Linn Skåber az életről, a pattanásokról, a békéről és a hiányérzetről kérdezte a fiatalokat, arról, hogy milyen érzés egyszerre gyermeknek és felnőttnek lenni, mi a legcsodálatosabb vagy a legfélelmetesebb a kamaszkorban, és miért olyan idegesítőek a felnőttek. A válaszokból fiktív monológok születtek, amelyekben a szerző igyekezett megragadni ennek az izgalmas és szép, ugyanakkor nehéz időszaknak a folyamatát. Mindegyik történetben magunkra ismerhetünk, akár a változások korában élünk, és válaszokra várunk, akár szülőként, a partvonalról szemléljük az eseményeket. Az illusztrációk a népszerű norvég grafikusművész, Lisa Aisato munkái.   Kurucz Adrienn „A szívem akár egy bezárt bódé egy tengerparti, üres kempinben. Pedig itt egyszer nyár volt.” Egy gyönyörű könyv a veled vagy benned élő kamasznak   Többször tapasztaltam, hogy a körülöttem lévő idős emberek sokszor és szívesen beszélnek a gyerekkorukról, és gyakorta felbukkan egy-egy elfeledettnek hitt emlékük, miközben a közelmúlt egyre inkább fakul vagy egyszerűen érdektelenné válik számukra ez-az. Míg őket inkább a kezdetek kezdete foglalkoztatja (a család, amibe születtek, az emberek és a  történelem, ami körülvette őket, és a soha fel nem dolgozott hiányok, azoké, akiket egykor, régen elvesztettek), addig úgy tapasztalom, az én generációm (értsd: középkorúak), a kamaszkorba nyúlkálnak vissza előszeretettel. Egyrészt nosztalgiával tekintenek a csikóévekre, amikor sok minden lehetségessé vált, de még bárhogy alakulhattak volna a dolgok, másrészt mintha egy csomó érzet-élmény-gondolat kúszna vissza a tudatba, hogy tessék velem foglalkozni újra! Vannak könyvek, amelyeket újra és újra elő lehet venni, ahogy telik az idő: minden korszakunkban mást fognak jelenteni ugyanazok a mondatok. Vagy más mondatok lesznek fontosak ugyanabból a szövegből. Tapasztalataink átszínezik a sorokat olykor egészen. Életem egyik legizgalmasabb tapasztalása ez, nagyon szeretek újra elő és előszedni régi nagy kedvenceket. Meg olyanokat is, amelyekből nem lehettek nagy kedvencek, mert nem értettem őket akkor, amikor a kezembe tévedtek, de éreztem, egyszer majd megérek a nagy rácsodálkozásra, a valódi befogadásra. Azt hiszem, így vagyunk az emlékeinkkel is valahogy. Vannak történetek, amelyeket újra és újra elő kell vennünk, ki kell csomagolnunk, és meg kell vizsgálnunk, hogy egy nap megértsük a miérteket, levonhassunk egy újfajta tanulságot, esetleg más szemüvegen át tekintsünk egy problémára. Vagy megbocsássunk valakinek. Magunknak vagy másnak. Vagy átértékeljük a körülmények és az emberek szerepét egy-egy sztoriban. Meglássuk a lényeget végre. Esetleg rájöjjünk, nincs tanulság, hiába is keressük oly régóta. A kamaszkor tele van fontos történetekkel Minden perce lényeges, még ha belülről oly szürkének és eseménytelennek tűnik is néha. Nyomatékot ad ugyanis minden mozzanatnak az a tény, hogy éppen megszületik egy ember, aki egyszer már megszületett. Abból a kisgyerekből, aki tizenvalahány éve világra jött, lassan felnőtt lesz, és ez millió külső-belső változással jár, ami az örök bizonytalanság okán különösen sebezhetővé tesz bárkit és mindenkit.                       „A szívem egy bezárt bódé” című könyv (Scolar Kiadó, 2020.) ezt a törékenységet – és a törékenységben rejlő páratlan lehetőséget, fogékonyságot, erőt mutatja meg nekünk felnőtteknek, akik hajlamosak vagyunk a kamaszkorban elsősorban a gubancokat látni.   Ezért is ajánlom a könyvet elsősorban felnőtteknek (annak ellenére, hogy rendkívül fontos olvasmánya lehet, gyanítom, a kamaszoknak is, én is a gyerekem kezébe nyomtam amint elolvastam). És nem csak azoknak a felnőtteknek ajánlom, akik tinédzsert nevelnek. Hanem mindenkinek, függetlenül attól családosak-e vagy sem. Ugyanis a könyv nem csupán a mai fiatalokról szól. Hanem a fiatalságról – évszámtól függetlenül. Mindegy, hogy 2020-at vagy 1980-at írunk. A szerző, Linn Skåber ötvenéves, sikeres színpadi ember: színész, komikus, énekes, szövegíró hazájában, Norvégiában. Ez az első könyve. Talán nem véletlen, hogy az ő figyelme is most fordult a kamaszkor felé, lehet, számára is most jött el a szembenézés ideje. Történeteket jegyzett le, hogy a sorok közé ékelje a sajátját. Több tucat tinédzserrel beszélgetett, mondataikat, megállapításaikat, meséiket, azt mondja, sokszor szó szerint idézi. Töprengenek ezer dologról, testi változásokról, rossz tartásról, szájszagról, mitesszerekről, gyenge izmokról és pluszkilókról, fogszabályzóról és hatalmas lábakról, szépségről és csúnyaságról, kerek és csonka családokról, szülők válásáról, gyászról, és szerelemről, iskoláról, álmokról, vágyakról, bánatról, lelkiismeret-furdalásról, szégyenérzetről és félelmekről, és még rengeteg dologról, ami meghatározhatja a kamaszkor közérzetét. A monológokat lenyűgöző képek egészítik ki, egy népszerű norvég grafikusművész, Lisa Aisato munkái. E két nő (Skåber és Aisato) egyenrangú partnerek az alkotásban: ezt a könyvet egyszerűen jó kézbe venni, lapozgatni. És még jobb el is olvasni első betűtől az utolsóig. Sírsz, nevetsz közben, olykor egyszerre, mintha kamasz lennél megint. És talán meg is lepődsz olykor, mely történetek, részletek kavarnak fel a leginkább, esetleg nem is gondoltad volna, hogy épp egy ehhez vagy ahhoz hasonló, gondosan elraktározott élmény-érzés határoz meg majd téged ennyire, vagy hogy ilyen felkavaró az emlékezés, ennyire mélyre ment annak idején egyik-másik tüske… Biztosan lesz olyan pont, amikor felkiáltasz, ez velem is megtörtént! Vagy: talán az én gyerekem is valami hasonlót érezhet néha. Például azt, hogy olyan, mintha átrendezték volna a szobáját a tudta nélkül, és hirtelen minden ismeretlen, minden teljesen más, ő pedig ott áll a küszöbön, és bár fűti a kalandvágy, a felfedezés izgalma, retteg is, hogy mi lesz most. Magányos, a körülötte lévők már nem babusgatják annyit, mert már nem olyan cuki, mint volt, ráadásul nem is hagyja a tutujgatást többé, hiányoznak neki, ha nem is vallja be, a megszokott játékok, érzések, a biztonságos környezet, az ismerős illatok. Alapélménye pedig az, hogy „15 éves a bőröm, a csontom, a szemem, a lábam és a karom, de a szívem nem. A szívem úgy kábé hét és fél éves.” Időutazás ez a könyv, önmagunk felé vezet a gyerekeinktől indulva. Segít a megismerésben, a megértésben, abban, hogy valóságosan a jelenben vagy akár a múltban, a képzelet és némi időutazás segítségével átölelhessük azt a tinit, akinek valamikor valami nagyon fáj(t).     Forrás: vmn.hu R. Szabó Zsuzsa   A szívem egy bezárt bódé című könyv februárban a hónap könyve.  A Szívünk rajta program szakmai és gyerekzsűrije által kiválasztott, kamaszmonológokkal teli, bámulatosan szép képi világú kötetet mi is elolvastuk. Pár történet után az ember szóhoz sem jut, mert visszarepül időben a saját kamaszkorába. Az olvasó szinte visszatér egykori gyerekszobájába, az álmai és a vágyai, a kérdései és a tipródásai közé. A legrázósabb, a legszenvedélyesebb, a legnehezebben érthető életszakaszok élednek újra a könyv olvasása közben Énkeresés, önismeret A családról, a felnőtté válásról, az identitáskeresésről, a test megváltozásáról és a szexuális érésről szóló novellák, versek, gondolattöredékek felnőttként is nagyon elgondolkoztatóak. Olvasás közben az ember szinte újra az az énkereső, világot és felnőtteket megérteni vágyó lélek lesz, aki a tizenéveskorában volt. Kamaszoknak pedig olyan lehet olvasni ezeket a sorokat, mintha belelátnának pár hasonló korú társuk naplójába, és mintha valaki az ő nevükben szólna, róluk írna. Változások, fordulópontok Linn Skaber norvég író, színész, komikus sok kamasszal beszélgetett, hogy fiktív monológjaival megragadhassa ennek az izgalmas, kínlódásokkal, kételyekkel, hormonális változásokkal teli időszaknak a báját. A tizenéves fiatalokkal töltött idő alatt összegyűjtött néhány nagyon erős, lélekbe találó történetet, gondolatot. Mindig más fiatal szemszöge érvényesül, más bőrébe bújhatunk. Van, aki képtelen feldolgozni, hogy a szülei szétmentek, van, aki a szorongásáról mesél, olyan is, aki az álszent, idegesítő nagybátyját osztja ki képzeletben. A kamaszok sérülékenysége, izgatottsága, világmegváltó szándéka, és tompa szomorúsága is megjelenik a szövegekben. Apa Kiválasztottuk az egyik kedvencünket, ami valóban a képpel együtt érint meg. Mert  szinte érezni, ahogy eltalál ez a szöveg valamit ott benn a lélekben. Apa. Tartanál egy kicsit? A karjaidban. Így Ahogy szoktad, amikor kisebb voltam, és könnyű volt felemelni, könnyű kezelni, könnyű szeretni, és csak átölelni kicsit óvatosan. Az arcod az arcomhoz ér, és az éj mégsem veszedelmes. Így vigyél, és akkor mindketten elfelejtjük, hogy lassan már túl nehéz vagyok ahhoz, hogy a karjaidban tarts. Az illusztrációk a népszerű norvég grafikusművész, Lisa Aisato munkái. A képek mindegyike egy-egy saját történetet is elmesél, akár a szövegektől is  függetlenül. Forrás: bcoolmagazin.hu Boldizsár Ildikó Kamasznak lenni pokoli érzés Boldizsár Ildikó ajánlója Linn Skåber: A szívem egy bezárt bódé című könyvéhez Pontosan emlékszem arra a napra és arra a helyszínre, amikor az osztály legmenőbb lánya kezembe adott egy könyvet. Tizenkét éves voltam. A hosszúkás alakú, vékony könyv borítóján lila betűkkel vibrált a cím: Ami a szívedet nyomja. Elakadt a lélegzetem. A szavak olyan erővel szólítottak meg, hogy szédülni kezdtem. Kinyitottam, és már az első sorok magukba szippantottak. Először fordult elő velem, hogy nem tudtam letenni egy könyvet, sőt aznap még legalább ötször végigolvastam. Megfordult a fejemben, hogy nem adom vissza a gazdájának, de ezt nem mertem megtenni. Napközi után sírva könyörögtem anyámnak – nálunk nem volt természetes a könyvvásárlás –, hogy vegye meg nekem. Kigazdálkodta, s attól kezdve magammal hurcoltam mindenhová. Az első olyan olvasmány volt, ami elejétől végéig rólam szólt, az én érzéseimet, szorongásaimat hangosította ki, saját belső bizonytalanságaimra világított rá, de ami a legfontosabb volt akkor: saját utam felvállalását erősítette meg. Elementáris élmény volt annak megtapasztalása, hogy nincs velem semmi baj, és az, hogy én is hasonlóan gondolkodom a világról, mint a könyvben szereplő gyerekek, egyáltalán nem bűn! A versek legitimizálták a létezésemet, az érzéseimet, a gondolataimat. Ez elképesztően sok erőt adott. Fantasztikus élmény volt az is, hogy így is lehet verset írni, rímek nélkül, szabálytalan alakzatokban. Később persze megtudtam, hogy egy rendkívül progresszív könyv első kiadásának voltam birtokosa. A versek zseniális fordítója, Tótfalusi István úgy emlékszik vissza a „kiskamasz tűnődések” kiadására, hogy sem ő, sem a kiadó nem volt biztos abban, hogy a csengő rímekre és andalító ritmusra épülő, nagyszerű és nagy hagyományú magyar gyermekköltészeten nevelkedett olvasók jól fogadják majd a dísztelen, prózainak tetsző, furcsa szövegeket. Az eredmény azonban a legmerészebb várakozást is felülmúlta. A „svéd gyerekvers” műfajjá vált és rengeteg követője lett szerte a világon. Pontosan ugyanezt a gyerekkori élményt éltem át minap (és mintegy 25 évvel később), amikor megpillantottam a címet egy könyv kék borítóján: A szívem egy bezárt bódé. Nem svéd gyerekversek, hanem norvég kamaszmonológok sorakoznak a könyvben, amely először a valamikori kamasz-énemet szólította meg, s csak másodszorra azt az anyát, aki már átesett három gyermeke legviharosabb korszakán. Ismerős mondatok hullottak rám innen is, onnan is. Mintha megállt volna az idő… Még sosem gondoltam arra, hogy a kamaszkor helytől és időtől függetlenül ennyire egyforma lehet. Linn Skåber, a könyv szerzője, kamaszokra kíváncsi, empatikus felnőttként interjúkat készített 15-18 éves fiatalokkal, és könyvet írt a beszélgetésekből. Fiktív monológokká, szabadversekké, naplórészletekké és novellákká formálta a hallottakat. Szerzőtársa, Lisa Aisato különleges, minden részletében pontos, érzelemgazdag, illusztrációkat készített a szövegekhez, így született meg ez a hiánypótló könyv, amit minden szülőnek és fiatalokkal foglalkozó szakembernek a kezébe adnék.  Egyszerűbbé tehetné kamasz és felnőtt egymás felé vezető útjait. És persze a kamaszok önmagukhoz vezető útjait is. Azt hiszem, hogy valami hasonlót élhetnek át a könyv olvasásakor, mint amit én azon a régi iskolaudvaron a svéd gyerekversekbe merülve. Bizonyára sokféle érzést, felismerést és gondolatot kavar majd fel bennük ez a harmincegy monológ, de ami a legfontosabb: ezek a szövegek megerősíthetik őket abban, hogy nincsenek egyedül, és valójában az égadta világon semmi baj nincs velük. Forrás:magazin.libri.hu