– Honnan tudod, hogy mi fejjel lefelé élünk? – kiáltott egy reggel Ottó Leónak.

– Az apukád mondta az én apukámnak – felelte Leó. – Az apukád mindent tud!

– Mi? – kiabált vissza Ottó.

– Az apukád mindent tud – rikkantotta vissza Leó. – Mindenki Claudiust kérdezi, ha tudni akar valamit.

– Tudom – felelte keserűen Ottó. – Én hozzá sem jutok, hogy beszéljek vele.

– Mit kiabáltok odalent? – szólalt meg egy mély hang a fejük fölött.

– Jaj, papa! Annyi mindent szeretnék tudni, és te soha nem beszélgetsz velem! – nézett fel Ottó.

Egy csőr hajlott le felülről, és Ottó, életében először, Claudius arcába nézett.

– Észre sem vettem, hogy így megnőttél, Ottó. De egyébként nem én vagyok az igazi apád. Szólíts Claudiusnak, ne papának.

– Hogyhogy nem te vagy az igazi apám?

– A hóban találtalak, mielőtt kibújtál volna a tojásból. Elhatároztam, hogy vigyázok rád és melengetlek, míg tudsz már vigyázni saját magadra.

– A saját apukám nem akart engem?

– Egyáltalán nem erről van szó. Valószínűleg legurultál a lábáról, amikor nem figyelt. Ezek a tojások nagyon gurulósak. Nálunk, pingvineknél mindenki vigyáz a gyerekekre. De hát most minden rendben, nem? Itt vagyok neked én.

Ottót ez nem nyugtatta meg.

– De hát le is eshettem volna – mondta.

– Honnan eshettél volna le? – kérdezett vissza Claudius,

– Hát mert fejjel lefelé élünk. Leó mondta.

– Ez igaz. Antarktisznak vagy Déli-sarknak hívják ezt a helyet. De nem fogsz leesni.

– Miért?

– Mert én azt mondom. Na, mit akartál még kérdezni?

– Mi vagyok én?

– Pingvin. Császárpingvin.

– Azt tudom. Úgy értem, hogy mi az a pingvin?

– Madár. De most indulnunk kell a többiekhez, mert feltámadt a szél, és hamarosan nagyon hideg lesz.

– Hamarosan?! – rikkantotta Ottó. – Már most is nagyon hideg van!

– És még annál is hidegebbnek fogod érezni, ha nem bújunk össze a többi pingvinnel. Na gyere!

Claudius csoszogva indult meg a jégen a többi pingvin felé, akik egyre összebb húzódtak, hogy melegen tartsák egymást.

– Jó sokan vagyunk, nem? – kiáltott fel Ottó Claudiusnak.

– Az a jó! – kiáltott vissza Claudius a lába felé. – Minél többen vagyunk, annál jobban melengetjük egymást. De most már fog be a csőröd, és simulj olyan szorosan hozzám, ahogy csak bírsz. Igazi hóvihar közeleg.

Ottó odabújt, de a csőrét befogni nem volt könnyű. Tudni akarta, mi az a hóvihar.

Hát... hamarosan meg is tudta. A szél egyre erősebb és hidegebb lett, hó csapódott a hátuknak. Egyre szorosabban bújtak össze, hogy melegen tartsák magukat és egymást.

De egyszer csak túl szorosan álltak. Ottónak ki kellett nyitnia a csőrét:

– Claudius, Claudius! Összenyomtok!

Nem látta Claudius arcát, mert a hó eltakarta, de a szél süvöltésén keresztül meghallotta a hangját:

– Ne félj, Ottó! Bújj be a hasam alatti tollas üregbe, ott biztonságban leszel. De most már fogd be a csőröd, és ki ne nyisd, amíg nem szólok!

Ottó olyan szorosan préselte magát Claudius hasához, ahogy csak tudta, hogy minél távolabb legyen az előtte álló pingvin hátától, és a mellette lévők szárnyától. Soha életében nem fázott még ennyire. Azt hitte, soha nem marad már abba a havazás és a szél. De végül abbamaradt: a szél lassacskán elült, a pingvinek szorítása is lazult. Mikor Claudiusnak már volt annyi helye, hogy le tudja hajtani a fejét, leszólt Ottóhoz:

– Ottó, Ottó! Minden rendben?

Ottó moccant egyet, és erőtlenül visszaszólt:

– Mmm, mmm, mmmm.

Claudius megijedt.

– Ottó, mi bajod? Beszélj hangosabban!

– MMM, MMMM, MMMM! – közölte Ottó olyan hangosan, ahogy csak bírta.

Claudius nem értette. Lehajlott, hogy közelebbről szemügyre vegye Ottót.

– Minden rendben?

– MMMMMMM!

– Értem már! Ne haragudj, az én hibám. Kinyithatod a csőröd.

– Na végre! – sóhajtott fel Ottó megkönnyebbülve. – Elég nehéz volt már csukott csőrrel beszélni!

– Még szép – felelte Claudius. – Na, melegen tartottunk?

– Egyáltalán nem. Nagyon is fázom. Egyáltalán nem szeretek fázni!

– Nem is kell szeretned. De hozzá kell szoknod, mert igencsak hideg helyen lakunk.

– És nem költözhetnénk el?

– Nem.

Claudius megnyugodott. Csak akkor panaszkodik az ember, vagyis a pingvin, ha már jobban érzi magát.

– Nem hiszem, hogy valaha is hozzászokom ehhez a hideghez – jelentette ki Ottó.

– Pedig hozzá fogsz. Amíg kicsi vagy, segítek, hogy melegen tartsd magad, amikor pedig megnősz, olyan vastag zsírréteggel leszel kipárnázva, mint én. Az jó melegen tart.

Ottó felnézett Claudiusra.

– Tényleg olyan kövér leszek, mint te?

– Igen, minden felnőtt pingvin kövér.

– Húúú – felelte Ottó. – Hát, gondolom, majd hozzászokom.