Mostanában annyi, de annyi rovar meg bogár van az udvaron! Biztosan kicsalogatta őket a jó idő. A fiúk leginkább a bodobácsot kedvelik, a lányok meg a katicát, a lepkét és a pillangót. Peti még a bogárlesőjét is elhozta otthonról, hogy ha a kezébe kerül egy ismeretlen hatlábú, töviről hegyire meg tudja vizsgálni. Aztán amikor már megszámolta a lábait, megfigyelte a szárnya színét, formáját, megállapította, hogy kicsit sem rokona a bodobácsnak, berakta egy befőttesüvegbe, és jól rázárta a tetejét, hogy ki ne tudjon szabadulni. – Engedd el szegénykét! – kérte az óvó néni. – De most találtam! – mormogta Peti. – És ha várják otthon a kis bogárkák? Lehet, hogy aggódnak érte, el sem tudják képzelni, hol lehet! – próbált Peti szívére hatni az óvó néni. Peti nagy nehezen megenyhült, és elengedte a csapdába került bogarat. De nem telt el sok idő, már kereste is a következőt. És ha az sem hasonlított a bodobácsra, ugyancsak bezárta a befőttesüvegbe. Ki tudja miért, de a fiúk számára egyedül csak a bodobács volt szent és sérthetetlen bogár, a többit nem hagyták békén. Dani zöldpáncélú rózsabogarat gyűjtött a virágok között, hogy a homokvárba vigye katonának. Ákos Zéténnyel a hangyák hátára próbált egyre nagyobb morzsákat tenni, mert kíváncsiak voltak, hogy milyen nagy terhet bírnak el. Levente pedig futrinkákat versenyeztetett a rollerpályán. Lea, Maja és Dorci a bokrok között katicaóvodát csinált. Zöld levelekből apró ágyakat, botokból asztalt meg székeket, fűszálakból csúszdát és mászókát építettek. Aztán amikor készen lett, elindultak kis katicaóvodásokat keresni. De hiába kukkantottak be a levelek alá, bújtak be a homokozó játékok rekeszei mögé, lestek be minden apró résbe és lyukba, katicát sehol sem találtak. Aztán ahogy lógó orral, csalódottan sétáltak vissza a bokrok közé, Dorci észrevette, hogy a pincefeljáróban csapatnyi kis piros hátú, feketepöttyös bogárka szaladgál.     – Nézzétek! Ott vannak! – Ezek nem is katicák! – rázta a fejét Maja. – Ezek sokkal nagyobbak és a formájuk is egészen más! A lányok megvizsgálták a bogárkákat közelről is, távolról is, aztán Lea leszögezte, hogy igenis katicák, csak azért ilyen nagyok, mert már felnőttek. Azzal gyűjtögették is a markukba valamennyit, hogy beköltöztessék őket az óvodába. Egyet az ágyba dugtak, még be is takarták falevéllel, hogy alvás közben meg ne fázzon. Kettőt az asztalhoz ültettek, tócsateával meg homokpogácsával kínálták. A többit pedig feltették a csúszda és a mászóka tetejére, hadd játszanak kedvükre. Peti arra bóklászott a bogárlesőjével, újabb különleges bogarak után kutatva. Egyszer csak meglátta, hogy a lányok a bodobácsokkal játszanak. – Azonnal engedjétek szabadon őket! – kiáltotta. – De most találtuk! – hőzöngött Lea. – És ha szegényeket várják otthon a kis bogárkáik? – dühöngött Peti. – Te is szoktál bogarakkal játszani! – vitázott Maja. – De a bodobácsokkal nem szabad! – vágta rá Peti, és amikor látta, hogy a szava mit sem ér, elszaladt Danihoz segítségért.     Lea újból szemügyre vette az ide-oda szaladgáló bogarakat. Piros a hátuk fekete foltokkal. Aztán külön-külön megszámolta, mindegyiknek hat lába van. – Nem bodobácsok, hanem katicák – szögezte le az elbizonytalanodott barátnőinek, és már folytatták is a játékot ott, ahol abbahagyták.   VISSZA AZ ÓVODAI ÉLETHEZ>>