Azt hiszik a felnőttek, minden gyerek egyfo rmamindig vidám, mindig nevet, éjjel-nappal elégedett. Meglepő az, ha egy ovis néha kicsit mogorva?   Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy kisfiú, Marci. Szőke hajú, kék szemű fiú volt, aki családjával egy kicsi, sárga színű házban lakott. Sok mindent szeretett, mint a legtöbb óvodás kisgyerek. Szerette az anyukáját és szerette az apukáját, szerette a tejbegrízt, és szerette a kopott gőzmozdonyos pólóját. Szeretett játszani, szeretett nagyokat nevetni, bohóckodni, és szerette nézni a hangyákat a parkban. Szerette nézni a kukásautót is, meg azt, ahogy apa borotválkozik reggel. Persze voltak olyan dolgok is, amiket nem szeretett. Például nem szerette a spenótot, nem szerette a kiabálós óvó nénit, és nem szerette, ha elvették a játékát. Nem szeretett este lefeküdni, és nem szeretett reggel felkelni, nem szeretett elindulni az óvodába, és kifejezetten utálta azt hallgatni, hogy igyekezz már, mert mindjárt elkésünk! Időnként morcos volt meg durcás, meg dühös is sokszor, de azért nevetős is meg jókedvű, sőt még kedves és rendes is tudott lenni. Egyszer, egy szép napon, iciri-piciri manócska látogatta meg ezt a kisfiút. Ruhája kék volt, mint a nyári égbolt, hosszú sapkája pedig úgy szikrázott, akár az aranyló nap sugara. Beszélgetni kezdtek, összebarátkoztak, az első találkozást pedig további találkozások, közös kalandok követték. Az óvodás Marciról, no meg aprócska barátjáról, Kékmanóról szólnak meséim.   Tartalma: Marci mese Kistestvér mese Verekedős mese Rigó mese Anyumese Apumese Játszótéri mese Sírós mese Nevetős mese    A szeleburdi varázsló Meggyógyulok mese Ha nagy leszek mese A szeretet virága