A meseregény egy hét centiméteres manócskáról,  Momóról szól, aki egy rejtelmes földalatti világban él. Ennek a manófiúnak a legnagyobb vágya, hogy megismerje a tiltott „fenti világot”, az emberek világát. „Talán egyszer az ő neve is ott szerepel majd, mint egy olyan hősé, aki jobbá tette a világot.” Erre azonban semmi esélyt nem lát unalmas mindennapjai során egészen addig a napig, amíg ő és barátai el nem látogatnak a könyvtárba és érdekes felfedezéseket nem tesznek. Az öt barát – Piri, Anni, Gabó, Dodó és Momó − ezen felbuzdulva megalakítja a Napvándorok Szövetségét és Keresik a titkos és elfeledett átjárót a két világ között. Vajon miért tiltják, tényleg annyira veszélyes az a világ? Rengeteg izgalmas kalandon, hosszú utazásokon keresztül fejtik meg a manók régelfeledett titkát. „Amikor a zöld szőnyeget látod, a titkos feljárót megtalálod!” A sodró lendületű, cselekményekben gazdag kötetet, az olvasmányos stílusú, izgalmakban és kalandokban bővelkedő gyermekregények bátran ajánlhatók a kezdő olvasó korosztálynak. "Momó nem más, mint az én kitalált, gyerekkori barátom. Ugyanis gyerekként nem csak olvasni szerettem a meséket, hanem a barátaim nagy örömére számtalan kalandos történetet is kitaláltam. Ez persze később sem változott, így születtek meg Momó eseménydús, fordulatos történetei." (Hechlovszky Krisztina)

2. Momó a kastélyban Kiadó: Yoyo Books, 2018 Oldalszám: A meseregény egy kismanó, Momó legújabb kalandjaiba enged bepillantást. A manó gyerekek újabb izgalmas kalandra készülnek. Elhagyják a manók biztonságos világát, és kincskeresésre indulnak egy ódon kastély falai között, hogy megmentsék Alexet és a családját. Az új helyszín, újabb nyomkereséssel, és újabb izgalmakkal várja a manókat, és az olvasókat. Momó és barátai ésszel, és nagy bátorsággal oldják meg a feladatot.   Hol volt, hol nem volt… Valahol a nagyvilágban, Magas dombnak oldalában, Egy hatalmas ódon várban, Sötét torony homályában, Annak egyik szobájában, Festett, vaskos kő falában, Titkos, őrzött kamrájában, Kincs lapul egy faládában. A könyvtárban Momó, kinyitotta a szemét, de csak sötétséget látott. Kitapogatta az éjjeli szekrényen álló petróleumlámpát, és meggyújtotta. A szobát elöntötte a világosság. Mindenfelé könyvek hevertek. Kikerült pár kupacot, és az ablakhoz lépett. Széthúzta a sötétítőfüggönyt és kinézett. A város még az igazak álmát aludta. Az átható sötétségben, csak körvonalak látszottak. Visszament az ágyához, és ránézett az órájára. Hajnali hármat mutatott. Bár még nagyon korán volt, Momó teljesen kipihentnek érezte magát. Elővette az előző nap olvasott kötetet, és belelapozott. Az emberek építkezési stílusáról szólt. De hiába volt ez a fiú kedvenc témája, most mégsem tudta lekötni a figyelmét, mert gondolatai folyton elkalandoztak. Letette a könyvet, és a falon táncoló árnyakat figyelve, elmerengett azokon az eseményeken, amelyek a fenti világból való visszatérése óta történtek. Szülővárosa, hősként ünnepelte. Kezdetben élvezte a népszerűséget, de aztán már elég fárasztó volt újra, és újra elmesélni a kalandjait. Amikor a Fővárosbeli küldöttséggel, Asztalosvárosba értek, első útjuk Konóhoz vezetett, a könyvtárba. Kicsit megváltozott minden. Az ősi könyvtárba vezető ajtó nyitva állt, és odabenn manók nyüzsögtek. A patkány rágta lyukat befalazták, az eldőlt polcokat a helyükre tolták, és kitakarítottak. A manóvárosokból érkezett könyvtárosok, a könyvek rendszerezésével foglalatoskodtak. Amikor meglátták Momót, köré gyűltek, és szinte egyszerre próbáltak beszámolni a tapasztalataikról. Az egyik falon, hatalmas tábla függött, rajta az ősi írás megfejtésével. Momót az döbbentette meg a legjobban, hogy mennyire megváltozott a manók gondolkodása. Szinte mindenki vele akart menni a következő utazásra. Amikor közölte velük, hogy a tanács döntése alapján, csak ő, és a barátai mehetnek, elindult a levelek áradata. Mindenki különböző kérésekkel ostromolta. Ha minden tárgyat elhozna a fenti világból, amit kértek, egy évig csak hordhatná lefelé a holmikat. Ami miatt, most nem tudott aludni, az egy előző nap érkezett levél volt. Egy Miró nevű kismanó írta, és így szólt: „Drága Momó! Ma megmondtam a szüleimnek, hogy ha nagy leszek, én is utazó akarok lenni, mint te! Nekem te vagy a példaképem! Ígérem, nagyon jól fogok tanulni, hogy ha felnövök, veled mehessek!” Momó, nem tudta, mit feleljen a kisfiúnak, de érezte, hogy megnőtt a felelőssége. Vajon hány gyerek gondolja még így? Nem érezte magát példaképnek, de tudta, hogy nagyon felforgatta utazásával a manók életét. Nem tudta, hogy jól tette-e. Senkit nem akart bajba keverni. Minden nap bement a könyvtárba, hogy minél többet megtudjon az emberek világáról. Rengeteg könyvet elolvasott, az érdekesebbeket haza is hozta. Édesanyjától, Mamótól kapott egy bőrkötéses, vastag füzetet, ebbe írta le az általa fontosnak tartott dolgokat. A füzet már majdnem tele lett a nyár folyamán, de Momó tudta, hogy még rengeteg mindent nem ismer, és ez arra ösztönözte, hogy még többet olvasson.