Tatu és Patu mindenre alkalmas, főként gyereket mellé szögezni. Le kell szögezni, hogy nem csak gyereket. Odaadod a könyvet, legyél el vele, nézegesd, elvan, nézeget. Utána jön az, hogy meséld. Az ajánlásnál már röhögnek, Malackának, Cukinak, Nagymacinak és Boborjánnak; na ez utóbbit röhögik, hogy hajrá, Boborján, csak, mert Besenyő-fanok. Az Emesére azt mondják, hogy fúj, lány; de mivel lányságára csak egy csoffadt copf utal az egyébként kopasz fejtetőn, nem bánják, hogy lány. Már az első előtti oldalon nehéz túljutni, tudniillik, a rajzok. Okos, aprólékos, csupaszín, szellemes (nem vicces!) képek. A Magyar-Gügyögő-Magyar Szótár például. Lapozol, és így beszélnek a fiúk Emesével: Legfőképpen az esti tennivalókra és az alvásra fektettünk hangsúlyt, hiszen látogatásod időpontja döntő módon az éjszakai órákra esik. Fura ez a könyv, mert szótár ide, szótár oda, nem gügyög. Kicsikét se. A fordító sem gügyög, ettől az egészet végigmulatod, mondaná kedvenc Radóm. Egy sima alvósbabából olyasmit hoznak ki, amire eddig nem is gondoltál – van anatómiája: a tulajdonos ízlésének megfelelően felturbózott (hajgumik) farok; mérőszáma: plüssállatsűrűség/ ágyikó; kreatív használata: plüssmajommal masszírozzuk az alvó feje búbját. Néhány trükköt, mint pl. ezt, magam is megkívántam, közben reménykedtem, hogy a fiúk nem kívánják meg, pl. ezt: hátvakarás. (Figyelem: a hátvakarás függőséget okozhat.) Végül három álom reprezentálja az álmokat, (miként a könyv belső borítóján szellemesen a meséket az Aranyhaj és a hat medve, a világ legbugyutább esti meséjeként jelölve) úgy általában: egy majdnem bepisilős, egy repülős és egy szorongós, ahol a fekete-fehér az üldöző. A még szokványabb „mostanra szépen elalszik” helyzetből Emese elmenekül, pontosabban Tatu és Patu ügyködése-meséje elől, az előszobáig, ahol viszont egy csíkos szőnyeggel precízen betakarózva, feje fölé a zenélő forgót beigazítva a földön elalszik. Ám a fiúk Emesét a szigorúan nem ágyüzérektől beszerzett ágyába nem toloncolják vissza, hanem mellébújnak, plusz egy fehér virágú karácsonyi kaktusz cserepestül. Patu ugyan ebben a kötetben még nem fészbukol, viszont noha szörnyen fáradt, mégis ébren marad (vagy nem), mert olyan klassz volna csinálni valami jót. A könyvnek ez a része – a többi is, ez meg pláne – ha eddig nem varázsolta el a háromtól harmincháromig, háromszor harmincháromig terjedő célcsoportot, hát most el fogja. Hacsak nem este tíz után kezdi azt érezni, hogy most már csinálni kéne valami jót. Aino Havukainen és Sami Toivonen szerzők – már, ha a nevüket sokszor elmondod, majdnem ének, stílusosan altatódal – itt bevezetnek a gráfelméletbe, és eldöntheted, hogy merre mész: építesz még egy kis űrsikló-kilövőállomást, virtuális háziállatot sétáltatsz, kólát iszol kávéval, míg másnapra olyan leszel, mint egy robbantott mazsola – vagy alszol. Vagy könyvet nézegetsz fél éjjel, mondjuk pont ezt.