A fiatalok arcukba kapják a kemény valóságot Az ifjúsági irodalom ma az a műfaj, ami minden másnál gyorsabban és érzékenyebben reagál a körülöttünk zajló folyamatokra, elég csak belelapozni az online zaklatásokról szóló Masszába, vagy Varga Bálint legújabb ifjúsági regényébe, melynek a brókerbotrány adja a hátterét. Tavaly a JAK és a Móra könyvkiadó döntött úgy, hogy közös novellaíró-pályázatot hirdet; a pályázatra kimondottan olyan írásokat vártak, amelyek a mában mozognak, arra reflektálnak. Így született meg a Jelen! antológia, a nyár eddigi legszínesebb és – meg merem kockáztatni – legizgalmasabb novellagyűjteménye. Hiába fiatalok a fő- és mellékszereplői, elég egyértelmű, hogy mindaz, ami körülveszi őket, a legtöbbször nem gyereknek való vidék. Még akkor sem, ha nap mint nap ezt kapják az arcukba. A külföldre költözés, a válás, az anorexia, a szülői alkoholizmus, az öngyilkosság, a közösségi térben való kizárólagos lét hiába vissza-visszatérő témák, mégis lehet és kell is róluk újat mondani. A cím – az előszót jegyző Dávid Ádám (Móra) és Gaborják Ádám (JAK) szerint – az iskolai névsorolvasást idézi, ám nem nehéz belelátni az itt és most-ot, mindazt, ami ebben a pillanatban is körülöttünk zajlik. A kötetben helyet kaptak természetesen a győztes írások (Nagy Ildikó Noémi, Molnár T. Eszter, Falussy Móric), rajtuk kívül egy csomó olyan tehetséges fiatal szerző, akire a szerkesztők szerint érdemes figyelni, és olyan irodalmi húzónevek, mint Dragomán György, Krusovszky Dénes vagy Mán-Várhegyi Réka. Utóbbiakkal most nem is foglalkozom, és nem azért, mert nem jók, hanem mert éppen, hogy a megbízható magas színvonalat hozták, ráadásul a kötetbe került írásaik korábban megjelentek saját köteteikben, így akár máshol is olvashattuk már őket. Sokkal izgalmasabb ugyanakkor, hogy mit tudtak felmutatni azok, akiknek eddig senki vagy legfeljebb egy szűk kör ismerte a nevét. És itt fel lehet lélegezni, mert ha ezek az emberek fogják írni a következő évek ifjúsági vagy bármilyen irodalmát, akkor izgalmas időszak elé nézünk. A Jelen! írói látens, mégis égető problémák köré szőtték a történeteiket, melyekben gyakran helyet kap egy alternatív valóság – utóbbit megjelenítheti a virtuális közeg vagy akár egyfajta beszűkült tudatállapot is. Vagy egyszerűen csak az a mikroközösség, mely legfeljebb csak nyomaiban emlékeztet egy családra. A kötetbe válogatott írások hősei jellemzően tizenévesek, legfeljebb kora huszonévesek. Nincsenek mágikus képességeik, sőt, igazából egyáltalán nincs semmilyen olyan képességük vagy vonásuk, amely kiemelné őket a nagy masszából. Az azonosulás épp ezért a pillanat törtrésze alatt megtörténhet, még akkor is, ha az ábrázolt helyzetek nem feltétlenül tipikusak. Ám mindannyian kerülhettünk olyan helyzetbe, amikor családi viszonyaink, iskolai konfliktusaink, a saját testünkkel való elégedetlenségünk olyan vágányra vitte az életünket, melyről képtelenség volt letérni. Nagy Ildikó Noémi nyertes novellája egy súlyos testképzavarral és anorexiával sújtott lány történetét meséli el. A soványság egy olyan erőteljes katalizátor a történetben, amely ellen a narrátor lány nem tud és nem is akar küzdeni („A pózoló lányokon látszik, hogy megváltozott az életük.”). Szintén egy megváltozott élethelyzetet ragad meg Béres Tamás (Apám illata), ahol egy elfajult és a főhős srác számára igazságtalanul végződő iskolai konfliktus sokkal mélyebb és személyesebb családi tragédiát rejt. A kiüresedés, a mesterkélt póz szintén vissza-visszatérő elemek: utóbbi megtalálható Béres novellájában is, ahol az iskoláról és a hagyományokról pufogtatott frázisok nem többek az igazgatói beszédben visszaböfögött közhelyeknél, és teljesen más formában, de feltűnnek Falussy Móric Állatmeséjében, ahol az „elsőrangú nőstény” Lina és a szeletelős Patrik az első plázarandijukon a vásárlási preferenciák, a facebook-jelenlét és a vájtpartin látott táncmozdulatok alapján skiccelik fel fejben a másik karakterrajzát. Már ha van neki olyan. „Hogy jó pasi-e, az nem kérdés, frajer, a profilból és a begyűjtött kommentekből Zina erre a következtetésre jut. Viszont a képbeállítások alapján Zina ellentmondásosnak érzi Patrik jellemét, légy vele elővigyázatos, javasolja, ne pörgesd túl.” A valós és az alternatív világ közötti ellentét plasztikusan van jelen Garaczi Zoltán (Ami megérthetetlen) írásában is. Egy Hollósy nevű fiú xboxozni hívja az osztálytársát: az agresszív játék éles ellentétben áll azzal a nyugalommal és jóléttel, amely a lakás minden szögletéből árad. A jelenben zajló eseményeknek egy fiatal nő váratlan felbukkanása ad nemcsak hogy csavart, de egészen új értelmezést is. Molnár T. Eszter (Present, perfect) középiskolás hősnőjének ugyanakkor épp a közösségi oldalak nyújtanak menedéket. A lány az anyjával Angliába költözött: míg utóbbi szerencsésen talált már munkát, és igyekszik beilleszkedni, addig a lány egyszerűen nem találja a helyét, és görcsösen próbálja tartani a kapcsolatot az otthon maradt barátaival és a szerelmével: „Hiába csetelünk mindennap, egyre kevésbé értem a poénjait, és néha, mikor megkérdezem, hol van éppen, csak annyit ír, hogy semmi, meg hogy hosszú.” A lány óhatatlanul mindent a Magyarországon hátrahagyott életéhez mér, miközben ellenséges nemcsak a befogadó közeggel, hanem azokkal is, akik ugyanazt az utat járják be, mint ő. Szemléletén egy rosszul végződött városi bolyongás csavarhat egy nagyot.  Két különálló, mégis összefüggő történetet mesél el Véssey Miklós Nyakkendője. Elvált szülők gyerekeként a főhős kisfiú érzelmileg végtelenül kiszolgáltatott helyzetben van. Hogy ő maga hogyan gondolkodik a családi helyzetében beállt változásról, arról az első mondat árul el sokat: „A nyakkendős bácsi bejön az ajtón, megpuszilja anyát, a zakóját a székre teszi, megigazítja, hogy a válltömés pontosan a széktámla sarkán legyen.” Eszköztelen lévén a kisfiú nem tud hangot adni boldogtalanságának, frusztrációját így a számára egyetlen elérhető eszközzel vezeti le. A következményekről legfeljebb csak elképzeléseink lehetnek. A kötet írásai közül a Nyakkendő első történetéhez talán Gáspár-Singer Anna Strandja áll a legközelebb, ahol egy kislány az elvált apukájával és annak barátnőjével egy nudista strandon tölti a délutánt.  Szintén a szülő-gyerek kapcsolatot boncolgatja a DAC-könyvekről ismert Kalapos Éva Veronika novellája. A Mátóannyira mindenképpen atipikus, hogy az örökké beállt és a nőket folyamatosan kurvázó apuka jelenti a sztenderdet az öregét az éjszaka közepén ágyba támogató fiúnak. Mindez nem a fiú hibája – egyszerűen nincs vagy nincs más minta az életében. Még hálás is amiatt, hogy az apja időről időre merevrészegre issza magát, akkor ugyanis hosszan elbeszélget a fiával, miközben józanul szinte szóba sem áll vele. Ordas könyvpiaci közhely lesz lassan, hogy az elmúlt években az ifjúsági könyvek terén itthon is elindult valami. Mégis örökké bizonygatni kell. Az embernek időnként ugyanis az a benyomása, mintha az ifjúsági irodalmat itthon sokan még mindig csak egy helyes töltelék műfajnak tartanák, amivel át lehet hidalni a gyerek- és az ún. felnőtt- (értsd: komoly, klasszik) könyvek közötti űrt. Az ifjúsági könyvek írói meg csak hadd maszatoljanak, kell a gyereknek is mit olvasni, amíg… A nagy kritikai érdektelenség mellett ugyanakkor szépen lassan elkezdett virágozni a műfaj, és a külföldi kötetek fordításai mellett megjelentek a hazai szerzők, akiknek nem derogál fiataloknak írni, szívesen beletenyerelnek a húzósabb témákba, ismerik a nyelvet és a közeget. Van mondanivalójuk, és meg is tudják fogalmazni azt. A Jelen!-nél jobb példa erre nem kell. forrás: konyvesblog.hu