természettel együtt élni, mint a nagyvárosban.   Nagyon sokáig éltem Budapesten, és akkor az inspirált, amivel nap mint nap találkoztam: a város épületei,  a terek, az utcák, a járművek és az emberek, akik belakták mindezeket. Ez nem múlt el nyomtalanul, most is tudok belőle meríteni, mint ahogy a sok utazásunk képeiből, hangulataiból is, de a mostani életünk ritmusa, a természethez való közelség talán elmélyültebbé, letisztultabbá formálja mostanában az alkotásaimat is. Több a csend, több a bámulás, kifelé is, meg befelé is. Ehhez idő kell, elmélyülés, egyedüllét.   Amikor dolgozom, máshol vagyok. Abban, amit épp rajzolok, festek. Mostanában éppen a Balatonon, mert Róka és Egér balatoni kalandjaiból svéd nyelven egy komplett képeskönyv készül. De hamarosan egy különös szigetre látogatok, amelyet Boldizsár Ildikó álmodott meg, aztán pedig egy nem is egészen evilági tájat kell kitalálnom Borbáth Péter különös hőseinek. Szerintem nem vagyok egyedül ezzel, de munka közben még a szereplők mozdulatait, fintorait is lejátszom. Nyár elejére várjuk a negyedik gyermekünket. Úgyhogy zsivajból is jut bőven. Nap mint nap történnek velünk a mesék, kalandregények, sőt kamaszregények, 3 és 17 év között. Kell ennél több ihlető forrás egy illusztrátornak? Inkább csak néhány polcnyi idő-befőtt kellene a kamrában, amit bármikor elővehetek, amikor szorítanak a határidők!   Forrás: rendezvenyajanlo.blogspot.hu