"Mindkét lányom másképp szokott be az óvodába. A nagyobbik, aki ismerte leendő ovis társait, és már előtte is folyton velük játszott, szinte észre sem vette, hogy óvodás lett, természetesen simult bele az helyzetbe. A kisebbik lányom, aki világéletében kismacskaként bújt hozzám, bizony nehezen fogadta el, hogy ezentúl óvodába kell járnia. Volt sírás és csimpaszkodás bőven, mégis valahogyan átvészeltük a beszoktatást. Sok öleléssel, beszélgetéssel, meséléssel. Ezt a könyvet azoknak az ovisoknak és szüleinek írtam, aki szintén hisznek a kimesélés erejében. És tudják, hogy az ismeretlentől nem félni kell, hanem barátkozni vele, és megismerni." Finy Petra   Carbonari "Azért nem hiszem, hogy varázslók járnak ide. Én inkább gyerekeknek nézem őket." - mondja Luca, a főhős kislány, akinek bemutatásra kerül, milyen is az az óvoda. A Manó Könyvek az óvodához közelítő korú gyerekek szorongásainak, félelmeinek feloldására és kérdéseiknek megválaszolására jelentette meg Finy Petra Óvodások kézikönyve című művét. A kedves, okos, szeretettel terelgető mondatokat Rippl Renáta látta el szemet gyönyörködtető, amolyan ráfeledkezősen vonzó, kíváncsian érdeklődő rajzokkal. Vallomással tartozom: sosem voltam óvodás. Amikor 3-6 éves voltam, mifelénk még gyakori volt az egy keresős családmodell, ahol az anya otthon volt és majd szétszakadt akkor is a kert - gyereknevelés - baromfi-sertés udvar - háztartási munka sokszögben, de valamivel több ideje volt rám, mint a mostani hajszolt világban élő szülőknek gyerekeikre. Bezzeg én már nem voltam ilyen szerencsés, két és fél éves korában ment bölcsődébe a fiam. A beszoktatást senkinek sem kívánom! Akkor valóban fél karomat adtam volna ezért a kötetért. Aztán jött az óvoda. Meg kell mondanom őszintén: már nem emlékszem, mi történt azzal kapcsolatban, kérdezgetett-e a gyerek (aki ma már lassan krisztusi korba ér), és ha igen, mit feleltem neki. Csak a magam félelmeire emlékszem: jó óvodát választottunk-e? Kedvesek és megértőek lesznek-e az óvónénik? Megeszi-e ez a finnyás kölyök azt, amit elé tesznek? Érdekelni fogja-e az egész, szívesen fog-e menni oda, vagy reggelenként vért izzadunk, ő is, én is? Aztán ma elém került ez a könyv Finy Petrától, amely a gyerek szempontjából teszi fel... nagyjából ugyanezeket a kérdéseket. Mert ugye a gyerek - akit Lucának hívnak - a játszótéren csak meginterjúvolja pajtásait, mit szólnak az óvodához, milyen is lehet az, és ilyen válaszokat kap rá: "Misu szerint az óvoda egy nagy ház, amibe a gyerekek járnak dolgozni.  Lilla szerint az óvodában mindig főzeléket kell enni. Reggelire, tízóraira, ebédre és uzsonnára is. Hanna szerint az óvodában egész nap kötelező aludni. Addig, amíg a szüleid érted nem mennek." Micsoda szorongattató válaszok, nem igaz? Gyerekeink kicsi feje félelemmel tele, mi lesz, hogy is lesz: az ezekre adandó, megnyugtató válaszokért  született meg ez a könyv, és nemcsak gyerekeknek. Semmi hurráoptimizmus, amitől gyerekként és felnőttként is viszkettem, hanem egyszerű mondatok, világos magyarázatok, kedves, mulatságos félreértések: "Anya azt mondja, majd én is kapok egy óvodás zsákot benne fogassal, fölötte a jelemmel. Nyáron elmegyünk beszerző körútra. Nem tudom, a beszerző körút hol van. Talán közel a Margit körúthoz." A mű végigvezeti a gyermeket a tavaszi óvodalátogatástól (hová is fogok járni? kik is vannak ott? hogy néz ki a játékpolc, tényleg varázslók dolgoznak-e ott, stb.) a rákészülő nyár gondolatain keresztül az utolsó éjszakáig, amikor az izgalomtól aludni is alig tud a csemete, de még a plüssnyuszija is kitágult szemekkel fekszik, annyira transzban van ő is az ovi első napjától. A mű Luca első, óvodában eltöltött hetéig tárgyalja az ottani lét gyermek szempontból fontos állomásait, történéseit. A kötet kicsit a szülőket is felkészíti arra, hogy mi minden kell az óvodába tárgyi szükségletként és miért. A napirend, ami általános lehet az ország hasonló jellegű nevelési intézményeiben, itt nyílt titok, valamint nem fél tabutémákat sem feszegetni, mint bepisilés, verekedés, és világos, egyenes, megnyugtató válaszokat ad arra is. A szerzőről Kedves, finom humor, pár éves csimoták testi-lelkivilágának abszolút ismerése, az óvodai rendtartásban való jártasság és a szülők rezdüléseinek finom hangolása jellemző erre a műre, amit bátran javaslok óvodába készülő gyermekek és szüleik értő figyelmébe. Sok felmerülő kérdésre adhat megnyugtató, teljes körű választ az óvodával még nem találkozók számára. Ne legyen ismeretlen, ne legyen szorongást keltő intézmény, hadd táruljanak fel csodás, de mégis hétköznapi titkai, hadd láthassa mindenki, de főleg a gyerek: ez történik ott, így történik ott, ez lesz, amikor belépek az immár ismeretlenül is ismerős kapu küszöbén. A szerző a kimesélés erejében hisz, és abban, hogy az ismeretlentől nem félni kell, hanem megismerni. "Szerintem jó lesz az óvodába járás. Nekem legalábbis egy hét után eléggé tetszik. Remélem, ez még három évig így marad. Állítólag annyi ideig kell óvodába járni. Kivéve az óvó néniknek és a dadusoknak. Ők egész életükben ovisok maradnak." Forrás: kulturpara.blog.hu