pagony.hu   Próbálom visszaidézni azokat az időket, amikor kiskamaszként, a gyermekkor és a közelgő felnőttség határán, egyfajta átmeneti időszakban léteztem. A még nem ott, de már nem itt állapotban, amikor tele van az ember kérdésekkel, furcsa, új típusú érzelmekkel, félelmekkel és a szembesüléssel, hogy mi van elmúlóban, és mi is vár majd rám. Tapasztalataim szerint ennek az időszaknak sokkal kevesebb jelentőséget tulajdonítunk, mint kellene. Sokszor csak egy kézlegyintéssel elintézzük a 10-14 éveseinket azzal, hogy még csak gyerekek, de még nem igazán kamaszok, miközben ezekben az években igenis óriási változások mennek végbe ezeknek a kis embereknek a  testében-lelkében. David Almond: A nap színe című regénye pontosan erről az időszakról mesél, érzékenyen és elgondolkodtatóan. A tizenpár éves Davie egyetlenegy napját követhetjük végig a történetben. Egy hosszú sétát, ami alatt beleláthatunk ennek a fiatalembernek a fejébe, lelkébe, és vele lehetünk ebben a rövid, furcsa utazásban, amiben keveredik a múlt és a jelen, a fájdalom és a boldogság, az élet értelmének keresése és az életigenlés. Davie néhány hónapja veszítette el imádott édesapját. A temetés időben már kellő távolságban van ugyan, de a fájdalom még nagyon erős. A gyász folyamata abba a fázisába ért, amikor a mély szomorúság ellenére is tovább kell lépni, folytatni kell az életet – kérdés, hogy hogyan. Davie-nek van egy nagyon erős édesanyja, aki a férje elvesztése után komoly támasza a fiának, akiben megvan az élni akarás, a továbblépés ereje, és annak a felelőssége, hogy segítse fiát a traumája feldolgozásában. Davie-t szeretik, vannak barátai, sejthetőek szerelemcsírák a szíve táján, van egy városi közössége, kapcsolódása, kötődése a városka lakóihoz, ami biztonságot jelent számára a szomorúságában is. A regény elején Davie a régi poros játékaival babrál, és titokban úgy játszik velük, mint kiskorában. Ugyanakkor vágyik rá, hogy már nagyobb fiú legyen, hogy legyen barátnője, és mehessen a barátaival bulizni. Ebben a kettős, melankolikus hangulatban indul neki kisvárosi sétájának. A nap folyamán egymást érik a furcsa történések és a különleges találkozások, amelyek mind hatással vannak rá.  Azon a bizonyos nyári reggelen, amikor a történet kezdődik, egy helyi lakos holttestére bukkanak a városlakók. Egy fiatal, Davie-nél valamivel idősebb fiú az áldozat, aki két, egymással évtizedek óta konfliktusban álló család egyik tagja. A helyiek rögtön meg is nevezik, hogy ki lehetett a gyilkos a másik családból. Davie maga sem tudja, miért, elindul, hogy megkeresse a gyilkosnak hitt fiút. A sokkoló esemény után először a város fiatal lelkészébe ütközik, aki neki gyónja meg, hogy elhagyja hivatását, és Isten szolgálata helyett a szerelmet választja. Majd az utcán játszó, cserfes kislányokkal találkozik, akik varázslatos tündérvilágot rajzolnak épp az aszfaltra krétával. A fantáziaviláguk irigylésre méltó buborékjában léteznek, ami Davie-nek már csak a hiányzó múltat, a gyermekkor elvesztését juttatja eszébe. Alig néhány sarokkal odébb egy olyan tiltott környékre téved, ami az egyik harcban álló család felségterülete. Davie pillanatok alatt dühödt, elvadult gyerekek foglyává válik, és csak az arra tévedő járőrnek köszönheti, hogy kiszabadul. Az ijedelem sem riasztja el, folytatja útját, hogy aztán begyűjtsön néhány gondolatot az élet értelméről is. Egy a kerítésén támaszkodó fickó a természet csodájáról mesél neki, állatokról, növényekről, a táj szépségéről, az élet körforgásának nehezen felfogható varázslatáról. A férfi Davie apját juttatja eszébe.  És megy tovább, és újabb és újabb találkozások jönnek, amelyek sajátos erős üzenettel bírnak, és mind komoly hatással vannak a fiúra, akinek egész úton zakatol az agya, próbálja megérteni a történéseket. Megy kifelé a városból, felfelé, maga mögött hagyva mindent. Ahogy fárad, úgy keverednek bele álomszerű motívumok az útjába. Eljut arra az erdei tisztásra, ami apjával közös, titkos helyük volt.  Ezen a bűvös helyen édesapja is megjelenik számára. A történet visszatérő figurája egy loncsos kutya, aki hol eltűnik, hol pedig levakarhatatlanul követi Davie-t, a másik pedig a város emblematikus furcsa figurája, a féllábú Wilf Pew, akitől a gyerekek általában félnek, a felnőttek pedig mindenféle mendemondákat terjesztenek róla. A különös figura a maga mogorva, de egyenes mondataival tükröt tart a fiúnak, segít válaszokat találni. Davie végül megtalálja a keresett fiút is. Álomszerű találkozás után az egész történet új fordulatot vesz, és minden jó véget ér. A fiú fejlődéstörténete egy jobb világ, egy élhető, szerethető élet irányába mutat, egy látványos fináléval a sztori végén. Ez a könyv egy kiskamasz története, mégis inkább nagy kamaszoknak és a gyermekei személyiségfejlődését követő, kíváncsi, vagy a saját emlékeit felidézni akaró felnőtteknek ajánlom. Elgondolkodtató, felkavaró és gyógyító erejű olvasmány.