A kuflik népszerűsége hosszú évek óta töretlen, ugyanolyan lelkesedéssel várjátok az új részeket, mint a sorozat indulásakor. Én három és fél éve dolgozom a Pagonyban, azóta követem figyelemmel a kulfik sorsának alakulását és persze azt, hogy ti is, de legfőképpen a gyerekek mennyire szeretitek őket. Néhány nap, és megjelenik a legújabb kalandjuk, ennek kapcsán pedig elgondolkodtam, mitől ennyire varázslatos a kuflik világa, miért szippant magába kicsiket és nagyokat egyaránt.
Egyszer egy nagymama betért a Bartók Pagonyba, hogy a négyéves unokájának mesekönyvet vásároljon. Mivel nem volt semmi különleges kritérium, leszámítva, hogy ő is szeretné élvezni a felolvasást, én egyből kuflik irányába kormányoztam, hiszen magam is nagy rajongójuk vagyok.
- Kufli? Mi az egyáltalán, hogy kufli? - kérdezte tőlem a nagymama, miközben bizonytalan arccal forgatta a könyvet. - Én ezt egyáltalán nem értem.
Elmagyaráztam neki, mire felnevetett, és azt mondta:
- Se nem kifli, se nem kukac? Hát ez isteni!
És megvásárolta az első kötetet.
Apró kis történet, de nekem nagyon fontos és megható emlék, mert a nagymama arcán ugyanazt a lelkesedést láttam, amit a gyerekekén is szoktam, amikor rájönnek, hogy itt további ilyesféle turpisságokra lehet számítani. Kicsit eredjünk azért a kuflik titkának nyomába, mert egyáltalán nem megmagyarázhatatlan ez az elsöprő rajongás, ami övezi őket!
Nem túlzás azt állítani, hogy a kuflik megreformálták a gyerekkönyvpiacot és egy egészen új irányt jelöltek ki: Dániel András író-illusztrátor egy olyan univerzumot hozott létre, ahol minden a feje tetején áll, és az olvasó maximálisan engedheti szárnyalni a képzeletét. Mert milyennek “kell” lennie egy mesehősnek? Bátornak, tettrekésznek, gyorsnak, éles eszűnek és még sorolhatnám. Ehhez képest a kuflik lassúak, lusták és rengeteget bénáznak. De tényleg, szinte egyfolytában saját magukat keverik bele valami teljes képtelenségbe.
Ez pedig végtelenül felszabadító és igazi, amellett, hogy persze kitaláltabb nem is lehetne a sok furcsa élőlénnyel, beszélő fatuskóval, varázsgombákkal meg földalatti stranddal.
Az olvasók megérezték ezt a szabadságot, és a sorozat egészen elképesztő népszerűségre tett szert nemcsak a gyerekek, a felnőttek körében is. A szerző számtalanszor kiszól a felnőttekhez is, rengeteg olyan poén van benne, amin a mostani kisgyerekek egészen más miatt nevetnek majd, amikor a saját gyerekeiknek olvassák fel a meséket.
És most itt a legújabb rész, szám szerint a tizenötödik. Ráadásul 3 ifjú kufli-rajongó rajzait is felfedezhetitek benne, ha elég ügyesek vagytok!
Amikor azt hisszük, már nem lehet többet kihozni ezekből a szereplőkből, hogy már minden megtörtént velük, ami egy elhagyatott réten lehetséges, kiderül, hogy a fantáziának tényleg nincsenek határai. Ez a rész annyiból rendhagyó, hogy nem a megszokott két rövid történetet találjuk benne, hanem egy mesét bontott két részre a szerző. Érthető egyébként, mert egy olyan problémával találják magukat szemben a kuflik, ami komolyan veszélyezteti a lelki békéjüket.
Ahogy korábban már említettem, a kuflik egyáltalán nem hétköznapi mesehősök: szeretik az állandóságot, és a kalandok csak addig izgatják őket, amíg tudják, hogy látótávolságban van a vacsorájuk.
Most viszont Zödön nadrágja kiszakadt, és bár egy félresikerült varázslattal végül sikerül megjavítani, eltűnik róla a folt. Természetesen azonnal akcióba lendülnek, hogy találjanak egy ugyanolyan színű és méretű újat, mert Zödönt komoly érzelmi kötelék fűzte a korábbi foltjához, de ez egyáltalán nem is olyan egyszerű. A kis csapat persze szokás szerint nem adja fel, és a rét különböző pontjain keverednek mindenféle kalandba, hogy aztán nem várt fordulattal érjen jó véget a történet.
A kufliktól amellett, hogy végtelenül szórakoztatóak, rengeteget lehet tanulni: a valóság többféle értelmezéséről, a szabad gondolkodásról, a képzelet teremtő erejéről és arról, hogy akárki lehet mesehős. Még egy dundi, pattogó, zokniszerű lény is.
AJÁNLOM AZ OLDALT
ÖSSZES FOGLALKOZÁS
