Sosem hallott szerzővel (John Lawson) nem nagyon lehet melléfogni, sosem hallott könyve pedig egyszerűen magával ragadó. Nem pufogtat közhelyeket, nem teszi bárgyúvá, úgy közöl, hogy titkokat hagy maga után, mégis összeáll a történet. Végtelen természetességgel mesél. Érkezik egy fiú egy amerikai kisvárosba, valahol az Appalache-hegységben, még épp a tél beállta előtt. Megérkezik, nem tervez sokáig maradni, a bátyját keresi. Köszönéskor ott ennyit mondanak: eljöhetnél hozzám. Ez az angyaltekintetű Fiú pedig komolyan veszi, és a Madárijesztő mellé szegődik, barátjává válik a Rókának és a Hóembernek – nincs ebben semmi természetellenes. Mindenki a maga fizikai adottságaival és korlátaival, de emberi tulajdonságokkal és érzelmekkel szereplője a történetnek.   Minden olyan – a szó nemes értelmében: egyszerű. Hiszen a világ legtermészetesebb dolga, hogy a Boszorkány seprűn közlekedik, és a Hóember napjai minden évben meg vannak számlálva... (Voltaképpen a legtermészetesebb dolgokat írja itt körül olyan szépen, hogy hangosan felolvasott esti meseként Anyuk és Apuk igyekeznének igazán szépen hangsúlyozni.) Ahogy az a Hóember elolvadása is, amit évről évre sem sikerül „kezelnie" a barátainak, hiába tudják, hogy visszajön. Lawson éppen őt beszélteti az elmúlásról. "A fájdalom a szívben van. Az nem olvad el soha. Ez az igazság." Nem is tudom, mintha egy súlyos beteget beszéltetne a halálról, mégis... szeretettel teli. Mert egyszerre megnyugtató is. Mert elmúlik, igen, de nincs semmi baj. Erről szól igazából ez a történet. És a titkokról! Sem abban nem lehetünk biztosak, a Fiú honnan hová tart, sem abban, hogy miért is van úton. Az egyetlen dolog, amit végig érezni, hogy mindez nem fontos. Egyesek felismerni vélik benne az Öregember vonásait, mások csak utalásokat tesznek származására – de egy hamis félmondat nem hagyja el a szájukat, sem rosszmájúság nincs bennük. Kicsit valahogy szeretnék betoppanni közéjük, mert érzem, hogy ugyanezzel a meleg barátsággal fogadnának. Mintha mottójuk lenne, amit az egyik szereplő így fogalmaz meg: Tudomást venni annyit jelent, mint hirtelen rájönni, hogy más is van a világon. A könyv ereje, azt hiszem, abban rejlik, hogy nem akar minden kérdést megválaszolni. Egyszerűen csak elég a tudat, hogy most éppen mindenkinek jó. Néha napokig nem megy ki a fejemből a Boszorkány jóslata, amelyet a Fiúnak címzett: Ha egy ember, aki nem hall, meghall, ha egy ember, aki nem lát, meglát, ha majd a menni nem tudó elmegy hozzád, akkor a szólni nem tudó elmeséli. Meggyőződésem, hogy néhány olvasás után minden ember megtalálja a maga négy „emberét", akikről ez a történet szól - számára. És a kishercegszerű Fiút, aki kiválasztotta már a bolygó egy szeletét; s maga is megtalálja a helyet, ahová tartozik. Forrás: parokia.hu