Egy dolog van a világon, ami még a mérges Boknénál is félelmetesebb. Ez pedig a kedves Bokné. El is kezdett remegni a lábam.
– Ennyire örülsz az iskolának? – kérdezte.
Lélegezz nyugodtan, gondoltam magamban. Imádkozz, hogy minden oké legyen, és ne nézd túl sokáig a bibircsókját!
Ekkor jöttem rá, hogy miért ilyen mézes-mázos. Ott állt mögötte egy anyuka a fiával. Tényleg, ma kapunk egy új osztálytársat! Az új fiú úgy nézett ki, mint egy ötvenéves öregember egy kisfiú testébe bújva.
– Megmutatnád Sammynek, hol van a termetek? – kérdezte Bokné.
Ránéztem az új fiúra, és láttam a segélykérést a szemében: SEGÍTSÉG! Bólintottam, és elrohantam, a fiú utánam.
– Futni pedig az udvaron szoktunk! – hallottam még Boknét, de késő volt megállni, mert már ott voltunk a termünknél. Bementünk az osztályba, és gyorsan becsuktam az ajtót.
– A bibircsók... – suttogta a fiú, akit ezek szerint Sammy-nek hívnak.
– És ha mérges, akkor remegnek rajta a szőrök – tettem hozzá.
Sammy nyelt egyet.
– Tudod, Bokné olyan, mint egy fordított apáca – meséltem neki, és hirtelen mintha még büszke is lettem volna Boknéra. Fura, mi?
Sammy egy széknek támaszkodott.
– Fordított apáca?! – kérdezte éretlenül.
Bólintottam.
– Az apáca: visszafele olvasva a cápa. És Bokné tényleg kicsit olyan, mint egy cápa, nem?
Adtam neki egy kis időt, hogy magához térjen, aztán odaléptem az asztalomhoz.
– Én itt ülök a legjobb barátommal, Seppel – mondtam.
– És a tanár rendes?
– Hogy RENDES-eee?! – ordítottam. Mivel Sammy eléggé megijedt, gyorsan folytattam: – Danny bá’ a legeslegesle-geslegjobb tanár a világon! Igazából még csak gyakorlótanár. Ő is iskolába jár, és azt tanulja, hogy kell tanítani. Mert amúgy volt egy régi tanító nénink, de ő terhes lett, és Danny bát kaptuk, mert nem találtak mást. A tanár néni persze már nem terhes, de most meg kisbabája van, és emiatt nagyon sok a dolga! Szóval szerintem egy darabig még nem fog visszajönni. Az is lehet, hogy még évekig otthon marad.
Sammy nem mondott semmit, de most nem is ötven, hanem hetvenévesnek tűnt.
– Danny bá’ tényleg nagyon jó! – folytattam. – Mindig követi az órarendet, mert azt tanulta az iskolában, hogy azt így kell. És amióta ő tanít minket, mindenkinek jó jegyei vannak, még Rashidának is.
Sammy leült egy székre.
– Nekem soha nincsenek jó jegyeim, mert diszlexiás vagyok.
Az meg mi a szösz?
– Az olyan, mint az allergia?
Bólintott.
– Igen, csak az olvasásra.
– Nem baj! – vágtam rá. – Danny bá’ szerint úgyis csak azzal érdemes foglalkozni, amiben jó vagy. Ha valaki jól focizik, akkor minek járjon kézműves szakkörre, ugye?
Tom például nagyon jól tud számolni, ő a legjobb az osztályban, még Danny bánál is jobb. Ezért mindig Tom csinálja meg a számolós feladatokat a táblán, mi meg lemá-soljuk.
– Na de... – dadogta Sammy.
– Te miben vagy jó? – kérdeztem.
Sammy nem tudott válaszolni, mert ebben a pillanatban az anyukája bejött a terembe.
– Elmegyek, drágám. Sok sikert mára! – mondta.
– Sammy miben jó? – kérdeztem.
– A tévénézésben és a számítógépes játékokban – vágta rá Sammy anyukája. – Szia, Sammy!
– Az pont jó! – mondtam, amikor már elment. – Danny bának is ezek a kedvenc tantárgyai.
Sammy nevetni kezdett. Biztos azt hitte, hogy viccelek.
– Szereted a vicceket? – kérdeztem.
– Hát persze – felelte Sammy.
– Danny bá’ több mint egymillió viccet ismer – dicsekedtem. – És a bátyja motorosrendőr. És tudod, mennyivel szokott menni az autópályán?
– Danny bá’? – kérdezte.
– Nem, nem, a bátyja.
Sammy megvonta a vállát.
- Száznegyvennel?
– Kétszázhússzal – jelentettem ki elégedetten.
– Húúú! – suttogta Sammy csodálkozva.
Egy ideig nem mondtunk semmit.
– Kétszázhússzal? – kérdezte végül Sammy.
– Yess – mondtam, és láttam rajta, hogy azt gondolja: húúú, mekkora mázlim van ezzel a Danny bával!
VISSZA A GYERMEKREGÉNYHEZ>>
|