Így alakul ki az első titkos nyelvünk a gyerekünkkel, amikor még csak mi értjük, mit is jelent az „av, va, o, ba” vagy bármi, amit próbál elmondani nekünk. Folyamatos impulzusokat és megerősítést kap tőlünk a közös könyvforgatás közben, és lassan, szinte észrevétlenül már nem csupán annyit mond, hogy „ci”, amikor mi a cica képére mutatunk, hanem azt is megmutatja, hol a szeme, szája, farka, bundája, eljátssza, milyen, amikor a cica álmos, hogyan nyávog stb… Így egészen komplex ismeretei lesznek, nekünk pedig egy érdeklődő, nyitott, kivételes szókincsű kétévesünk. Soha nem szabad siettetni a gyereket vagy türelmetlenkedni, mesélés közben! Fontos, hogy észrevegyük, ha a gyerekünk elfárad, és mást szeretne csinálni. Tehát a figyelmünk, a felé fordulásunk is megerősítheti őt abban, hogy ez számunkra – abban a pillanatban – épp olyan fontos tevékenység, mint neki, hiszen pont most tanulja meg általunk értelmezni mindazt, ami őt is körülveszi. A folytatás Amikor már tőmondatokat is mond, és biztosan megértjük egymást, jöhet a következő lépcső: a böngészők varázslatos világa. Ezekben a képeskönyvekben komplex helyzetek, és ezernyi apró történet rejtőzik. A saját gyerekimmel is megtapasztalhattam, hogy milyen rohamosan fejlődött a szókincsük és a helyzetfelismerésük az ezerszer elismételt egyszerű történetek által, amelyeket képekben követhettünk végig a különböző böngészőkben. Először csak egyetlen szereplőt választottunk ki, például egy madarat, amelyik kirepült a kalitkájából, és mindegyik oldalon felbukkant, aztán már a gazdáját is, aki kétségbeesetten követte őt, végül az összes többi szereplőt, aki felbukkant. Akár egy egész évet is eltölthetünk egyetlen böngészővel, míg mindenkit megismerhetünk, mindent megtudunk róluk, és a végén lesz egy cserfes, értelmes, mindenre kíváncsi háromévesünk, akinek elkezdhetjük mesélni azokat a történeteket, amelyek egy kicsit elvonatkoztathatók a képektől is. Az önálló történetek Kezdhetjük Marék Veronika Boribon-történeteivel, Eric Carle lapozóival, vagy az egyik legnagyobb kedvencemmel, Hervé Tullet Pöttykönyv című művével, ami interaktivitásra sarkallja még a felnőtteket is, nem csupán a gyerekeket. De a mondókáskönyvek és az egyszerű állattörténetek is remek lehetőséget adnak arra, hogy egy kicsit hosszabb időt töltsünk a könyv fölött, valamint egy komplex történetet végigkövessünk a háromévessel. Könyvek kánaánja Ha a mese a mindennapi eledelünkké vált, akkor a három-hatéves gyerekeknek valóságos kánaánt kínál a magyar gyerekkönyvpiac. Rengeteg színvonalas és egyben mély történet vár ránk. Ilyenkor már sok kérdésre kell válaszolnunk, ezek mind a könyv kapcsán kerülnek felszínre, és a barátságtól a halálig minden téma előkerülhet. Ne zavarjon bennünket, hogy ezek a kérdések megakasztják az olvasást és a történetet, mert azt jelzik, hogy a gyerek elakadt valamiben. Kérdései vannak, szorongásai, bizonytalanságai, és a megnyugtató válaszainktól tudja magában megemészteni a hallottakat és a látottakat. Biztosak lehetünk benne, hogy ő mindvégig a történetben marad, és együtt haladhatunk tovább egy hatalmas mesekönyvben, ami nem más, mint maga a világ. Egyszóval a mesékből a világot tanulja meg: a viszonyainkat, az érzelmeinket, és azt is, hogyan fejezheti ki azokat. Érzelemgazdagságot, érzékenységet, nyitottságot, érzelmi biztonságot. És minket is, mert a mesélő szülő mindig magát adja. A legtöbbet, amit a gyereke kaphat tőle. Az a gyerek, aki sok mesét és történetet kapott, a saját szülői tapasztalatom szerint: sokkal kisebb eséllyel lesz figyelemzavaros a szociális kompetenciái megelőzik a kortársakét mélyebb és bizalmasabb viszonyba kerül a szüleivel az érzelmi intelligenciája mérhetően magasabb a szókincse bővebb és választékosabb, mint a társaié a belső képalkotó képessége is erősebb, mint a többi gyereké a szorongásainak utat tud adni, mert könnyebben kifejezi magát empatikusabb lesz, mert képes a mesehősökkel azonosulni, és ezt a mintát alkalmazza a különböző élethelyzetekben is felszabadul a fantáziája és nő a kreativitása Forrás: hogyanmondjamelneked.hu