- mióta léteznek, - hogyan építenek kaptárt, - miért lejtenek táncot egymás előtt, - hogyan gyűjtenek virágport és - miként lesz ebből később méz. Megismerhetjük - a méhész munkáját, - a különböző mézfajtákat, sőt, az is kiderül, - milyen gyógymódok léteznek - a fokhagymától kezdve a fogkrémig - a méhszúrás okozta fájdalom enyhítésére.     A zsűri laudációja A lengyel grafikus gazdagon illusztrált könyve sok érdekességet tartogat kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Természetesen a könyv főszereplői a méhek és minden, ami a méhekkel kapcsolatos. Például az, hogy mióta élnek a Földön ezek a szorgalmas kis repülő rovarok, hogyan beszélgetnek egymással, mit jelent a különleges táncuk, amit egymás előtt lejtenek, mivel telik a napjuk. Minden történelmi korban jelen voltak az emberek életében a méhek is, hol szent állatként tisztelték őket vagy éppen a „mézeshetek” főszereplőivé váltak. Ha valaki méhész szeretne lenni ehhez a remek foglalkozáshoz is sok-sok érdekes és hasznos információt kaphat. A Zümmögő oldalakon izgalmas híradások, érdekességek olvashatók a méhekről. Az egész kötetet áthatja a méhek iránt érzett felelősség, hogy ezek nélkül az apró, zümmögő kis lények nélkül bizony nehézzé válna a virágos növények beporzása. A könyvet olvasva jobban megismerjük repülő kis társainkat és talán jobban tudunk a jövőben majd vigyázni is rájuk!   librarius.hu A lengyelek felfedeztek valamit a rajzos ismeretterjesztés terén, amit – amíg el nem tanuljuk tőlük – őszintén, fanyalgás nélkül csodálhatunk. Sorra adnak ki olyan – gyerekeknek szánt – nagyalakú albumokat, melyek egyrészt kielégítik a gyerekekben meglévő tudásszomjat, másrészt viszont nem hagyják érintetlenül a begyepesedett, munkában megfáradt, mogorva felnőtteket sem. Ilyen volt a Világlátó című világatlasz, és most ilyen ez a rovaroktól nyüzsgő könyv is. Ahhoz, hogy a Méhek című kötet titkát megfejtsük, nem elég az egyébként kimondottan vonzó, ízléses és humoros képeket nézegetne, óhatatlanul is bele-beleolvasunk a szövegbe, ami – ha egyszer már behúzta az embert – nem ereszt. A könyv valós és érdekes információk tárháza, s miközben megmutatja, hogy milyen érdekes a méhek és a méz története, azonközben folyamatos csodálkozásra késztet. Egy gyerekkönyv, ami olyan információkkal van tele, amikről a felnőttek sem tudnak! Pedig ez mind-mind érdekes, hiszen a méhek ürügyén összeér a gasztronómia, a történelem, a mitológia, a vallás, a biológia, a néprajz, az állattenyésztés, a szépségipar, a gyógyászat… s ki tudja mit hagytam ki ebből a hevenyészett felsorolásból. A méz részét képezi mindennapjainknak, s ehhez képest tényleg szégyenletesen keveset tudunk arról, hogy miért/hogyan készül. Ráadásul a méhek esetleges kihalása kapcsán – a veszély reális – az emberiség végét, a ma ismert természet pusztulását vetítik előre a tudósok (nem véletlen, hogy a könyv is foglalkozik a mesterséges/kézi beporzással).   konyvesmas.blogspot Szerencsére most már tagadhatatlanul elkezdődött a tavasz, ami nem csak abban nyilvánul meg, hogy melegebb van és az első krókuszok is kidugták a fejüket a földből, hanem abban is, hogy lassan megjelennek apró, zümmögő barátaink, a méhek is. Nem is tudok tehát alkalmasabb ráhangolódást az évszakra, mint Piotr Socha Méhek című csodálatos albumát, amit abban a pillanatban szerettem volna megkaparintani, hogy először megláttam. A méhecskék gyakori szereplői különböző meséknek vagy történeteknek, ugyanakkor a többségünk viszonylag kevés igazi információval rendelkezik arról, hogyan is élnek és dolgoznak ezek a szorgalmas kis lények. Amellett, hogy a Manó Könyvek gondozásában megjelent kötet lenyűgözően gyönyörű és egyben humoros illusztrációkkal van ellátva, rengeteg érdekességet tartalmaz ezekről a rovarokról, és biztos, hogy még az avatottabb szakértőknek is tud újat mondani. Formai szempontból is tekintélyt parancsoló ez a kötet, hatalmas, színes, szuper minőségű papírra nyomtatva. Beljebb kukkantva jól felépített, logikusan tagolt fejezetekben olvashatunk mindarról, amit a méhekről tudni érdemes, nem csak biológiai, hanem történelmi vagy kulturális vonatkozásban is. Megtudhatjuk, mikor  jelentek meg először a bolygónkon, hogyan épül fel a testük, hogyan készítik a mézet, vagy milyen növények beporzásában segíthetnek. Olvashatunk a méhészkedés mesterségéről és az ehhez kapcsolódó eszközökről is, vagy arról, hogy a történelem során a különböző népcsoportok hogyan viszonyultak ezekhez a különös állatokhoz. Újra és újra rá kellett csodálkoznom, hogy látszólagos egyszerűségük ellenére mennyire bonyolult társadalom és hierarchia szerint élnek, és milyen jó technikáik vannak arra, hogy kommunikáljanak egymással. Persze az ember mostanában amúgy is sokat hall arról, hogy vigyáznunk kell a méhekre, mert nagyon fontosak a mezőgazdaság szempontjából, de ez az album tényleg rávilágít, mekkora bajban lennénk a kis fullánkosok nélkül.   Nekem nagyon tetszett, hogy a könyv egyáltalán nem gyerekes, sőt, néhány helyen nagyon is naturalisztikusan mutatja be a valóságot (például amikor arról ír, hogyan büntették meg régen a méztolvajokat). Emiatt persze nem gondolom, hogy a legkisebb gyerekeknek egy az egyben fel kellene olvasni, de a csodás képekbe ők is bele tudnak feledkezni. A kedvenc fejezeteim az úgynevezett "Zümmögő" rovatok voltak, amelyek úgy lettek kialakítva, mintha egy újság lapjait olvasnánk, bennük egy csomó apró érdekességgel a méhekkel vagy a mézzel kapcsolatban. Külön öröm, hogy még néhány mézes sütireceptet is találunk a hasábokon. Elképesztő igényes és tartalmas ismeretterjesztő könyvvel van tehát dolgunk, amiről még a borsosabb ára ellenére is azt gondolom, méltó darabja lehet a családi könyvespolcnak. Az oldalak kialakítása tényleg annyira részletes, hogy többször is elő lehet venni, sőt, egyes fejezeteket oktató célra is felhasználhatunk a csemetéknél (például ragyogóan meg lehet rajtuk tanulni a virágok, zöldségek, gyümölcsök neveit). Nagyon örülök, hogy hozzám is eljuthatott, és biztos vagyok benne, hogy sokszor fogom még forgatni.   A méhek titokzatos élete - részlet az ismeretterjesztő könyvből - 100 millió év! Nagyjából ennyi ideje jelentek meg a méhek, vagyis akkoriban, amikor a Földet a dinoszauruszok uralták. Hogy honnan lehet ezt tudni? Már ebből az időből is származnak olyan borostyánok, amelyekben felfedezhetők ezeknek a kis repülő, csíkos rovaroknak a megkövült maradványai. Egyes tudósok úgy gondolják, hogy a méhek még ennél is korábban, úgy 120 millió éve jelenhettek meg. A növények épp akkortájt tökéletesítették legújabb találmányukat: a virágot. Kiderült, hogy a tápláló virágport és az édes nektárt szívesen eszegetik a rovarok, miközben be is porozzák a növényeket (lásd VIII. tábla). Az együttműködés kölcsönösen előnyösnek bizonyult, a méhek ősei azonban még nem vettek részt benne, mert sokkal inkább a mai darazsakra emlékeztető ragadozók voltak. Elsősorban azért látogatták a virágokat, hogy vadásszanak – más rovarokat ejtettek zsákmányul akik éppen az evéssel voltak elfoglalva. Ám egy alkalommal az egyik darázs azt gondolta: „Ha már itt vagyok, mi lenne, ha én is megkóstolnám ezt a finom kis virágport?” Ez jelentette az első lépést a méhek kialakulásához vezető úton. A másik fontos lépés a testüket borító, sűrű szőrzet megjelenése volt. Ez nemcsak kedves, bolyhos külsőt kölcsönzött nekik, hanem komoly előnyt jelentett a virágporgyűjtésben is. A sűrű szőrhöz rengeteg virágpor tapadt; ennek köszönhető, hogy a méhek rendkívül jó beporzóknak számítanak. A növények ezért igyekeztek minden lehetséges módon még vonzóbbá válni. Virágaik egyre szebbek lettek, illatoztak, egyre több nektárt és virágport termeltek. A mézelő méheknek ez olyannyira megtetszett, hogy vegetáriánussá váltak, a kölcsönösen előnyös együttműködésük a növényekkel pedig máig tart. A méhcsaládokban mindenkinek megvan a maga feladata. A kifejlett dolgozó méhek hossza 12–15 millliméter, súlyuk egytized gramm. A herék valamivel hosszabbak, és több mint kétszer nagyobb a súlyuk, de a legnagyobb, akár 25 milliméteres nagyságot a méhanyák érhetik el. A méhek a fejükön található csápok segítségével tapintanak és szagolnak. A fej két oldalán elhelyezkedő hatalmas, összetett szemek ezernyi aprócska szemből állnak, melyek között három kisebb pontszem van. A méhek jól meg tudják különböztetni a színeket, bár eltérő módon, mint az emberek. Nem látják a vörös színt, ám érzékelik a számunkra láthatatlan ultraibolyát. A nektárt hosszú, vékony nyelvükkel isszák ki a virágokból, rágókájuk az evésben és a lépsejtek felépítésében segíti őket. A méhnek, mint minden rovarnak, három pár alsó végtagja van, amit lábnak nevezünk. A járáson kívül ezek szolgálnak a kaptárban szükséges munkák elvégzésére is. Különleges kefék találhatók rajtuk, melyekkel a méh kifésülheti a virágport az egész testét borító szőrzetből. Az összegyűjtött virágpor az úgynevezett kosárkákba, vagyis a hátsó lábakon található mélyedésekbe kerül, ahol meglehetősen kemény golyóvá alakul. Így juttatja el a virágport a méh biztonságban a kaptárba. A két pár szárny egynek tűnik, mert az elülső és hátsó szárnyak kis kampókkal szorosan egymáshoz vannak erősítve. Repülés közben a méh másodpercenként akár 230 szárnycsapást végezhet, és óránként körülbelül 30 kilométeres sebességgel halad. A lépsejt falai viaszból épülnek, melyet a dolgozó méhek potrohán található, különleges mirigyek termelnek. A potrohban található a horgokkal ellátott fullánk és a hozzá tartozó, méreggel teli zsák is. A méhek, dongók és darazsak potrohán található csíkok azt jelzik: „Vigyázat, szúrok!” A pórul járt ragadozó, aki egyszer is próbált már ilyen rovart befalni, sokáig nem felejti a fájdalmat, és többé nem támad rájuk. A méhcsalád több tízezer együtt élő és egymással rokonságban álló méh csoportja. Kiválóan szervezett társadalmat alkotnak, amelyben mindenkinek megvan a maga pontosan körülírható feladata. A méh élete abban a pillanatban kezdődik, amikor a közös méhanya (lásd IV. tábla) petét helyez egy lépsejtbe. Ebből kel ki az álca, vagyis a méhlárva. A dolgozók méhpempővel, virágporral és mézzel táplálják, majd lezárják viasszal a lépsejtet, hogy a lárva nyugodt körülmények között alakulhasson át kifejlett méhhé. Amikor ez megtörtént, a fiatal méh kirágja magát, vagyis felnyitja a lépsejt fedelét, hogy újabb dolgozóként, hereként vagy anyaként jöjjön a világra. A dolgozók takarítóként kezdik életüket – ők tisztogatják és rendezgetik a lépsejteket. Később az álcák etetőivé lépnek elő. Ezt követően sokkal testre szabottabb feladatokat osztanak rájuk: a nektár és virágpor átvétele a gyűjtögetőktől, a viaszkészítés, lépsejtek építése vagy a kaptárbejáró őrzése. Végül aztán a szabadba küldik őket, és a nektár, virágpor és víz beszerzéséért felelős gyűjtögetőkké válnak. Ezt a munkát végzik egész hátralevő felnőtt életükben, mely általában nagyjából öt hétig tart. Egyedül azok a dolgozók élnek tovább, akik épp a nyár legvégén jönnek világra – ők akár az egész telet is túlélhetik a kaptárban. Sokkal könnyebb ennél a hím méhek, vagyis a herék élete. Nem dolgoznak, nem gyűjtögetnek élelmet, még táplálékkal is a nőstény dolgozók látják el őket. Nem csoda, hogy a lustálkodó, tétlen emberre is a „here” szót használjuk. Az egyetlen feladatuk az apaság, vagyis hogy a méhanya megtermékenyítésével részt vegyenek az utódok létrejöttében. Sajnos amint ennek eleget tesznek, a herék el is pusztulnak. A többiek valamivel tovább élhetnek, de ősszel a dolgozók mindenképpen elkergetik a heréket a kaptárból – ők pedig éhen halnak.