A térről hazafelé igyekezve furcsa kis üzletre lesz figyelmes ott, ahol azelőtt csak egy vakablak ásítozott. A Csicseri-boltban különös barátkora lel, és olyasmik történnek vele, amiket álmában sem képzelt volna. Marék Veronika, Tarbay Ede és Urbán Gyula „hatkezes meseregényt” írt.   Egyikük elkezdte, majd felváltva szőtték tovább a történetet fordulatról fordulatra.   Radnóti Blanka pedig most új illusztrációival új életre keltette Centit, aki a végére elfeledkezik rossz kedvéről. Sőt, talán még meg is nő egy picit? Szepesi Dóra   Egy alkotó kvintett közös műve jött sorra: Marék Veronika Tarbay Edével és Urbán Gyulával közösen írta meg a Centi és a Csicseri bolt című újra megjelentetett mesekönyvét, amelyet Radnóti Blanka illusztrált. Ennek előzményei, a Centi, 1977-ben jelent meg először, a Centi és barátai 1980-ban. (Irigylésre méltó, 24800-as példányszámban!) Nem fiatal könyvek, de korszerűek mostanáig. Marék Veronikának is nagyon tetszik az alapgondolat, ez a titokzatos állatüzlet, ahol a kisfiúnak különös kalandokban lesz része. A mese születése mesés: a közösen kitalált fejezetcímeket bedobták egy kalapba, úgy húzták ki, ki melyik részt írja. E játékosság a könyvben visszaköszön, mert ők is élvezték ezt a pluszt az alkotásban. A fiatal grafikus számítógéppel dolgozott, anélkül hogy különösebben nyomasztották volna a neves elődök, ugyanis a régi könyveket csak most fogja megnézni. Alapkoncepciója szerint a szivárvány színeivel jelezte a történetben bejárt évkört.       Marék Veronika annak idején felmérte a saját korlátait, nem ő illusztrált, de elmesélte, hogy Kelemen Károly, aki különben képzőművészeti karriert futott be, nem tudott gyereket rajzolni, ezért ők, mint szerzők rettenetes dühösek voltak rá, a mesét jellemző szürreális környezet viszont nagyon szép lett. A Móra megsajnálta őket és keresett egy olyan grafikust, aki viszont csodálatos állatokat tudott rajzolni. A második kötetben csodás állatok lettek, de elvesztette költőiségét. A mostani kiadás nagyon tetszik neki, kedves és egyszerű. (Fregatt Ákos hajóskapitány figurájának a kidolgozásában Blanka szemmel láthatólag nagy örömét lelte.) Szeretné, ha ötször ennyi színes szép rajz lenne benne, persze Blanka is szeretné – más szerző lehet, hogy fordítva gondolná –, hiszen Marék Veronika szerint a szöveg és a kép egyenrangú. (Bárka online)   Galgóczi Móni Bevallom, eredetileg eszem ágában sem volt kézbe venni ezt a könyvet. Nem azért, mintha bármi bajom lett volna vele, egyszerűen csak nem vágytam rá, egészen addig, amíg a hátsó borítón meg nem akadt a szemem a következőn: „hatkezes” meseregény. Hm. Milyen lehet az? Nem elméletben, azt vágtam, sokkal inkább a gyakorlatban érdekelt. És ha engem valami érdekel, akkor addig megyek, amíg megtudom. Így aztán mégis kézbe vettem a könyvet. És milyen jól tettem… Egyrészt már a külalakja és a kivitelezése is szívet melengető, a tapintása meg egyenesen olyan, hogy szinte le sem akarjuk tenni, másrészt praktikus, ha esetleg vonalzóra lenne szükségünk, a hátsó borítón ugyanis – micsoda véletlen – található egy. Igaz, nem szabvány méretű, de van, és lehet, hogy éppen ekkorára van szükségünk. A betűméret, a sortávolság és a margók szerintem tökéletesen megfelelnek a célcsoport igényeinek (6-10 évesek), a szöveg közbeni rajzok pedig (Radnóti Blanka munkái) egyszerűek, de kedvesek, barátságosak, olyannyira, hogy szívesen láttam volna belőlük többet. Mondjuk én felnőtt létemre is remekül szórakoztam Centi történetén, ami vagy azt jelenti, hogy én vagyok túlságosan gyerekes (amit nem hiszek), vagy azt, hogy nem korhoz kötött ez az egész miskulancia. Centi egy harmadik osztályos kisfiú, akit Krisztián Tamásnak hívnak. Ő a legalacsonyabb az osztályban, ezért nem kerülhet be a kosárlabda csapatba, ráadásul még csúfolják is, amitől nagyon kiakad. Annyira, hogy elbújik és sírva fakad. Ekkor szólítja meg őt Ciceró, a százéves kandúr, aki említést tesz egy bizonyos Csicseri anyóról és az ő különleges boltjáról, ami a Galacsin utca sarkán található. Ahol aztán Centi megismerkedik Gusztikával, a szíriai aranyhörcsöggel, Barnabással, a mocsári teknőccel, Borbolyával, a mókussal, Rigolyával, a szarkával, Zénóval, a nyúllal, Tódorkával és Hümérkével, a gyíkocskákkal, Gyík asszonysággal, az anyukájukkal, Bobóval, az elefánttal és Munyóval, a majommal. Képbe kerül még Fregatt Ákos nyugalmazott sorhajókapitány, Julius Hrban, a világ egyik legnagyobb feltalálója, Mili, aki Mátrameredeken lakik, egy hidro-aerodimanikus omnibusz, és még sok minden és mindenki más, ami és aki most nagy hirtelenjében eszembe se jut, de az biztos, hogy nem mindennapi társaságról van szó. Meg az ő nem mindennapi kalandjaikról, melyeknek során nemcsak Csicseri apó kerül haza 25 év után, hanem Centi is megtanul valami nagyon-nagyon fontosat. Kedves, nagyon is szerethető mese ez, melyen egyáltalán nem érezni, hogy évtizedekkel ezelőtt született. Na jó, talán egyes szavakat már nem használunk, meg aztán a technika is fejlettebb, de ez mit sem befolyásol az összhatáson. Szeretem a kissé nosztalgikus hangulatát, azt, hogy nincsenek benne csúnya szavak, sem erőszak, hogy nem törik meg a folyamatosság annak ellenére sem, hogy nem egy, hanem három szerző keze nyomán jött létre a teljes mese, hogy vannak benne kikacsintások, amikből észrevétlenül tanulhatnak a gyerekek, és hogy általa visszarepülhettem az időben. Rám tehát ilyen hatással volt. Remélem, hogy a gyerekek is szeretni fogják. (ekultura.hu)