A szünetben senki sem akar Mimivel játszani az udvaron: szegény Mimi! Szegény Alex: eltörte a lábát! Szegény Mariann: egyes lett a dolgozata! Rozi elhagyta Józsit, akit a barátai vigasztalnak: szegény Józsi! Tamást megbüntették, ma este nem mehet moziba. Barátai sajnálkozva mondják: szegény Tamás! Kinga és Kelemen a Balatonra utazott, de folyton esik: szegények! Szegény Jancsi: ellopták a hitelkártyáját.   Amikor Mimiről, Alexről, Mariannról, Józsiról, Tamásról, Kingáról, Kelemenről és Jancsiról azt mondjuk, hogy „szegények”, annak semmi köze a pénz, az élelem, a lakás, a ruha, a játékok hiányához… Látjuk, hogy valami hiányzik nekik, vagy akadályozza őket, és ezért nem játszhatnak, nem szerethetnek, nem mehetnek moziba… Szegény hercegnő! Csodás palotában lakik, mesés kertek veszik körül, de nem mehet be a városba, még a kertben is csak úgy sétálhat, ha eltakarja az arcát.   Mihez hasonlítsuk az olyan életet, amikor nem érezhetjük a friss levegőt a bőrünkön, amikor nem futhatunk, ugrálhatunk, úszhatunk, mászhatunk, nevethetünk a többiekkel? A hercegnőnek tízezer ruhája van, egy sereg gyémántja, és a páncélszekrénye is tele pénzzel. Élete mégis beszűkült: úgy érzi, semmi sem lehetséges a számára. Ha a szegényekről beszélünk, mindig olyanok jutnak eszünkbe, akiknek nincs pénzük. De az is lehet, hogy a lehetőségeink szegények, hogy azért vagyunk szegények, mert nincs lehetőségünk semmire.