Janó és Janka szomszédok. És jóbarátok: rengeteg időt töltenek együtt - játszanak, összevesznek, kibékülnek, megismerik és megtapasztalják a világot. A szerző, Annie M.G. Schmidt pár perc alatt felolvasható epizódokban írta meg kalandjaikat. Mindegyik történet önmagában is kerek, a cselekmény pedig rendkívül egyszerű (épp ezért a legkisebbeknek számára is élvezetes), de mindig van benne valami szellemes csavar vagy bájos apróság, ami a felnőtteket is felderíti.

A gyerekek számára talán azért működnek jól ezek a történetek, mert nem mindenáron azt akarják megtanítani, ami a felnőttek szerint feltétlenül megtanítandó és fontos tudás. Janó és Janka gyerekléptékű kalandokba keveredik, és apróságokból épül fel a világuk: arra várnak, hogy piros legyen az eper, homokos szendvicset esznek a tengerparton, nem tudnak elaludni a szúnyogoktól, és még arra is rájönnek, hogy a cica mérges, ha lelocsolják.

Ráadásul egy olyan világban élnek, amilyet minden szülő szeretne a gyermekének megteremteni. Van a történeteknek valami idilli, békebeli hangulata, egy olyan ráérős tempója, ami sokszor hiányzik különböző programokra szabdalt hétköznapjainkból, viszont fontos tartozéka (kellene, hogy legyen) a gyermekkornak. Janónak és Jankának minden pillanat fontos, minden nap végtelenül hosszú és tulajdonképpen ünnepi. Kissé össze is mosódik a felnőttek világa, ha szükséges, akkor persze ott van egy anya vagy egy apa, de nem mindig lehet tudni - és nem is olyan fontos - hogy kié.

Kétlem, hogy Hollandiában találnánk olyan háztartást, ahol valaha ne fordult volna meg Janó és Janka alakja - ha nem is könyv, de bögre, matrica, uzsonnásdoboz, ébresztőóra, stb. formájában. Fiep Westendorp illusztrációi ugyanis legalább annyira fontosak, mint maguk a szövegek. Külön története van annak is, hogy a két kisgyerek miért fekete: Janó és Janka először egy holland napilap, a Het Parool hasábjain bukkant fel a hatvanas években, és sokkal olcsóbb volt fekete-fehér sziluetteket nyomtatni illusztrációként. Ez az oka annak is, hogy miért csak profilból láthatóak a gyerekek. Később kiszínesedtek a rajzok, legalábbis Janó és Janka környezete, de ők maguk feketék maradtak: ez bizonyult a védjegyüknek. Mindennek ellenére rendkívül érzékletesek az alakok: arckifejezések helyett a szereplők kézmozdulatai és testtartása beszél.

Annie M.G. Schmidt állítólag öt perc alatt, szerkesztőségi ülések szünetében írta meg Janó és Janka első részeit: egyszerűen csak lejegyezte azt, ami fiával és a szomszéd kislánnyal legutóbb történt. E könnyed munkastílusnak - és persze a szerző kitűnő megfigyelőkészségének - köszönhető, hogy annyira keresetlenek és hitelesek lettek ezek a mesék.

A Pagony legelső válogatása a gyerekek szívéhez oly közel álló, nyári mókákról szól: Janó és Janka fagyiznak, fürödnek a tengerben, pancsolnak a kertben, szúnyogokat kergetnek, sátoroznak, dinnyét, epret és cseresznyét esznek - és nem árulok el nagy titkot, ha most ideírom, hogy mindezt kevéssé mértékletesen teszik. Élik az óvodáskorú gyerekek nyári életét: mert csak így érdemes.

Szeszélyes őszi időjárás ide vagy oda, Janó és Janka ősszel is épp úgy feltalálják magukat, ha játékról van szó, mint bármikor máskor.

Szakad az eső? Nem baj, ugorjunk tócsákba!

Heves szélvihar teszi próbára a fák ágainak ruganyosságát? Tökéletes időpont arra, hogy pékségbe menjünk! Fagyos jégeső veri az ablaküveget? Itt az ideje bögrébe gyűjteni a jégdarabokat, és odaadni Anyának ajándék gyanánt.

Olyan sűrű köd száll le az utcákra, hogy az ember az orráig sem lát? Ilyenkor a legjobb vonatosat játszani, ezt mindenki tudja. Persze az ősz nem csak az óceáni éghajlat viszontagságairól szól. Janó és Janka gyermeki ártatlansággal látják meg a szépet abban, ha gereblyézniük kell, ha kukacot találnak az almában, sőt abban is, ha a papírsárkányuk fennakad a fán.

A régi mesékben egy olyan meghittség és békesség van, ami Janó és Janka őszi meséiben is fellelhető. Új könyvek, rajzfilmek, animációs filmek jönnek-mennek, s gyakran egyik zseniálisabb közülük, mint a másik – de azért megnyugtató arra gondolni, hogy mindig is lesznek olyan klasszikusok, amikhez örökké vissza lehet nyúlni.