2002-ben látott napvilágot először Kiss Ottó sokáig fiókban várakozó gyerekverskötete, a Csillagszedő Márió. A Móra kiadásában újra Paulovkin Boglárka azonos belső grafikáival, de új borítóval jelent meg idén tavasszal a témafelvetésével és stílusával kellemes meglepetést okozó, „az év könyve” díjat is elnyert kötet. A népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, hogy a versekből a Kaláka is megzenésített néhányat, s több nyelvre lefordították, vagy éppen fordítják. Új kiadás jó látási viszonyok miatt „Az első könyvet, a Csillagszedő Máriót valóban nem volt egyszerű keresztülvinni, elég, ha csak annyit mondok, hogy a versek a ’80-as évek közepén születtek, de valahogy senkinek sem kellettek, így aztán a teljes anyagnak 2002-ig kellett várakoznia a fiókban.” (Kiss Ottó) A tavalyi, IV. gyerekirodalmi fesztivál és vásáron beszélt eddigi négy (Emese almája, Szerintem mindenki maradjon otthon vasárnap délután, A terepasztal lovagjai) gyerekkkönyvéről Kiss Ottó. A Csillagszedő 2002-ben újdonság volt a magyar gyerekirodalomban – olyan témát vetett föl, ami addig tabunak, illetve kerülendőnek számított: szomorúságról, elválásról (a főszereplő kislány és Márió szülei), halálról (két vers szól az imádott, mert mindig ráérő nagypapa haláláról) is szó van benne. A versek háttere tulajdonképpen egy családtörténet, egy válás története bontakozik ki a cím nélküli versekből egy óvodáskorú kislány elbeszélésével. A szerző azért nyúlt e témához, mert manapság majd minden második gyereket érint a szülők válása, s egy kislány hangján gondolta jónak, ha erről ír, talán érzékenyebb húrokat lehet pengetni egy kislány bőrébe bújva. A szomorúság és a vidám élethelyzetek összefonódnak, a kislány Márióval és más emberekkel való nem fehér és nem fekete kapcsolata egy sajátos Kiss Ottó-i stílusban oldódik fel. A szerző a kislány hangján nagyon szerethetően beszél azokról az érzésekről, amelyekről igen nehéz. Mindezt mégsem végig komolyan tálalta, megpróbálta humorral oldani a téma komolyságát. (Márió kijelenti: „…egy kislányt csak akkor lehet megszeretni, ha az mindent kétszer mond. Az én mamám viszont azt mondta, hogy ezek gyerekes dolgok, és a gyerekes dolgokat egy magamfajta nagylány már nem hiszi el. És én a mamának adok igazat. És én a mamának adok igazat.”) Bár óvodáskorú az elbeszélő, a kötet mégsem feltétlenül óvodásoknak szól, inkább iskolásoknak és természetesen a szülőknek is (szerintem a Szerintem… is). A szövegen és a belső rajzokon nem változtattak az új kiadásban. A belső fekete-fehér illusztráció Kiss Ottó szerint illik a könyvhöz, a német kiadás viszont végig színes. Ehhez hasonlít egy kicsit a mostani új borító, s talán jobban illik a belívek grafikáihoz – igaz, Ottó szerette a korábbi borítót is. S hogy mennyi szín, árnyalat van mégis a könyvben, arra jó példa, hogy noha ezek rímtelen, úgynevezett svéd típusú gyerekversek, a Kalákának ez sem okozott gondot, hogy megzenésítsék egyes részeit. Egyelőre németül és bolgárul jött ki a kötet, és néhány fordítás készült el (szlovák, szerb, svéd és japán).   „…a vízben megjelentek a csillagok. Márió azt mondta, meglátom, éjszaka mindet kihalássza nekem onnan, ha mégis maradna néhány a rossz látási viszonyok miatt, azokat majd reggel összeszedi.” A kötet kapcsán megkérdeztük Kiss Ottót, hogy min dolgozik most. Már vagy két éve regényt írok, és ha így halad, másik két évre is szükségem lesz. Elég sok az elfoglaltság, a napi tizenöt-tizenhét óra munka megvan, és írni, szöveghez nyúlni csak ezután tudok. A helyzet tehát elég reménytelen, ennek ellenére igyekszem. Gyerekkönyv vagy gyerekkönyvek azért talán lesznek az idén, ha a gazdasági válság is úgy akarja. A nagypapa távcsöve címmel leadtam egy verskéziratot a Mórához, a Csodaceruza is keresett nemrég, lehet, hogy ott is lesz majd egy kötet a Szerintem mindenki maradjon otthon vasárnap délután modorában, és a Naphegy Kiadóval is beszélgettünk egy rövidebb meseszövegről. „Azt mondta a Márió, hogy a spenótot és a répafőzeléket kimondottan szereti, csak azért nem eszi meg őket, mert olyan nagyra nő, hogy ha lefelé néz, elszédül. A Máriónak, tudod, sok mindenben igaza van." Megjelent: Papiruszportál / 2009. március 12.

 Részlet a vergyűjeményből

Azt mondta a Márió, hogy a spenótot és a répafőzeléket kimondottan szereti, csak azért nem eszi meg őket, mert olyan nagyra nő, hogy ha lefelé néz, elszédül.   A Máriónak, tudod, sok mindenben igaza van.     Tegnap Márió, az új szomszédunk kisfia azt mondta, hogy egy kislányt csak akkor lehet megszeretni, ha az mindent kétszer mond. Az én mamám viszont azt mondta, hogy ezek gyerekes dolgok, és a gyerekes dolgokat egy magamfajta nagylány már nem hiszi el. És én a mamának adok igazat. És én a mamának adok igazat. *** A vonatsínek egymás mellett mennek, de valahol messze összeérnek. Apa szerint csak a végtelenben. Apa és anya is egymás mellett mennek, én meg középen, mert én vagyok a végtelen, ahol ők összeérnek. *** Márió azt mondta, hogy régen, amikor az apja meg az anyja elváltak, ő kutyát kapott ajándékba. Megkérdeztem a papát, hogy velük mi van, de azt felelte, hogy ők soha nem válnak el, mert annyira szeretik egymást. A kutyát már meg sem említettem. *** Ha valaki csuklik, az azt jelenti, hogy emlegetik. Ezt egy néni mondta a buszmegállóban. Anya meg azt mondta, hogy biztosan apa emleget minket, azért csuklottam. És amikor mindnyájan, a néni, anya meg én is emlegetni kezdtük az autóbuszt, azonnal meg is érkezett.