A mese - mint minden műalkotás - sokrétű, gazdag, mély értelmű. Jelentései alapos vizsgálódással is csak lassanként, fokozatosan tárulnak fel. A mesék elvarázsolnak. Követeik a gyerekeknek úgy kínálnak megoldásokat, hogy azok kimondatlanok maradnak. A fantázián múlik, hogy a mese tartalmait a befogadó hogyan vonatkoztatja magára. Így válhatnak a mesék a gyerekek szabadságát megtartva a megismerésben és tájékozódásban életsegítséggé. A mesék a helyzeteket leegyszerűsítik, alakjaik világosan megrajzoltak. Típusokat alkotnak, polarizálnak: a személyek vagy jók vagy gonoszak, olyan egyértelműséggel, ahogy a valóságban nem fordul elő, bár ez a gyerekek számára még nem felismerhető és átlátható. Felnövekedvén szerzik meg azt a képességet, hogy összetett helyzetek összefüggéseit, azokban az emberi viszonyokat át tudják tekinteni. Így az iskoláskorig terjedő első években nincs szükségük kétértelműségre, karikírozásra, csakis tiszta viszonyokra. Az ilyenfajta egyszerűséget és tisztaságot igénylik, ez köti őket teljes szimpátiával a hősökhöz, akikkel átélnek minden veszélyt, fáradságot, bonyodalmat, miközben teljes bizonyosságban vannak afelől, hogy végül minden jóra fordul. Hogy ez a valóságban természetesen nem mindig így van, azt a felnövekvő gyermek idővel egyre erősebben éli és ismeri meg. De ezzel a fájdalmas folyamattal nagyobb belső biztonsággal és erővel küzd meg, ha kisgyermek korában már megélte és bensőjébe emelte, hogy jó a gyengék mellett kiállni, helyes dolog nem naplopóként végigcsalni az életet, le tud győzni az ember sárkányokat és óriásokat is, és a fele királyságot és hozzá a szép királylányt a kicsi, a gyenge és a buta is elnyerheti, ha bátorság van a szívében és igaz úton jár. A mesék morális történetek, melyek esélyt adnak a gyerekeknek, hogy önazonosságukat kialakítsák. A mesefigurák által szimpátiaerőik a jók iránt éppúgy alakulnak, mint antipátia-tartásuk a rosszak iránt. Sok gyerek manapság egyáltalán nem találkozik mesékkel, vagy olyan értelmüket vesztett verziók jutnak el hozzájuk, melyek a profánig leegyszerűsödtek, szépségüktől megfosztották őket, és legtöbbször karikatúra-formát öltöttek. De hogy a karikatúrát megértsük, ismernünk kell az eredetit, az ősképet. A karikatúra csak ebből tudja a viccet, a csattanót kibontani. Ha a sorrend felborul, a karikatúra lesz az eredeti, ezáltal a valóságra vetett pillantás "elállítódik". A gyerekeknek tehát nincs szükségük karikatúrára, ők először az eredetit, az embert, a világot akarják, azt is kell megismerniük, hogy később megérthessék. Felnőttként csak az tud értelmesen és felelősségteljesen gondolkodni és cselekedni, aki önmagát ismeri és érti. A legtöbb film- és TV-feldolgozásban a mesék az üres szórakoztatás szintjére süllyednek. Ebben a folyamatban sajnos még olyanok is részt vesznek, mint maga a mainzi Olvasás Alapítvány, amely reklámozza a "Simsala Grimm" mesekampányt, egy olyan rajzfilm-sorozatot, amelyet több mint 30 országban vetítenek (többek közt Magyarországon is - a ford. megj.), és amelyben a Grimm-mesék a felismerhetetlenségig eltorzultak, a kecskegidákról szóló mesében pl. a farkas vegetáriánus lesz. A mese magjából, eredeti erejéből semmi nem marad - csak a "címke". Súlyosbítják a helyzetet és felerősítik a romboló folyamatot az esetenként az óvónőknek adott "metodikai" tanácsok, amelyek hatására a gyerekek még távolabb kerülnek az eredeti mesétől - és annak hatásától. Az, amit a gyerekek így tálalva kapnak, már nem érdemli meg a mese nevet. Mégis, a gyermeknek mese kell! - és a felnőtteknek sem ártana...   Forrás: Könyv és Nevelés, IX. évf. 3. szám