-
Honnan a vonzódásod az irodalomhoz, a könyvekhez? Gyermekkorodban nagy könyvtárszobával rendelkeztetek?
Sok könyvünk volt, de most már szerencsére sokkal több van! Remélem hamarosan meg lesz a könyvtárszobánk is, de most kisebb lakásban élünk, és a nappalink így is a könyvekről szól. Apukám nagyon szeretett olvasni, és hiszem, ha valamit a gyerek a szüleitől lát, pláne attól, akire amúgy is felnéz, akkor az megragadja. Tapasztalom a lányomnál is, kicsi kora óta azt látja tőlünk, hogy könyvekkel járkálunk a lakásban fel – alá, és most már ő is elkezdett ragaszkodni a könyvekhez. Jelenleg épp Lázár Ervin bolondéria van nálunk, de én is szívesen olvasom vele együtt újra. Másrészt, apukám nagyon szerette a történelmet, és állandóan mesélt nekem, így nagyon okosan csőbe húzott engem. A regényből kiderül, hogy miként, hány dologban, hiszen név szerint szerepel a regényben, mint a főhősnő apja, valódi történetekkel. Ő nem azt mondta nekem, hogy olvasd el, mert muszáj, hanem amikor ültünk a lépcsőn, és néztük az esőt, vagy csendesen merengtünk, akkor elmesélt egy-egy érdekes sztorit. És milyen a gyerek, ha látja, hogy lelkesedsz? Akkor egyre jobban érdekli a téma őt is. Mesélt sok irodalmi, történelmi személyről egy-egy jó történetet és akkor annak utánanéztem.
-
A könyv címe: Rejtőző kavicsok. A címválasztásról mit lehet tudni?
Hosszú utat járt be a cím! Amikor én ezt megálmodtam, akkor Kavicsokba rejtett sziget volt a neve, de a Móra kiadó ezt túl irodalminak találta. Belegondolva, valóban az is, és talán nehezebben értelmezhető a fiatalok számára első ránézésre. A végén az egész ismeretségi köröm azt találgatta, hogy milyen cím lenne érdekes. Azt tudtam, hogy a kavicsoktól nem akarok szabadulni. A könyvben mindössze két mondatot szánok a kavicsokról, de azoknak hatása van! Amikor is a főhős, Lille kimondja a végén, hogy kavicsnak nevezi a számára fontos embereket, akkor rájöttem, hogy valóban ez viszi az egészet, hiszen mindegy, hogy drágaságnak, vagy kincsemnek szólítunk valakit, erre a célra a kavics is megfelelő!
Az emberek nem is sejtik, hogy mekkora jelentősége van ennek, hiszen mindenkinek van kavicsa, ők tényleg fontosak valakinek, és mindig van egy ember, akinek a kavicsa leszel! A rejtőzés pedig az, hogy senki nem az, aminek valójában mutatja magát. Mindenkinek van egy kis mellékvágánya…
Annak idején ifjúsági regénynek szántam, hiszen édesapám bölcsességei abban a korban fogtak meg engem.
Történt egyszer, hogy abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy a férjemet lekísértem egy film castingra, és azt hitték én is a válogatásra jöttem. Mondjuk színésznek készültem, de azért jobb így, hogy újságíró lettem, itt megtaláltam magam. Tehát behívtak a castingra és megkaptam a felnőtt női főszerepet Nemere István Kaland Nagyfülű Artúrral című ifjúsági regényében. Most már látom, hogy miért is történt ez.
Szerep szerint két fiam volt és a szomszéd pedig rám hagyja a két lányát. A forgatáson sokat beszélgettem a gyerekekkel, jó volt nekik, hogy találkoztak egy felnőttel, aki nem papol, csak mond egy – két tanulságos dolgot. Elkezdtem velük beszélgetni és láttam, hogy érdeklődnek, veszik a történeteket, amiket mesélek. Ott állt össze a fejemben, hogy nekem meg kell írni édesapám tanításait, bölcsességeit egy könyvben, és az is világossá vált, hogyan írjam meg, milyen formában. De hogy jönnék én ahhoz, hogy magam bölcselkedjek! Így aztán regénybe foglaltam.
Egyik lánynak, aki már fiúzni szeretett volna, elmondtam az apámtól hallott szőnyeg példát. Ez benne van a könyvben is. Annak idején, ifjú koromban tetszett nekem egy srác. Az volt a bajom vele, hogy minden héten váltogatta a csajokat. Apám észrevette a dolgot, és rákérdezett. Mondtam igen, de félek tőle, mert váltogatja a csajokat. Akkor apám egy nagy fordulatot véve, feltett egy kérdést, hogy milyen szőnyegeket ismerek. Elmondtam, amiket ismerek, majd megkérdezte melyik akarok lenni: perzsaszőnyeg, amire még cipő nélkül is félve lépnek, vagy lábtörlő, amit eldobnak, amibe beletaposnak. Persze felháborodva, egyértelműen rávágtam, hogy perzsaszőnyeg …
Az a vicc, hogy a perzsaszőnyeget meg lehet csalni, lehet vele szakítani, de váltogatni, eldobni soha! Azt lehet, aki az előzőt választotta. Na, ezt elmeséltem a forgatáson, és az ifjak csillogó szemmel hallgatták a szavaimat. Akkor ugrott be, hogy ifjúsági regényt kell írnom, mert értek a nyelvükön.
A másik meg az, hogy a kéziratot odaadtam néhány tanítványomnak, és egy tanáromnak, aki visszaírt, hogy egy kicsit félrevezettem, mert ez nem is ifjúsági regény. Valóban, az olvasói tábor nagyrészt a húsz és negyven éves korosztályból tevődik ki, talán mert önmagukra ismernek, vagy a gyermekeik miatt, vagy egyszerűen jó szórakozásnak tartják. Szóval ifjúsági regénynek szántam, de szerencsére nem csak az maradt.
-
Mondhatjuk úgy is, hogy akinek nem úgy alakult a családi élete, hogy legyen egy olyan édesapja, akire felnézhet, és aki kihúzva magát bölcsességeivel segítse, akkor az az olvasó támaszt, útmutatást talál ebben a könyvben?
Most ki is rázott a hideg egy pillanatra, mert az az érdekes, hogy van egy nagyon tehetséges tanítványom, azóta a barátom is szerencsére, aki már megfogalmazta azt, amit te most. Számára pont jó volt a Lille apja arra, hogy ráeszméljen az élet több dolgára, és arra, hogy a feladatokat másként is meg lehet oldani. Amikor szituációba kerül, akkor nem azt adja tovább, amit ő sem kapott meg a szüleitől, hanem erőt érez magában, kapott a könyv által egy képet egy másfajta megoldáshoz.
Egyébként így vélekednek a könyvről a gyermekes szülők is, felismerik, hogy játékba burkolva is lehet a gyermekeket tanítani és terelgetni. Felnőttként jöttem rá, hogy apám több olyan játékot is játszott velem, amiből szórakozva tanultam. Egyik ilyen a tagadós játék, ez arról szól, hogy feltesz egy kérdést egy történelmi személyiségről és nekem tagadással kell válaszolni. Ehhez persze ismernem kellett, hogy ki az, akiről szó van, és mit lehet tudni róla. Ha keveset tudtam, utána olvastunk. Arra is jó volt ez a játék, hogy magamtól bújjam a könyveket, mert ütős kérdést akartam feltenni apámnak, amire biztosan nem tud válaszolni. De tudott… És ezt miért ne csinálhatná meg bárki? Mindenkinél működik ez a módszer.
-
Az elmondottak alapján valóban nem lehet bekategorizálni, hogy kiknek szól a könyv, hiszen épp oly hasznos a tiniknek, a felnőtteknek a társas kapcsolataikban, mint ahogyan a szülőknek a gyermeknevelésben…
Igen, ezt jól látod, mintha már olvastad volna J… Hat fős csoportról van szó, akik keresik az útjukat. Sötétben tapogatóznak, és bár óvatosan érintettem, de az összes rossz, ami a mai világban érheti őket, az megjelenik a könyvben. És akkor jön egy tanárnő, aki segít nekik. Ő különleges utakat jár, megvannak a maga problémái, de hivatalosan nem tud róla beszélni, a diákok ezt nem tudják és tervezik kikészíteni. Szóval van egy tanár, aki nem papol, aki nem csak kér, de ad is a gyerekeknek. A tanítói múltam során megtapasztaltam, hogy ennek a módszernek mekkora ereje van. Ugyanis, ha a gyerekek látják, hogy engem valóban érdekelnek, akkor a befektetett energia mindkettőnkre kihat, oda-vissza. Beszélgetek velük, odafigyelek rájuk, minek hatására szemük csillogni kezd és veszik, amit mondok nekik.
Szóba kerül egy másik tanár is, akivel szintén vívódnak – felnőtt dolgokban. Szó van a könyvben az egyik gyerek anyjáról, akinek karakterét ugyan nem nagyon bontottam ki, de így is elérte azt a hatást, hogy az egyik tanítványom, miután elolvasta, felismerte, hogy félvállról kezeli az édesanyját, mert csak a saját problémáival van elfoglalva. Egyébként ez is érdekes vonal, a nő és gyermek egymásra találása. Szerepel a könyvben egy nagyon vicces nagymama, akit az én iszonyatos energiákkal megáldott édesanyámról mintáztam. Az ő tanításai is benne vannak a történetben, összegyúrva az apámtól hallott dolgokkal.
-
Mikor és hol lehet megrendelni a könyvet?
A Móra honlapján már fent van, hogy rendelhető. November 7.-én adják ki és minden nagy könyváruházban kapható lesz. Remélem, a siker hatására egyre több helyen be lehet szerezni majd.
-
Kapcsolódik egy játék is a könyvhöz…
Igen, ez fontos, mert a könyvhöz akartam csatolni egy kavics medált, de a kiadó emlékeztetett, hogy a borítót elnyomja majd. Így a domború kavics nem jöhetett számításba a könyv részeként. Aztán gondoltunk arra is, hogy majd a pénztárnál legyen átvehető, de az is macerás lett volna. Feladni semmiképp nem akartam és az maradt, hogy egyszerű játékokat fogok játszani és sorsolok majd. Mivel az a célom, hogy az emberek ráérezzenek a kavics dologra, és büszkén viseljék a medálokat, így törekszem arra, hogy mindenkinek legyen lehetősége hozzájutni.
-
A könyvborítóra írt neved (L. I. Lázár) rejtélyes a számomra. Segíts megfejteni!
Lázár Ildikó vagyok, de jelenleg a férjem nevét viselem. A könyvborítón a lánykori nevemmel akartam szerepelni, ennek értelmében az első L. betű szorul magyarázatra. Angolszászosan írtuk a nevemet, de nem akartam hosszasan kiírni, így rövidítve L. I. Lázár lett. Az első L betű pedig a Lorena rövidítése. Láttam egy olasz filmet még gyermekkoromban, és eldöntöttem, hogy felveszem majd később a főhős nevét. Persze, felnőttként ez már nem volt lényeges, ezért elhatároztam, hogy majd ha gyermekem születik, ő fogja viselni ezt a nevet. De ez sem jött össze, mert a férjemmel megegyeztünk, ha fiú lesz a babánk, akkor én nevezem el, ha lány, akkor ő. Így a névválasztást ő intézte, de mondjuk nem is passzol a Kolozsi vezetéknévhez a Lorena keresztnév. Akkor aztán feladtam a dolgot, de most végre lehetőségem nyílt említést tenni róla. A könyvben nem főszereplő ugyan, de szerepel benne. Én pedig beillesztettem a szerzői nevembe, így lett: Lorena Ildikó Lázár.
-
Ez a regény már készen van, hogyan tovább?
Lehet, hogy az első regényből nem megyek Hawaii-ra, de a célom az, hogy minél többen elolvassák a könyvemet. A kéziratot olvasók közül többen máris követelték a folytatást, de nem az fog következni, arra kicsit rápihenek. Egy angyalkönyvön dolgozom most, noha tudom, hogy több angyalszakértő is létezik, tiszteletben tartom a véleményüket, de én mégsem olvasom az erre vonatkozó szakirodalmat, mert a saját élményanyag alapján kívánom felépíteni ezt a világot. Persze abban a könyvben is fiatalok szerepelnek majd.
-
Tapasztaltál angyali jeleket a regény írásakor?
Ez nagyon érdekes, mert igazából ez a második könyv már. Én elkezdtem egy másik regényt, ami szintén izgalmas volt, szerintem az lesz sorban a negyedik. Az ötvenedik oldalnál tartottam, mikor egyszer felültem az ágyban és kimondtam, hogy nekem talán most nem is ezt kellene írnom. Leültem az asztalhoz és elkezdtem írni sorban a neveket a könyvhöz. Éppen akkor hívott fel egy barátom, hogy találkozzunk. Megmutattam neki a neveket, és hogy szerintem ezek angyalok. Döbbenten nézett, de segített tovább szövögetni a szálakat, egyre lelkesebb lett, és akkor számomra világossá vált, hogy aznap mi nem véletlenül találkoztunk. Pont akkor, pont ott tudta együtt szövögetni velem a szálakat. Bizonyítékot találtam arra, hogy igen, ezt kell megírnom!
-
Egyébként láttad már magad előtt, ahogy átveszed az elsőként kiadott regényed első példányát?
Két éve tolódik a könyv kiadása, én már nem mertem látni. Eleinte sokszor láttam, ahogy fogom a kezemben és látok körülettem egy csomó mosolygó arcot, akik vagy azért, mosolyognak, mert engem szeretnek, vagy a könyvet, de ott vannak. Mostanában ez újra kezdett megjelenni, de már nem a könyvet látom, hanem inkább csak az érzés van meg, és a mosolygó arcok.
-
Lesznek író – olvasó találkozók?
A héten a lányom iskolájába megyek beszélgetni a 7. – 8. osztályos diákokhoz, mert az igazgatónő kétszer is elolvasta a kéziratot, és megkért, hogy látogassak el hozzájuk. Örömmel teszem. Több iskolába, és író – olvasó találkozóra is szívesen megyek, ennyivel tartozom apámnak, magamnak, a regénynek és nem utolsó sorban az olvasóknak.
Gratulálok Ildi a könyved megjelenéséhez és sok sikert kívánok a további írásokhoz!
Köszönöm szépen.
|