A kíváncsi kiskutya       Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kiskutya. Olyan kíváncsi volt, hogy messzi földön nem volt kíváncsibb állat nála. Egyik nap kiment sétálni az udvarra. Sétálgatott, sétálgatott, egyszer csak megpillantott egy házféleséget. Odasompolygott a közelébe. Akkor vette csak észre, hogy az egy tyúkól. Egy fiatal tyúkot követett egészen be az ólba. Ott bent aztán ámult és bámult a kutyus: az egyik tyúk kövérebb volt, mint a másik. Szerencséjére egytől egyig szunyókáltak, még a kakas is. – Milyen kövérek ezek a tyúkok! – csodálkozott. – Úgy gondolod? – szólalt meg mögötte egy gyenge hang. – Ki vagy te? – kérdezte kicsit félve a kiskutya. – Csipi vagyok, a kiscsibe. Az egyik nagy tyúk pedig az anyukám! – Vau-vau! Rájuk férne egy kiadós futás! Kíváncsi vagyok, hogy milyen gyorsan képesek szaladni. Az ugatásra felriadtak a tyúkok és kirohantak az ólból. „Na, most aztán jól megkergetem őket!“ – gondolta a kutyus. Csakhogy a nagy riadalomra a kakas is felébredt. Látta, hogy veszélyben vannak a tyúkocskái és azon nyomban a segítségükre sietett. Erős csőrével jól megcsipkedte a kis kíváncsiskodót. A kicsi kutya úgy futott, mint akit puskából lőttek ki. Meg sem állt egészen a kutyaházig. Ebből az esetből megtanulta, hogy nem kell mindenáron mindent megtudni. Pórul jár az, aki nagyon kíváncsi.   A kutyus meg a méz   Volt egyszer egy illatos, virágos rét, s a réten egy apró kutyuska. A kutyus jólesően nyújtózkodott, és a virágokat szagolgatta. Ekkor arra repült egy méh. "Hát ez meg miféle különös légy?" - csodálkozott a kutyus. Nagy kíváncsian a méh után futott, hogy meglássa, mit is művel. Egyszerre csak egy piros házacskához értek. A méhecske egy kis nyíláson repült be.  "Ugyan mi is lehet bent?" - töprengett a kutyus, és addig futott a ház körül, amíg fel nem fedezett rajta egy ajtót. És mielőtt a méhek észrevették volna, egy nagy, sárga lépes mézet hurcolt ki a házikóból. Óvatosan a gyepre helyezte, és örült a nyalánkságnak. Hirtelen valami szörnyű zümmögést hallott. A házikóból fekete felhő repült ki, egyenesen a kutyus felé. A kutyus gyorsan el akart iszkolni, de mert a méztől ragacsosak voltak a lábacskái, a méhek utolérték, mielőtt még a házába juthatott volna. Utánarepültek a kutyaházba is, s nemsokára nyöszörgés, vinnyogás és ugatás verte fel az udvar csendjét. A kutyust úgy összeszurkálták a méhek, hogy a gyerekeknek kellett őt bekötözniük.  Ott feküdt hát a házában, fejét lábára hajtva, és az illatos mézről álmodozott. Álmában újra látta a sárga lépes mézet, de ahogy éppen bele akart nyalintani, megjelent egy nagy méh. A méh alaposan megszidta a kutyust, hanem aztán hívta, repüljenek együtt. Azt álmodta, hogy a méh szárnyakat kölcsönzött neki, és együtt szálltak egy nagy virágra. A méh a virágszirmok közé bújt, és a kutyus látta, ahogy teleszívta magát nektárral. - Ej, de nagy lett a potrohod! - csodálkozott. - Nekem sohasem szabad ilyen sokat ennem. - Aztán mindketten tovaszálltak. Aztán legalább álmában bejutott a vörös házacskába. A lépkamrácskák üresek voltak, és a méhecske csupán egyetlen kamrácskát töltött meg a virágból szívott nedűvel. Ekkor sok méh repült be, és a kutyus félénken meglapult. A méhek azonban rá se hederítettek. Csak azért jöttek, hogy a kamrácskákba virágnedvet töltsenek. Amikor a kutyus újra benézett a kamrácskába, nagyon meglepődött. A virágnedv édes mézzé változott. A kutyus most már nem akart belőle torkoskodni, mert tudta, mennyi fáradságba és munkába került a lépes méz. Egyszerre csak eltűntek a méhek, s velük együtt a lépes méz is, a kutyus pedig felébredt. Óvatosan kinyitotta a fél szemét. Három tolvaj egeret látott. Lopakodva közeledtek, mígnem a legkisebb nagy csobbanással beleesett a víztárolóba. A kutyus halkan nevetgélt, és utánuk surrant. Hirtelen meghökkent. "Mit akarnak ezek az ostoba egerek a piros házikóban?" Meglátta, hogy az egyik egér besurran, és most szörnyen mérges lett. "Talán mézet akartok lopni? No várjatok csak!" A kutyus felugrott, és jó erősen megugatta őket. Az egerek megriadtak és elszaladtak, ő pedig hosszasan kergette őket. A kutyus nem tágított, és megpróbálta az egérlyukat kiásni. Segíteni akart a méheknek. Az álnok egerek azonban menekültek előle, és a túloldalon kibújtak a lyukból. A kutyus nem érte utol ugyan őket, de az egerek enélkül is megbűnhődtek. Belegabalyodtak a kutyusról leesett kötésekbe, és egy kupacban gurultak lefelé egészen a tóig. Bumm! Már a vízben is voltak. A kutyus nagyot nevetett, amikor látta, hogyan csapkodnak, eveznek a farkukkal, és közben cincognak. De nem nevethetett sokáig, mert zümmögést hallott, s ahogy megfordult, a méheket pillantotta meg. Nagyon megijedt, futott, ahogy csak bírt, hogy elbújhasson a házában. Félt, habár ezúttal nem tett rossz fát a tűzre. Ezt azonban a méhek talán nem is tudták. Hirtelen csend támadt. A kutyus óvatosan kikukucskált. A kunyhója előtt illatos lépes mézet pillantott meg. Örömében nagyot vakkantott. A méhek ezzel köszönték meg a segítségét. A kutyus elragadtatással látott hozzá a mézhez. Ezúttal valóban meg is érdemelte, ugye?