Na, hanem ugyan nem sokáig tartott az örömük, mert kétszer sem kerülték meg a tavat, egyszerre csak rettenetes nagyot csobban a víz, s gyűrűt vet vagy százat, hogy csakúgy loccsant ki a víz a tó partjára, s abban a szempillantásban kiemelkedik három sárkány, egy hétfejű, egy tizennégy fejű meg egy huszonnégy fejű, kiszöknek a vízből, derékon kapják a királykisasszonyokat, s nagy hirtelen eltűnnek velük a feneketlen tóban. Hazajő a király estére, megy a leányok szobájába, s hát hírük-poruk sincsen. Tűvé teszik a palotának minden zegét-zugát, az udvart, a kertet, a várost, fűt-fát kérdeznek: látták-e a királykisasszonyokat? Nem látta senki lélek. Haj, Istenem, rettentő nagy búnak ereszkedik a király, sírás volt éjjele-nappala, de sírhatott, arra ugyan elé nem kerültek a leányok. Kihirdettette hát az egész országban, de még a szomszéd országokban is, hogy aki a leányait visszahozza, annak adja fele királyságát s három leánya közül azt, amelyik a legjobban megtetszik. Bezzeg csődültek mindenfelől a legények, minden renden s rangon lévők, százan is elindultak, ki erre, ki arra, hátha megtalálnák a királykisasszonyokat. Volt a városban egy öregasszony, s ennek három fia, úgy hívták őket: Este, Éjfél meg Hajnal, Gondolja az öregasszony, hiszen az ő fiai országot-világot bejárnak, hátha látták is valahol a leányokat, bizony jó volna, ha valamelyik fia visszahozná őket. Éppen alkonyodott, s hazajő a legidősebb fia, Este, s mondja neki az öregasszony: - Hallod-e, fiam, maradj itthon ma, vacsorálj s feküdjél le. Eleget jársz-kelsz, fáradsz úgy is, pihenj egyszer életedben. - Ó, édesanyám, maradnék én jó szívvel, de megharagszik reám Éjfél, ha idehaza talál. - Ne félj - mondta az öregasszony -, elbújtatlak, nem lát meg az öcséd. Hajlott Este az anyja szavára, odahaza maradt, vacsorázott, aztán lefeküdt a kemence háta mögé, s aludt, mint a bunda. Kevés idő múlva jött haza Éjfél is, s azt is azzal fogadja az anyja: Maradj itthon, édes fiam, pihenj egyszer életedben. Szabadkozott Éjfél is, hogy mit szól majd Hajnal, ha hazajő s itthon találja, de az öregasszony addig beszélt, hogy levetette szűrét, asztalhoz ült, evett-ivott, aztán lefeküdt az ágy alá. Alighogy Éjfél elaludt, hazakerült Hajnal is, s okkal-móddal, szép szóval őt is otthon marasztja az öregasszony, ad neki jó vacsorát, s lefekteti az ágyába. Fölkelnek reggel a legények, de bezzeg megszégyellették magukat, mikor meglátták egymást. Ez sem volt többet az életben, hogy ők egyszerre ébredjenek! - Jól van, jól - mondotta az öregasszony -, azért ugyan ne szégyenkezzetek, hogy idehaza találtátok egymást. Az én akaratom volt, hogy egyszerre mind a hárman itthon legyetek. Tudjátok-e, a királynál mi történt? Az történt, hogy a királynak mind a három leánya úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Ugyan bizony nem láttátok-e őket? Hiszen ti sok országot-világot bejártok. Mondta Este: - Én egyiket sem láttam, édesanyám. Mondta Éjfél: - Én sem láttam, édesanyám. Mondta Hajnal: - Mert biz' én láttam mind a hármat, azt is tudom, hol vannak. - Bizony ha láttad, eredj utánok, mert ha visszahozod őket, tied lesz a király fele királysága, s a három leány közül, amelyiket választod. - No ha úgy, akkor csak menjen, édesanyám, a királyhoz, s mondja neki, hogy csináltasson egy háromszáz öles* láncot s annak a végire egy hétmázsás karikát, a többi az én gondom. Elmegy az öregasszony a királyhoz, elmondja Hajnal üzenetét, de bezzeg örült a király! Ahány kovács volt a városban, mind összedoboltatta, s még aznap megcsinálták azt a háromszáz öles láncot meg a hétmázsás karikát. Aközben Hajnal is odament az udvarba a két bátyjával, fogta a láncnak a karikás végét, a másik végét pedig fogta Este meg Éjfél, s úgy vitték a láncot végig a városon. Meg sem állottak, míg a városon túl az erdőbe nem értek, annak is a kellős közepébe. Ott volt egy nagy cserefa,* annak a tövében egy lik, olyan széles, hogy azon egy ember jól beférhetett. Ezen a likon le lehetett menni Sárkányországba, de még ember fia le nem ment azon, minden lélek messziről elkerülte. - Na - mondotta Hajnal -, ti másszatok fel erre a fára, üljetek le egy ágára, a lánc végét fogjátok meg jól, én a karikás végével leereszkedem Sárkányországba, mikor aztán érzitek, hogy alulról megrándítom, húzzátok fel. Ígérik s fogadják a legények, hogy csak menjen bátorsággal, vezérelje útjában az Isten, azzal elbúcsúznak egymástól, s Hajnal leereszkedett a likon. Három nap s három éjjel folyton ereszkedett lefelé, akkor földet ért a lába, s elindult Sárkányországban. Nem ment erősen messzire, már ott is volt a rézvárnál: abban lakott a király legidősebb leánya. Éppen az ablakban könyökölt, sírdogált magában, s mikor meglátta Hajnalt, összecsapta a kezét. - Jaj, lelkem, Hajnal, hogy jövel ide! - Jöttem, ahogy jöttem, azt most ne kérdezze, jöjjön velem! Mondta a királykisasszony: - Mennék, lelkem, Hajnalom, de mindjárt jő a hétfejű sárkány, s ha el nem bújsz előle, vége az életednek, vége az enyémnek is. - Hát mitől olyan erős a hétfejű sárkány? - kérdezte Hajnal. - Mit eszik, mit iszik? - Nem eszik az egyebet, csak egy kenyeret s nem iszik többet, csak egy icce bort, mégis olyan erős, hogy száz embertől sem fél egymaga. - Nohát akkor csak adj nekem is egy kenyeret meg egy icce bort, szép királykisasszony, a többit bízd rám. Ad a királykisasszony Hajnalnak kenyeret is, bort is, hogyne adott volna! - s mikor éppen a kenyeret megette s a bort megitta Hajnal, nagyot döndült a vár kapuja, s abban a pillanatban jött már a hétfejű sárkány is, csakúgy szakadt a láng mind a hét szájából. Hej, szörnyű haragra gerjedt, mikor Hajnalt meglátta, de nem sokáig tartott a haragja, mert Hajnal felkapta a buzogányt s úgy fejbe teremtette, hogy csak egy nagyot nyekkent a sárkány, s azzal kiadta a páráját. Jaj, Istenem, de örült a királykisasszony! Egyszeriben leszaladt a palotából, egy rézvesszővel megsuhintotta a palotát, abból mindjárt alma lett, azt a kebelébe dugta, s úgy mentek tovább ketten az ezüstvárhoz, ahol a középső királykisasszony lakott. Ezt a tizennégy fejű sárkány rabolta volt el, az tartotta szomorú fogságban. A tizennégy fejű sárkány két kenyeret evett s két icce bort ivott napjában. Hajnal is hát megevett két kenyeret s megivott két icce bort, de fűbe is harapott a tizennégy fejű sárkány. A középső királykisasszony is megsuhintotta ezüstvesszővel az ezüstpalotát, abból mindjárt alma lett, a kebelébe dugta, s mentek az aranyvárhoz, ahol a kicsi királykisasszony hervadozott szomorú rabságban. A huszonnégy fejű sárkány három kenyeret evett napjában s három icce bort ivott. Hajnal is megevett három kenyeret, megivott három icce bort, s éppen háromszor olyan erős lett ettől, mint annak előtte volt, pedig ugyancsak rettentő nagy ereje volt addig is. De földhöz is teremtette a huszonnégy fejű sárkányt, úgy földhöz teremtette, hogy egyszeriben kiadta gonosz lelkét ez is. Na, most már mehettek haza. A kicsi királykisasszony is megsuhintotta aranyvesszővel a várat, abból is alma lett, szép aranyalma, ott a királykisasszony a kebelébe dugta, s azzal mentek egyenest a lik szájához. Hajnal elébb a legidősebb királykisasszonyt ültette a karikába, aztán megrándította a láncot. Egyszeriben megindult a lánc fölfelé, vitte a királykisasszonyt. Aztán sorjában fölmentek mind; legutolsónak maradt Hajnal, fölhúzták őt is. Ahogy mind fent voltak, a három almát külön-külön letették a földre, meglegyintették a vesszővel, s ismét vár lett mind a három almából. Történetesen éppen akkor nézett ki az ablakán a király, meglátja a három várat, s szeme-szája elállott a csudálkozástól. Világéletében sem látott három ilyen szép várat, pedig szépnek elég szép volt az övé is. Nem volt maradása, befogatott a hintajába, hadd lássa, tudja, ki építette olyan nagy hirtelen azt a három várat. Hej, édes jó Istenem, majd meghalt szertelen nagy örömében, mikor meglátta a leányait. Bezzeg, hogy Hajnalnak adta mindjárt a fele királyságát s azzal a legkisebb leányt. Mert a kicsi királykisasszonyt választotta Hajnal. A legidősebb királykisasszony Estének lett a felesége, a középső pedig Éjfélnek. Egyszeriben három papot hívattak, a fiatalokat összeadták s aztán megzendült a muzsika, lett nagy dínomdánom, hejehuja, vigasság, hét álló hétig állott a lakodalom. Én is ott voltam, hét hétig táncoltam, akkor elszaladtam, s hazáig meg sem állottam. Aki nem hiszi, járjon utána!