A Rajkó alapvetően filmtervnek született   Interjú Erdős Istvánnal az Ünnepi Könyvhétre megjelent könyvéről   Matematikát tanult, most animációs filmek operatőre és gyerekkönyvek szerzője. Az Aprótörpe indiánok két része után most egy ifjúsági regényt írt, melynek címszereplője egy elárvult, nemesi származású fiú, akit vándorzenész cigányok fogadnak maguk közé. Milyen forrást használt a regényhez, lesz-e film a történetből? Többek között erről is beszélgettünk Erdős Istvánnal. PRAE.HU: Matematika-angol szakra járt a főiskolán. Mit jelent a mindennapjaiban a matematika? Laikusként azt feltételezem, hogy segíti a racionális tájékozódást a mai szemfényvesztős, félrevezetésekkel teli világban. Erdős István: A matematika egy nagyon furcsa jószág. Az analízis professzorom annak idején megkérdezte a csoportot, hogy szerintünk miért is tanuljuk/tanítjuk a matematikát. Páran azt válaszolták, hogy például azért, hogy ne csapjanak be minket a boltban. A professzor erre azt mondta, hogy őt is rendszeresen becsapják, tehát ez nem működik. Aztán elmagyarázta – és én is elmagyaráztam később néhány elégedetlen tanítványomnak -, hogy matematikát azért tanulunk, hogy rendszerező gondolkodást tanuljunk. Az ok-okozat, a logikai lépcsők felcserélhetetlensége fontos motívum (lenne) a mindennapokban, de sajnos valahogy ez a racionális gondolkodás nem itatja át kellő mélységben a közéletet. Nekem személy szerint a civil munkám (az animáció) során rengeteget segít a matematikai háttér, de a rendszerező, alapos gondolkodás az írásban is jól jön néha. Bár ez egy alapvetően humán tevékenység, csúnyán el lennék veszve a táblázataim, rendszerezett jegyzeteim nélkül. Vicces volt észrevenni, hogy animálni, vagy épp operatőrködni papírokkal, tollakkal, vezetékekkel teledobált, kaotikus, átláthatatlan asztalon szeretek a legjobban, az írásnál ez nem működik, ahhoz valahogy rend kell. Ezért lett egy külön kis "író" asztalom, azon csak a laptop van, meg az egér.   PRAE.HU: A Rajkó története hamar megszületett, vagy hosszú időt vett igénybe? Miért pont ezt a témát választotta? A történet vázlatát egy-két este alatt írtam meg, a jelenetek kidolgozása, a képek kifestése vett igénybe jóval több időt. Szerkesztés közben aztán még egyszer (sokszor) végigmentünk az egészen, és finomra csiszoltuk a sorjás éleket.   PRAE.HU: A Rajkóban filmszerűen történnek a jelenetek, az egész könyv végig megőriz egyfajta – a kalandfilmekre jellemző vonást. Ebből gondolom, hogy az operatőri háttér meghatározó volt írás közben. Tudatosan szerkesztette-írta így a könyvet? A Rajkó alapvetően filmtervnek született. Az volt az elképzelésem, hogy írok egy forgatókönyvet a történetből, és csak aztán lesz belőle regény, ha filmként beválik. A sorrend végül megfordult, és a regény jött először, a forgatókönyv egyelőre szinopszis szinten ragadt. A regényben viszont nem akartam megváltoztatni az eredeti struktúrát, így alapvetően jelenetekre épül a könyv is. Biztosan a sok év rajzfilmezés teszi, de nekem sokkal egyszerűbb így elmesélni a történeteket. PRAE.HU: Akkor a következő lépés a film? Mivel eleve egészestés animációs filmtervnek indult a Rajkó, ezért elég valószínűnek látom, hogy valaha megpróbáljunk belőle filmet gyártani. Ez még egyelőre a jövő zenéje, és azt sem tudom még, hogy a háromkötetesre tervezett regényből egy, vagy több film készüljön-e, illetve, hogy a film előkészítésével ne várjuk-e meg a többi rész megjelenését. Egyelőre arra vagyok főleg kíváncsi, hogy a közönség hogyan fogadja majd a könyvet, ez alapján lehet elkezdeni kitalálni egy filmterv utóéletét. Ami biztosnak látszik, hogy ha lesz belőle film, akkor az itthon fog készülni. Mindenképpen szeretném benne egy tető alá hozni azt a kismillió nagyszerű kollégámat, akikkel az elmúlt tizensok évben különböző produkciókban volt szerencsém együtt dolgozni. PRAE.HU: A vándorcigányok életének megismeréséhez milyen forrásanyagot használt? Sokat olvastam a régi muzsikus cigányok életéről, és a vándorcigányokról is sok anyagot találtam. Rengeteg motívum köszön vissza a szakirodalomból, többek között édesapám Messze Kéklik A Duna című Rácz Pali monográfiájából. Ezzel együtt ez a könyv alapvetően regény, és semmiképpen nem szociográfia. Nem valódiak a hasonló nevű szereplők sem (pl. Rácz Pali vagy Rácz Laci), és a helyszínek nagy része is kitalált, vagy legalábbis kiszínezett. PRAE.HU: A könyv nem didaktikusan, de azért finoman bemutat egy hungarikumot, a magyar cigányzenét. Célja volt a cigányzene népszerűsítése? Ön például hogyan viszonyul a manapság sajnos elhanyagolt cigányzenéhez? Nem volt kifejezett célom a cigányzene népszerűsítése, de az biztos, hogy sokunk fejében kötődnek ehhez a muzsikához romantikus élmények. Az a fajta cigányzene, amit gyerekkoromban hallottam a szülővárosom éttermeiben, vendéglőiben akkor sem állt igazán közel hozzám, és most sem. Felbukkant viszont egy nagyon hasonló alapokra épülő, de sokkal modernebb változata, ami helyenként a jazz felé hajlik a népies műzene helyett, ez abszolút a kedvenceim közé tartozik. A magyar muzsikusok közül a Budapest Bár, a Csík zenekar, vagy éppen a Tárkány Művek áll most éppen közel hozzám, de mondhatnám Babos Gyulát, Snétberger Ferencet, a Ternipét vagy kicsit távolabbról Django Reinhardt-ot.  Főiskolás éveimben, és utána is gyakran jártunk a Dzséró (Giero) nevű helyre a Paulay Ede utcába. Itt gyakran bukkantak fel a fiatal zeneakadémisták, főleg cigány fiatalok a jazz-tanszakról. Néha az is előfordult, hogy lehoztak egy-egy cd-t valami előadásukról, és azt hiszem, hogy ezek a zenék nagyon mély benyomást tettek rám. Ahogy egyébként az a közvetlenség is nagyon megragadott, ahogy ez a Dzséró nevű hely működik. Soha nem volt az az érzésem, hogy törzsvendégek lennénk, de amikor a gyerekeim születése után jópár évig nem jártam arra, majd egyszer mégis betévedtünk, a csapos srác (bár már ő is őszül rendesen) ismerősként köszönt, és kicsit feddően mondta, hogy rég nem látott. Mondtam, hogy megnősültem, gyerekeim születtek. Aztán megkérdezte: - Na és, boldog vagy? – és amikor megnyugtattam, hogy igen, akkor visszatért minden a rendes kerékvágásba, és onnantól kezdve nem is foglalkozott velünk többet (a sörökön kívül, nyilván). Ez a mesterkéletlen barátságosság az, ami újra és újra visszasodor a Dzséróba, és a cigányzenéhez, cigánydzseszzhez is. PRAE.HU: Az egyik csendőr a rablógyilkosság tényének megállapítását követően kijelenti, hogy a tettesek a cigányok voltak, mert lopnak, csalnak, hazudnak. Ez a csendőr kicsit nevetségessé van téve a történetben. Itt megint előjön a nevelő szándék, a fiatalok nevelése, hogy ne döntsenek elhamarkodottan, ne a bőrszín alapján mondjanak véleményt valakiről. Mit gondol, a könyvekbe csempészett tanításokkal lehet hatni a fiatalokra? A könyveknek nagy előnye, hogy olyan dolgokat is átélhet az ember, amiket egyébként nem. Ilyen módon persze alkalmasak a tanításra, de nekem inkább a tartalmas, gondolatébresztő szórakoztatás, a történetmesélés a célom. Az, hogy a történet és a szereplők motivációinak megértéséhez kicsit tanítanom is kell olykor, azt gondolom, hogy belefér. Suhajda hadnagy alakja sok mindenkinek lehet ismerős, ő egy elég tipikus karakter napjainkban is. Előítéletek vezérlik, és szinte csak akkor vesz tudomásul tényeket, amikor már kibökik a szemét. Persze azt is látnunk kell, hogy ettől még igaza is lehet néha, bár rendszerint nem azért, amiért ő gondolja. Suhajda közben egy kicsit komikus karakter is, karikatúrája egy nem kifejezetten jóindulatú, kispolgári típusnak, akinek ha hatalmat adunk (pl. csendőrhadnagy lesz belőle), szemrebbenés nélkül él vissza vele a saját értékrendje mentén. Semmiképpen nem akartam fekete-fehér képet, vagy napsütéses romantikus tablót festeni a vándorcigányok életéről, igyekeztem a tabutémákat is beleszőni a mesébe. Nem gondolom, hogy az én dolgom lenne ezzel kapcsolatban akár tanítani, akár ítélkezni, egyszerűen elmesélem a történetet, ami akár meg is történhetett volna épp így is. Viszont ha kihagytam volna ezeket a motívumokat, azt mindenképpen őszintétlennek, hazugnak éreztem volna. PRAE.HU: Az előző könyvében indiánok szerepeltek, a mostaniban cigányok. Véletlen egybeesés, hogy mindkét esetben egy kisebbségben lévő népcsoport tagjai a szereplők, vagy rejtett szándék húzódik emögött, méghozzá a figyelemfelhívás a mese nyelvén a gyakorta diszkriminatívan megkülönböztetett emberekre? Ez a párhuzam nekem is eszembe jutott, amikor elkezdtünk a Rajkón igazán dolgozni, de tudatosnak semmiképpen nem mondanám. Az aprótörpe indiánok nem egy valós világban mozognak, ők csak meseszereplők, míg a Rajkó szereplői sokkal életszerűbbek, közelebb vannak a mi világunkhoz. Az kétségtelen, hogy mind a két világ, az indiánoké és a vándorcigányoké is nagyon romantikus az én városi-kertvárosi, autóval járó életemből nézve, és biztos ezért is lettek annyira izgalmasak a számomra, hogy mesélni akarjak róluk. Nyilván ehhez hozzátartozik, hogy akár az indiánok, akár a vándorcigányok mindennapjairól nagyon keveset tudunk, amíg bele nem ássuk magunkat a témába. Nagyon tetszenek a road-movie jellegű történetek, és már az elején tudtam, hogy valahogy a gőzmeghajtású járgányokat is bele akarom keverni a mesébe. Ebből aztán elég hamar kisakkoztam, hogy a vándorcigányok lesznek az én ideális utazóim. Ayhan Gökhan Forrás: prae.hu