Ahogy növekedik a kicsi, egyre fontosabbá válik a mese tartalma. Féléves kora után már lekötik a képeskönyvek, felismeri a lerajzolt tárgyakat, a szülinapjához közeledve pedig megérti az egyszerű történeteket. Már ekkor vezessük be, hogy minden este mesélünk neki. Legjobb, ha a mese róla, a babáról szól, aki reggel fölkelt, reggelizett, sétálni ment, és mindenféle érdekességet látott útközben. Egészen biztos, hogy élvezni fogja a megelevenedő történeteket, és ráismer saját élményeire. Közben gazdagodik a szókincse, és néhány hónap kell csak ahhoz, hogy ő maga is beleszóljon, hozzátegyen a történethez, vagy éppen kijavítson minket.   Barátkozzunk a könyvekkel Ha a kisgyerek nap mint nap látja, hogy szülei, testvérei olvasnak, benne is kialakul az érdeklődés a könyvek iránt, ő is olvasó ember lesz nagykorában. Két-három évesen talán lesznek kedvenc könyvei is, maga veszi elő őket a könyvespolcáról. Ebben az időszakban már szívesen meghallgatja és megérti a mesebeli szereplőkről szóló rövid, egyszerű történeteket is. Várja, hogy a felnőtt a kiságy szélére üljön, fellapozzon egy könyvet, és meséljen, míg ő a képeket nézegeti. Korai lenne még tündérmeséket olvasni, keressünk könnyen érthető, a mindennapi élethez hasonló történetszövésű mesét, egyszerű hősökkel, ismerős állatokkal vagy emberekkel. Az esti mesélésben helyet kaphatnak a versek is, a magyar gyerekirodalom bő kínálatából bátran választhatunk kicsiknek, nagyoknak. Lehet, hogy elsőre csak a rím és a szöveg dallama, ritmusa marad meg a csemetében, de ez is hatalmas élmény számára, sokszor hallani akarja majd, még akkor is, ha már kívülről fújja. A kisóvodás korosztály az egyszerű, mindennapi történeteket kedveli. Izgalmasabb a mese, ha nem emberek, hanem ismerős állatok a szereplők.   Még egyszer... Nem ritka, hogy az óvodás ragaszkodik ahhoz, hogy több estén át ugyanazt a mesét olvassuk fel neki. Az ismétlés a biztonságot jelenti számára. A kiválasztott mese cselekményében van valami, ami mélyen érinti őt, amit újra és újra át kell élnie, fel kell dolgoznia. Ha unjuk is az ismétléseket, próbáljunk erőt venni magunkon arra a fél órára! Ezzel rengeteget segítünk abban, hogy eligazodjék az élet dolgaiban, helyére tegye saját gondolatait, érzelmeit, leküzdje szorongását. A mese szerepe ugyanis nemcsak a nyelvfejlődésben, a szókincs növelésében és a szülővel való zavartalan együttlét biztosításában merül ki, hanem fontos egyengetője a lelki fejlődésnek is. Ez már a tündérmesék korszaka. Az ősi legendák, a mágikus erővel felruházott szereplők bonyodalmas, sokszor szélsőséges érzelmeket kavaró, kegyetlen, de mindenképpen boldog véget érő történetei a gyerek lelkében dúló harcot jelenítik meg. A testvérféltékenység, a halálfélelem, a szülők veszekedése miatti szorongás, az önbizalomhiány a mese segítségével megszelídül, és kívülről szemlélhetővé válik. Meséljünk tehát minél többféle történetet, hogy megtalálhassa köztük azt, ami leginkább kifejezi a benne dúló viharokat.   Meseregények kora A kisiskolások talán már elsőben is próbálkozhatnak önálló olvasással, de második osztály végére biztosan túl vannak egy-két könyvön. Ám ne gondoljuk, hogy ettől kezdve nincs szükségük esti mesére. A mesélés továbbra is fontos lehetőség arra, hogy összebújva, egymás melegét érezve, teljes nyugalomban, egymásra figyelve töltsük az elalvás előtti időszakot. Természetesen továbbra is a tündérmesék, népmesék a főszereplők. Lélekápoló hatásuk mellett hatalmas és színes szókinccsel ajándékozzák meg a gyereket. A mesék mellett lassan előkerülhetnek a meseregények. Ezen a téren is számíthatunk a klasszikusokra! Talán nem is árt, ha a gyerekünk megtudja: Vuk és Micimackó nem színes, harsány rajzfilmfigurák, hanem csodálatos nyelvi gazdagsággal megalkotott regények hősei. Sok szülő éppen ezt a korszakot élvezi legjobban, ő maga is izgalommal merül el az ismerős történetek világában. Engedjük, hogy a mese családi mindennapjaink része maradhasson egészen a kamaszkor küszöbéig. Milyen a jó képeskönyv? Az, amelyik a szülőnek tetszik! A legfontosabb, hogy érezze csemeténk, szívesen ülünk mellette a könyvvel, az "olvasás" örömteli foglalkozás, kedvünk telik benne. Kényszeredetten, kötelességből nem lehet mesélni - mindennap, naponta többször, sokszor egymás után ugyanazt. A kisgyerek szempontjából a képeken van a hangsúly, ő abban gyönyörködik, nem tudja, milyen szöveg tartozik hozzá. Ha nem vagyunk elégedettek az eredetivel, mondjunk hozzá saját mesét. A kisgyerek számára is ízlésformáló az első évek képi világa, ezért csak igényes, színvonalas könyveket adjunk a kezébe. A kisgyerek hamarabb felismeri a nagyobb formákat, vastag vonalakat, összefüggő színfelületeket, mint a kicsi, vékony vonalú, túl sok apró részletet tartalmazó képeket. Jók a valósághű, fényképszerű ábrázolások, de nem zavarja őket, ha az állatfigurák ruhába bújtak. A karikatúraszerű rajzokat nemigen értik, és a rajzfilmek világába is korai lenne már most bevezetnünk őket. Örülnek, ha a könyvben felismerik a valóságban látottakat, de fordítva csínján bánjunk az ismeretekkel: csak néhány újdonságot tartalmazzon a könyv, ne tömjünk a fejükbe minél több tudást a képes ismeretterjesztőkből. Beszélgessünk a képek részleteiről: látott-e már olyat, mit lehet vele kezdeni, van-e nekünk? Kétévesen nem tud még a felolvasott szövegre figyelni. A gyerekverseket mondjuk el sokszor a ritmust hangsúlyozva, tapsoljunk hozzá, esetleg mutogassuk el. A klasszikusokban nem csalódunk: Móra Ferenc, Gazdag Erzsi, Weöres Sándor, Kormos István versei és a népköltések az első gyöngyszemek, amelyekkel a kicsik találkoznak.

Forrás: HáziPatika.com