Mikor már közeledtek a libapásztorhoz, észrevette a dajka, hogy a királyfi nem országnézni ment, hanem a lúdpásztorleányhoz. Akkor leszökött a kocsijáról, felmarkolt egy fél marok port az útról, szájához tartotta, valamit mondott a pornak, és a ludak felé hintette. A ludak meg felrepültek a levegőbe, és olyan gágogást csaptak, hogy az egész vidék zúgott belé. Ezt észrevette Juliska is, de még hamarább a táltos lova. Ekkor a táltos lova vetett egy kecskebukát, lett belőle darázs, és elrepült szembe a hintóval, az öregasszonyt a leányával együtt úgy összecsibbette, hogy nem volt épség a testükön. Észrevette ám az öregasszony, hogy ez a libapásztorleány, hát megint lenyúlt a földre, felmarkolt egy fél marok port, és úgy akarta, hogy a darázsra hintse. De ekkor a darázs vetett megint egy kecskebukát, lett belőle egy mérges oroszlán, és reá szökött az öregasszonyra. Ekkor az öregasszony porral meghintezte az oroszlánt, és az úgy megszelídedett, hogy nem tudta bántani sem az öregasszonyt, sem a leányát. Meglátta ezt Juliska, hogy a táltosával mi lett, gyorsan elővette a rézkígyó vesszejét, és odasuhintott a hintó felé. Ekkor az oroszlán megszabadult az öregasszony varázslatától, és visszafutott Juliskához. Vetett egy kecskebukát, és megint lett belőle az a hétlábú ló, ami volt. Akkor elévette Juliska a rézkígyó vesszejét megint, s szembesuhintott a királyfival, mert az a lovával éppen feléje tartott. És a királyfi is megszabadult az öregasszony varázsa alól, odafutott lovastul Juliskához, egymás nyakába borultak, és csókolták egyik a mást. Ekkor a vén boszorkányos asszony bosszújában vetett egy kecskebukát, lett belőle egy borzasztó nagy fekete felhő, és elhúzódott a királyfi és Juliska fölé, s úgy szórta le a szerelmes párra a tüzes villámot, mint a záporeső. De Juliska csak suhintott egyet a rézvesszővel arrafelé, és még egy villám sem hullott reájok. Erre aztán az öregasszony a felhőből földrengést csinált, de Juliska csak megérintette a vesszejével a földet, s ahol ők voltak, ott semmi baj nem történt. Akkor megint a vén boszorkányos asszony a felhőben vetett egy kecskebukát, lett belőle egy óriási nagy sas, és a Juliska ludait a szárnyaival kezdte verni a levegőből. Juliska megint suhintott a vesszejével a levegőbe, és még egy lúd se esett le a földre. Látta már a vén boszorkány, hogy nem tud haladni a mesterségivel, akkor megint vetett egy kecskebukát, s lett belőle az az öregasszony, ami volt. Szépen béült a leányához a hintóba, és elmentek a királyfihoz és Juliskához. Látta a boszorkányos asszony, hogy a leány, amelyiket a királyfi ölelget, hét szépség felett uralkodik, azért most szépen akart beszélni vélek. A királyfit még egyszer figyelmeztette, ne vesse el az eszét, és ne vesztegesse oda a szívét egy libapásztorleánynak. De a királyfi mit se törődött véle, hanem felült Juliska lovának a hátára, Juliska pedig az ő lovának a hátára. Juliska megérintette mindkét lovat a rézkígyó vesszővel, egyet suhintott a levegőbe, s akkor az összes lúd repülni kezdett utánok. Õk szépen ellovagoltak a Juliska viskójához, ott azonnal meggyújtottak hét szál gyertyát, letérdeltek eléje, és elmondták egyik a másnak a holtomiglan-holtáiglant. Mikor készen voltak az esküvővel, akkor megint felültek a lovaikra. és elmentek a királyfi országába. És a vén boszorkány ezalatt, amíg ők utaztak hazafelé, ezer meg ezerféleképpen akarta elpusztítani a királyfit, mert nem az ő leányát vette feleségül. Amikor hazaértek, bélátta a boszorkányos asszony, hogy nem tud semmi bajt csinálni nekik, hanem azt tette fel magában, hogy elvágja a leány táltos paripájának a nyakát, és elveszi tőle a rézkígyó vesszőt. Akkor aztán az ő kezében lesz a hatalom. Egyszer egy szép napon a királyfi künn volt a virágoskertben a feleségével együtt. A boszorkányos asszony is felöltözött szép ruhába, és álomport vitt magával ki a kertbe. Akkor szedett két csukros virágot, azokat megálomporozta, egyiket odaadta a királyfinak, a másikat a feleségének. A királyfi és a felesége kezdték szagolni a virágokat, felszippantották az álomport, és egyszerre mind a ketten elaludtak. A vén boszorkányos asszony meg nekilátott, levetkeztette a királynét a ruhából, és azt bévitte magához. Felöltöztette a leányát belé, és a leánya ruháját feladta a királynéra. A királynét feltette a királyfi lovának a hátára, és megparancsolta a lónak, hogy úgy vigye el ezt az alvó asszonyt, hogy senki ember többet ne lássa. Levágta Juliska lovának a fejét, és azt felkötözte a királyfi lovának a nyeregkápájára. Ekkor a paripa elvágtatott. Visszavitte Juliskát a régi helyére, szépen lefeküdt a földre, Juliskát meg lerázta a hátáról a táltos kanca fejével együtt. Akkor a táltos reá fuvintott háromszor Juliskára, háromszor a ló fejére, és azok felébredtek. Azt mondja akkor a táltos paripa: - Viseld gondját ennek a lófejnek, mert az öregasszony összetévesztett minket, én vagyok a te lovad, és a királyfi lovának a fejét vágta le a boszorkány. Te csak maradj itt nyugodtan, majd én elhozom neked a rézvesszőt is! De annak a lófejnek soha enni ne adj, mert én gondoskodni fogok róla! Hanem most gyere velem ki a kapudig! A kapu félfájában van egy nagy szeg. Állj fel a hátamra, s a ló fejét akaszd belé abba a nagy szegbe! Aztán szállj le a hátamról, menj bé a viskódba, és aludjál! Azt a leány gyorsan meg is cselekedte, aztán a táltos paripa egyszerre eltűnt. Juliska búsult egy darabig, de aztán beléegyezett, hogy a táltos paripája szavát meg fogja tartani. Így múlt el hét nap. A hetedik nap hajnalán megérkezett a táltos paripa, és hozta a királyfit magával meg a rézkígyó vesszőt is. A királyfi átaladta a vesszőt Juliskának, azután a nyakába borult, és csókolták egyik a mást. Aztán elmondta nagy búsan, hogy az az átkozott vén boszorkányos asszony őt hogy elaltatta: - És amikor megébredtem, rögtön ráismertem az álkirálynéra, akkor megesküdtem a napra, inkább meghalok, mintsem vele éljem le napjaimat. Mikor látta a dajkám, hogy megismertem a leányát, megfogatott a szolgákkal, és bévettetett engemet egy vaspincébe. Hét napig ennem nem adott. Akkor szerencsémre jött a te drága paripád. Az úgy összerugódta a palotát, hogy mind diribdarabra szakadt. Engemet meg kiásott a pincéből, és magával ide hozott. Hát most itt vagyok a te karjaid között. Ekkor Juliska kiment a szabadba, belésuhintott a levegőbe a rézkígyó vesszejével, és ott termett azonnal a táltos. Azt parancsolta neki, menjen gyorsan a királyfi palotájához, és hozza el a királyfi paripájának a többi testrészletjét! Még ki sem mondta a leány az utolsó szót, már a paripa nem volt sehol. Attól harmadnapra, úgy hajnaltájban, hallja Juliska, hogy az ajtó előtt nagy dobogtatás van. Kifutnak mindketten a viskóból, hát látják, hogy ott van a paripa a fej nélküli táltossal. Azt parancsolta Juliska a királyfinak, menjen, és vegye le a kapufájáról a táltos lovának a fejét. A királyfi nem várta, hogy kétszer mondják, már ott is termett a lófejjel. Akkor parancsolta, hogy illessze a régi helyére. Mikor ez is megtörtént, Juliska megérintette a rézkígyó vesszővel a ló nyakát és a fejét, és kívánta, hogy a lófej forrjon össze a nyakával. Másodszor meg azt kívánta, hogy elevenedjék meg. Harmadszor azt kívánta, hogy sokkalta szebb és erősebb paripa legyen, mint amilyen volt. Alighogy kiszólotta a harmadik szót, már a ló hányta a cigánykereket nagy örömében, hogy még egyszer visszakapta többi testrészletjét. Ekkor azt parancsolta Juliska a két táltosnak, hogy most menjenek el azonnal a királyi palotához, a boszorkányos asszonyt a leányával együtt addig verjék a palota romjaihoz, amíg mind mákszemmé szakadnak, és azután ők jöjjenek vissza! Ekkor a lovak egyszerre eltűntek, s ezalatt Juliska megint elővette a rézvesszejét, hármat suhintott a levegőbe, és gondolt az ő sok szép libájára. Alighogy kigondolta, már nagy lúdgágogás ütötte meg a fülét. Fölnéznek mind a ketten a levegőbe, hát látják, hogy a lúdjai már le akarnak szállani. Akkor megint egyet suhintott a levegőbe, és egyet ütött a földre a vesszővel, ez azt jelezte a ludaknak, hogy a levegőből szálljanak a földre. A másik percben az összes lúd a földön volt. Észrevette, hogy az ő lúdjai nem es valóságos ludak, hanem valami tündérmadarak, mert rézből, ezüstből és aranyból volt a csőrök. Ekkor megint háromszor megsirítette a vesszőt a feje felett, és gondolta, hogy a keresztanyja nevében legyen megfelelő étel és ital az asztalon. És a másik percben, mikor ránézett az asztalra, annyi volt azon a finomabbnál finomabb falat, amilyent még emberi szem nem látott. Az asztal mellé ültek ketten, és vígan lakomáztak. Alighogy vége lett az evésnek, máris dörgetett a két táltos paripa. Kinéz Juliska, hát látja, hogy ott vannak a táltos paripák. Azoknak is enni adtak. Aztán az egyik paripa őrizte a libákat, a másik meg őköt. Így telt-múlt az idő sokáig, addig, amíg Juliskának született hét gyermeke. Juliska mindennap felvitte a két táltossal a hét gyermeket a hajnalcsillagra az aranyhegy tetejére, az ezüst forgó tóhoz, és megfürdette őket a hét szépség vizében. Ez mindaddig tartott, amíg a legkisebb gyerek is hétnapos lett. Ekkor Juliska a rézvesszővel beleírta a keresztanyja nevét az út porába, és kívánta, hogy jöjjön a gyermekei megkeresztelésére. Alighogy kigondolta ezt, fehér felhő ereszkedett le elejébe. Abból egy fénysugár bontakozott ki, és a sugarak közül nemsokára kivált tizenkét hattyú egy üveghintóval, kiszállt belőle Tündér Erzsébet, és hozta magával Juliska édesanyját is. Alig ismert rá az édesanyja a leányára, olyan szép volt az arca. Akkor Tündér Erzsébet gyorsan kivette megint a hétszín medencéjét a hintóból, kivette a hét kulacsot, a kulacsokból vizet öntött a medencébe, felvett az út porából egy fél marokkal, és azt is beléhintette a medencébe. Aztán szerre belédobta a gyermekeket, a legnagyobbikat megkeresztelte Napnak, amíg él a világon, mindég ragyogjon az égen. A másikat megkeresztelte Holdnak, hogy amíg a világ tart, mindig világítson éjszaka a vándoroknak és az árváknak. A harmadikat megkeresztelte Hajnali csillagnak, aki hirdesse a virradatot. A negyediket megkeresztelte Vacsoracsillagnak, hogy örömet hirdessen a napszámosoknak. Az ötödiket megkeresztelte Tündércsillagnak, hogy világítson a tündéreknek. A hatodikat megkeresztelte Szivárványcsillagnak, hogy hirdesse a békét a rossz idők után. A hetediket megkeresztelte Vezércsillagnak, hogy vezesse a hatnak a szándékát. Akkor a gyerekek egyszerre felszálltak az égre, mindegyik elfoglalta a kijelzett helyét, amit Tündér Erzsébet nekik parancsolt. Kereszt anyjuk meg a hétszín medencét megint bétette a hintajába. Béültette Juliska anyját, Juliskát és a férjét is a hintóba. Az ő vesszejével belésuhintott a levegőbe, a táltos paripák vetettek egy-egy kecskebukát, lett belőlük két nagy gúnár. A ludak is mind odarepültek, körülfogták a hintót. Ekkor megfuvintott egy kicsi sípot Tündér Erzsébet, és a hattyúk menni kezdtek föl a levegőbe. Húzni kezdték magok után a gyöngykoszorús üveghintót addig, míg felértek a fejér felhőbe. És akkor repülni kezdtek Tündérország felé. A két gúnár liba ment elöl, a többi libák kétfelől a hintó mellett repültek, és le sem szállottak addig a levegőből, amíg Tündérországba nem juttak. Mikor hazaértek Tündérországba, ott volt egy porcelánhegy tetején egy rézkígyó farkán forgó vár. A várnak a falazata kereken ezüst volt. A palota belseje arany volt, és a bérendezése gyémántgyöngyökből volt. Onnan nem messzire volt egy üveghegy, azon volt egy libasarkon forgó vár, aminek hét szépsége volt. Oda tette Tündér Erzsébet az új párt, és az ő palotája tetejéről a másik palota tetejére vezetett egy olyan hidat, ami hétféle kincsből volt összerakva. Azon sétált Juliska meg a férje, azután éltek boldogul Tündérországban. Még most is élnek, ha meg nem haltak